...emlékszel, drágám, a Shirley MacLaine-re és a Jack Lemmonra (huhuhú), az volt aztán a páros, micsoda szerelem (hihihi) – jobb kezét homlokától mímelt elegánciával hátraveti, egész törzse követi a mozgást –, jajj a szerelem, várjá', csak ezt a kis izét itt a falon megszerelem, így, így, ígyni, na szóval emlékszel ugye, annyira szerelmes volt, mint Alfa Rómeó a Júliába, tudod, amikor a Questor... jajj, beszélek itt hülyeségeket, a Nestor meg az a hogyishívják foglalkozású tudod, az az izé, na tudod, na, akik ott szoktak állni a na, hú, egyszer az uramat de megkergettem, amikor egy ilyen repedtsarkúval... Na szóval egy _olyan_ lány meg ez a Nestor szerelembe esnek, és ez a Nestor, ez fényképen lesz, mármint féltékeny lesz, igen, és tudod micsinál?! Tudod?! Hát a te urad ezt megenné? Ezt a babfőzeléket, amit hoztam neked. Na, az hogy ízlik? Na azért... Szóval igen, álruhába bújik, és eladja magát Oscarnak, egy gazdag embernek, hogy csak ő szerelhesse, akarom mondani szerethesse a lányt, minden este. Jaj, de szép, annyira szép, az én uram persze nem viccelne, akarom mondana vixelne értem ennyit, mint ez a Teszkó, akarom mondani Nesztor az Irmáért.

Jaj, és azok a dalok, te, én mondjuk nem értettem belőlük túl sokat, meg meleg is volt, de azok olyan szépen szóltak, szebben, mint a nappaliban a Szokol rádió, tudod, ahova be szokol ülni mindig (hahaha), "Jaj, de jó a habos sütemény..." - na, hát ez nem volt, de mindegy, hát olyan volt, de te, olyan színes volt a színpad, nagyon szép volt, nagyon szép, mint a vörösen izzó Párizs a napfelkelte fülledt alvilági életének tündöklő sötétsége a dohos pincék ablakából... most mi van?, épp pityizálok, akarom mondani lírizálok, lírizálok, igen... csoda fickók voltak benne, ilyen matróz – álmodozón sóhajt –, meg ilyen alvilági keményfiúk – ismét álmodozón sóhajt -, persze mindegyik bugyuta volt, tudod, mint abban a tévés kabaréban szokott lenni, és hogy ez a Szesztor vagy kicsoda milyen egy snájdig ember volt, én nagyon drukkoltam neki. Jaj, tudod ki volt benne, a Beleznay Endre, ő volt a csapos, mindig eltolta, akarom mondani: elmondta, hogy mi van a szerelmesekkel, tudod, na ő, igen, te, hogy ez mennyire hasonlított most a Magyar Attilára, egyszer rágtam őt, jajj dehogy miket beszélek – elpirul –, láttam őt a Budaörsi Játékszínben, a Sors koboldjai, a Sors bozótjai, a Sors domborulatjai, nem, a Sors bolondjaiban, jaj, hogy abban milyen jópofa volt, mennyit tudtam rajta nevetni.

Most nem, de nem baj, mert ez nem is ő volt, csak rendezte, és hát jól megrendezte, hogy olyan aranyosan szeressék egymást a színpadon a szerelmesek, mondjuk, hogy ehhez hogy jön Jézus Krisztus – elkerekedik a szeme –, nem tudom, de te, hogy milyen vicces volt a vége! Mondjuk, azt sem tudom, hogy ez az egész hogy jött az Irma, te édeshez, de ott volt. Na... jó volt a dinnyelék, akarom mondani a főzelék? Jól van, aranyos, jól van.