Ennek egyik biztos motorja Magyar Attila, aki - mint azt a pesti verzióról írtakban említettük - "lubickol az általa szőröstül-bőröstül felfalt szerepben, valódi szerencsétlenkedés-művészt kreál Fekete Péterből", még ha _ebben_ a Fekete Péterben (talán az eltelt idő okán is) kicsit több is a _magyarattila_, mint ahogy az mérve lenne. A másik üzembiztos motor az olyan jól csengő slágerek, mint a _Holdvilágos éjszakán_, a _Lecsó, lecsó_, a _Lesz maga juszt is az enyém_, a _Szerelemhez nem kell szépség_ vagy a _Kié vagy, mondd_ és még vagy egy tucat rövidebb-hosszabb részletben előforduló dal- és operettsláger, amely ugyancsak garantálja, hogy az elvárásokkal érkező közönséget ne érje (nagy) meglepetés. Mármint elvárásaikhoz képest. A Fekete Pétert ismerőket érheti, mert az eredeti művet Puskás Tamás némileg sűrítette, lokálissá tette és feldalosította. Vagyis ez nem a klasszikus Fekete Péter, de a sok kis klasszikusból csak lesz egy hasonló Fekete Péter. Persze ezeket a dalokat el is kell énekelni (meg persze játszani is) amivel a túlhangosítástól eltekintve nincs is semmi gond.
A szerencsétlen flótás története, akinek a pechére bazírozva részvénytársaságot alapítanak és mindeközben három szerelem is – különböző kacskaringókon át sodródva – lángra gyúl, szerethető, meseszerű és mély tanulságoktól, jelentősebb mondanivalótól mentesen zajlik előttünk, szerencsésen kerülve az olcsó megoldásokat. Az előadás nem akarja elhitetni magáról, hogy ez a történet csak így létezhet, nem akarja elhitetni az álomról, hogy az valóság, csak részekben keres kis igazságfoszlányokat, szerelemről, vakságról, életörömről és egyéb romantikába ágyazható víziókról. Például Csarnóy Zsuzsanna Szőnyi Ellájában, aki a fúriasztereotípia mögött is erős, decens és igazi nő tud lenni, valóban megvillantva egy, a felszínességgel védekező ember vonásait. A többiek inkább bohózati szerepkörben játszanak, így Rupnik Károly Ebes Károlyként kedves, pityókás ripacsériával citálja _Sümeg_ és _szüret_ viszonyát, Mahó Andrea, amellett, hogy kristálytisztán énekel, gátlásos, de igazán méltó bálkirálynőt farag a szürke Klein Klárából, egy rövid időre pedig Ungvári István Angyal Gusztávja pöffeszkedik kellő ellenszenvességgel, úri zsúrfiú módjára. Nagy Lóránt Hajnal Lucien szerepéből inkább a magát komolyan vevő üzletembert, mint a fejen csapott szerelmest játssza el, Meskó Tímea pedig talán kicsit kevés bohósággal, de a sanzonetté válás kérlelhetetlen igényével oldja meg Hajnal Nikolett szerepét. Rádler Judit, Koppány Zoltán, Fehér Ákos, Gerbert Judit, Kovács Lotti pedig inkább az előadás ütemét szolgálják.
Puskás Tamás rendezésében a harmadik felvonás – ami egyben van a másodikkal – gátlástalanul átcsap esztrádműsorba, és a még kimaradt, de elénekelni vágyott dalok ekkor feszes szerkesztésben, pörgős tempóban lemehetnek, hogy a produkció aztán békésen megállapodhassék az elkerülhetetlen boldog végben. A jelentősen meghúzott, és ekképpen a történet prózai erejéből – a szerelmes szálak és a figurák színéből és izgalmából – egy jókora darabot elhagyó előadás dalokkal, tempóval és gegekkel kárpótol, pont annyira, hogy a kellemes élmény adjon némi ösztönzést így a szezon végére. A bérletújítás ne ezen múljon. Nem ezen fog.
_(a Győri Nemzeti Színház előadása a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, 2011. június 12.)_
