Sajnos ebből még az első húsz percben nem sok látszik, de a hosszúra nyúlt expozét - ahol megismerjük a kujonikus grófot, annak öntudatos unokaöccsét és ugyanazon tőről metszett, de igen csinos unokáját - már a gyors konfliktusteremtés váltja fel: a gróf - aki célja a két fiatal egymásba habarodtatása - megrendezi saját temetését, és végrendeletében úgy határoz, hogy a fiatalok csak akkor kapják meg a vagyont, ha a kastélyban összezárva maradnak egy hónapig, és betartják azokat a játékszabályokat, amikkel rendelkezett (pl. közös vacsora, kötelező együttlétek és menetrendszerű, vonakodásmenetes csókok). Ez már azután történik, hogy az évődés első szakasza úgy zárult le, hogy az egyik jobbra, a másik balra hagyta el lóhalálában a házat, gyűlölten mormolva magában a másik nevét. A játékszabályok azonban nem tiltják, hogy mást is lehessen a kastélyba hívni, így három-három barát és barátnő érkezik nagy terveket szőve a másik nemmel való leszámolásra. Még egy fontos szabály: aki hamarabb szegi meg a szabályokat, az nem kap egy fillért sem az örökségből.

A nemek kibontakozó harcában persze kétségtelen, hogy ki fog először alul maradni, hiszen a gyerekes ostobaságokkal operáló férfibanda egy szempillantás alatt beadja a derekát a női csáberőnek, de hát nem is lehetne ez másképpen. A domina (Molnár Xénia), a femina (Holocsy Katalin), és a klerika (Bandor Éva), gyorsan behálózza a szendét (Bernáth Tamás), a maflát (Olasz István) és a macsót (Ollé Erik). A remek ensemble játékból kiemelkedik Molnár Xénia, aki még a túlzó drabalitásban is tökéletesen nő tud maradni, és Ollé Erik, aki néhány perc alatt nyíltszíni tapsig viszi a túlmozgásos műmájer nyugtatótúladagolását, majd az extrém méretű herékkel megáldott kakas illusztrációját. Ez a hatosfogat a színpadra álmodott vígjáték egyik pillére, és ezt a szerepét maximálisan be is tölti.

A másik pillér Péter és Éva huzavonája, ami azonban a szélsőséges évődés, egymás folytonos kijátszása és átverése következtében egy pillanatra kegyetlen játékká, puszta lélektiprássá válik, és talán azzal kerüli az előadás leginkább, hogy egy remek estén kívül többet is adjon, hogy ezt a gonoszságig elvitt játékot egyszerűen meg nem történtté teszi, és hirtelen a kristálytiszta happy endben találjuk magunkat. Ettől eltekintve Tar Renáta és Hajdú László párosa frappánsan kiszámíthatatlan, és mindkettejük szava mögött a másiktól való félelem hallik ki. A bohózati vonalat Dráfi Mátyás szórakozott gróf Boroghy Gedeonja (ő akarja összeboronálni párt, és figyeli az eseményeket egy titkos szobából, mert ő ugye már papíron halott), illetve Tóth Tibor deklamáló, stílusosan ripacs Viktorja adja, akinek az a feladata, hogy eljátssza gróf Boroghy Gedeon szellemét. Hogy ebből hogy lesz bohózat? Úgy, hogy van olyan szereplőnk, aki az egyik inkognitóját ismeri, és van olyan, aki a másikét. De olyan nincs, aki mindkettőét...

Görög László rendező a zenés részekre jóval kevesebb hangsúlyt fektetett, mint a szereplőkre, a poénokra (Viktor mint _kassai színész_ - tízpontos találat) és a gegekre, de van, ami pótolja ezt a kimaradt élményt. Például az, hogy hiába a 20. század eleji hangulat és miliő, senki nem próbál operettekből, és _régifilmklisékből_ építkezni, így mindenki tartogat valamilyen meglepetést. Például Majorfalvi Bálint inasa eldobva minden _inasallűrt_ egy jóravaló közalkalmazottat, és nem egy Hyppolit-variánst játszik, de Tar Renáta (Éva) sem lesz Kiss Manyi, ahogy Hajdú László (Péter) sem Jávor Pál, és Fabó Tibor (Gergely) sem Kabos Gyula, annál inkább bajtárs, és házsártos jó barát. Munkájuk még azt is képes elhitetni, hogy a "hülye" szónál degradálóbb és rondább szó még nem született a Földön - pedig ennél valószínűtlenebb vállalás talán nincs is egy színdarabban.

Hogy a nemek harcát végül ki nyeri? Nyilván mindkettő, és bár ennek miértje kevésbé ölt testet a színpadon, a könnyed szórakozás nem lesz puszta felszín és porhintés, és ezt jól jelzi az is, hogy a tapsokat nem dalvégi _mosttapsolj-koreográfiák_ vezérlik, hanem a gegeknek szólnak. Mert itt minden gegért és poénért meg lett dolgozva, a sikert nem a könnyebbik felénél fogta meg a társulat. De magabiztosan ragadta meg.