7óra7

Bölcs szabadság
7óra7: (8/10)
Közösség: (6/10)

Bölcs szabadság

2011. 05. 05. | 7óra7

Ez az aspektus, legyünk őszinték, meglehetősen szokatlan. Mennyivel könnyebb a mértékegységgel és silabusszal mérhető butaságot kinevetni, fennhéjázni megfellebbezhetetlen ítéletünk bizonyosságának biztonságával, mint a dolgok mögé nézve a butaság helyett a gyávaságon, a rosszindulaton nevetni. Mert a butaság nem indítékból következik, nem érdek a szülőanyja. Hőseink, Bouvard és Pécuchet nem túl okos emberek, technikai értelemben pedig totális analfabéták, ellenben a tudomány rabjai. Könyvek – főként vastag lexikonok és enciklopédiák – segítségével próbálják forradalmasítani az agrárágazatot, az élelmiszeripart, a történelmi tényeket és az orvostudományt, tehetség és kompetencia hiányában többnyire fájdalmasan katasztrofális eredménnyel. Képzeljük el, hogy egy embert, aki még soha nem tette be a lábát semmilyen konyhába, arra kérünk, hogy egyetlen szakácskönyv segítségével ugyan rittyentsen össze gyorsan egy adag köszmétés báránysültet metélőhagyma-mártással. Bouvard és Pécuchet gyermeki örömmel és magabiztossággal tevékenykednek e képzeletbeli konyhában, hiszen minden lépésük stimmel elvileg – a gyakorlati eredmény mégis borzasztó. Az ő kedvüket ez nem szegi, büszkék arra, amit csinálnak, s mutatnák azt országnak-világnak, de környezetük meglehetős gyanakvással szemléli a furcsa párost. Van is okuk rá, az egyiknek a munkáját írja felül a dinamikus duó működése, a másiknak a birtokukra fáj a foga, a harmadik nem szereti, hogy a szokásoshoz képest más dolgok zajlanak a választókerületében.

Dilettánsok - Rajkai Zoltán, Borbély Alexandra, Vajdai Vilmos, Ónódi Eszter, Máté Gábor

Miközben Bouvard és Pécuchet botrányt botrányra halmoz, elzúg mellettük a történelem: köztársaságból császárság, császárságból köztársaság lesz, ők pedig következetesen a felvilágosult társadalom hívei maradnak, már akkor is, amikor a köztársaság – az emberek lelkes támogatásával – visszafejlődik az abszolutista berendezkedés irányába, természetesen a szavak szintjén a legmeszebbmenőkig a demokrácia védelmében, gyakorlati értelemben pedig a lehető legtávolabbra attól. Előkerülnek a köpönyegek, amelyekről hamarost kiderül, hogy nem is két-, de legalább háromoldalúak. Aki kívülről köpköd, az mindig is kívülről köpköd, aki a körön belül van, az ott is marad. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a Katona színpadán az elmúlt huszonegynéhány évünk parafrázisa találtatik, ám nem a konkrétumok szintjén – még ha az alkotmány és a köztársaság szavak meglehetős gyakorisággal fordulnak elő deficites szövegkörnyezetben mindennapjainkban is –, hanem elsősorban a folyamatokban, a reakciókban, a kommunikációban és a gyors átállásokban ismerhetünk a magunk közegére.

Dilettánsok - fent: Kovács Gergely, lent: Tóth Anita, Keresztes Tamás, Szirtes Ági, Vajdai Vilmos, Ónódi Eszter, Nagy Ervin, Kovács Gergely, Rajkai Zoltán, Elek Ferenc, Máté Gábor

Ascher Tamás rendező - Forgách András Flaubert-adaptációja apropóján - hullámvasutat játszat színészeivel: hol abszurd játék, hol kabaré, hol gegparádé, hol tragikomédia, hol sűrű, torokszorító sötétség és kilátástalanság jelenik meg a színen – a vonalvezetés mégis tiszta és egyenes. Máté Gábor és Elek Ferenc a jeles színpadi párosokat idézően, gyermekded lelkülettel, ösztönös nyíltsággal, egyenes eltökéltséggel jeleníti meg Bouvard-t és Pécuchet-t, és ahogy haladunk előre, és piszkosodik a környezet, törik meg a gerinc, kerülnek elő és lendülnek akcióba a nyelvek, úgy tisztul meg előttünk és emelkedik bölccsé a két botcsinálta szobatudós, akik – mivel képtelenek nem azt mondani, amit gondolnak – olyan szabadságeszményt testesít meg, amely a hatalom rendszerint gyáva és önző képviselői számára legalábbis gyanús, de leginkább eltüntetendő. Márpedig a gyavaság és az önzés számtalan arcát vonultatja fel a Katona társulata a tragikus kimenetelű blődliben, a vizuálisan a Vörös Pimpernelre, vagy még inkább egy eleven szélkakasra hajazó grófot játszó Fekete Ernővel az élen, aki a pillanatok alatt történő alkalmazkodás iskolapéldáját szolgáltatja folyamatosan: betanult lélektelen lózungokból percek alatt képes idomulni az érvényes politikai irányvonalhoz. Nagy Ervin pöffeszkedő polgármestere két kézzel székébe kapaszkodva pöfög, noha az ember és a polgármester két külön személyiség.

Dilettánsok - Dankó István, Nagy Ervin, Vajdai Vilmos, Fekete Ernő, Ónódi Eszter, Rajkai Zoltán

De remek karikatúra Rajkai Zoltán szikár, felsőbbségtudatos orvosa, Ónodi Eszter groteszk, kapzsi özvegye, Vajdai Vilmos hűvös, lakonikus jegyzője, Szirtes Ági tenyeres-talpas, gazdái iránt ellenszenvet érző szakácsnője, Pálos Hanna ártatlanszemű, buja cselédlánya, Dankó István szigorú kiábrándult tanára is. S lehet, hogy a két szakember nem túl okos, de hogy nekik vannak emberi érzéseik, arról Kovács Lehel Marcelje tanúskodik tán a legtöbbet. Márpedig emberiségdeficit van. Talán ez az, ami megragadható az egymástól elhidegülő, majd újra egymásra találó páros történetében, amint ülnek, immár mindentől és mindenkitől távol – A mizantróp Alceste-je jut eszünkbe, ugyanezen színpadról –, és a csillagos ég alatt hallgatják, ahogy a kazánba dobált könyvek ropognak a lángokban. Ha nincs ember, nincs tudás, nincs semmi. Legfeljebb harc és politika. De minek? És miért? Lehet újraírni mindent. Ezt Bouvard és Pécuchet pontosan tudja – és ez máris sokkal-sokkal több, mint amit a többiek tudnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408002635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.