A történet vezérszála egészen egyszerű: egy magyar lányt, Zórikát édesapja férjhez akarja adni egy gazdag paraszthoz, Gáborhoz. Zórika azonban mást szeret, egy cigányprímást, Józsit, aki egy vidéki városban zenél. A hír hallatán hazatér szülőföldjére, hogy megakadályozza az esküvőt. De követi őt Ilona, a vidéki primadonna, aki „szerelmes” belé, vagy inkább csak azért van szüksége rá, hogy ébren tartsa fiatalságát. Józsi megszökteti Zórikát, és másnap cigány szertartás szerint feleségül akarja venni. A fő cselekményszál tehát nagyjából nem szól másról, csak a szeret-nemszeretről. Zórika-Gábor, Zórika-Józsi, Józsi-Ilona: hol az egyik, hol a másik kombináció látszik győzedelmeskedni.

Hol vannak itt a motivációk, mi mozgatja a karaktereket? Elvileg a kulturális különbségeknek kellene megadniuk ezekre a kérdésekre a választ. De ezek a különbségek nincsenek igazán kifejtve, vagy ha mégis, akkor a sztereotípiákra, a klisékre építenek: Józsi nem tud megváltozni, ő cigány, hajtja a vére, a nők, a zene, de Zórika sem tud megváltozni, mindig visszafogott, tisztelettudó magyar kislány marad… Józsi cigány szertartás szerint akar esküdni, Zórika azt szeretné, ha pap adná össze őket. Igen, igen, ezek különbségek, de hol vannak az okok, a miértek? Túl egyszerű lenne, ha mindössze annyival el lehetne intézni ezt a kérdést, amennyivel az előadás elintézi: hogy mások vagyunk és nem tudunk együtt élni. Mindezek mellett van még egy elég nagy probléma a fő cselekményszállal: a színésznők, akik a főszerepeket játsszák nem tudnak hihető érzelmeket varázsolni a színpadra. Kalocsai Zsuzsa (Ilona) és Lukács Anita (Zórika) túljátsszák szerepüket, sokkal erősebbek az éneklésben, mint a színészi játékban. Vadász Dániel (Józsi) és Vadász Zsolt (Gábor) némileg képesek őket ellensúlyozni, és ha a szerelem érzését nem is, de a szomorúságét, a vívódásét képesek átélhetővé tenni.

A mellékszálak hivatottak arra, hogy színessé és viccessé tegyék a produkciót. Nem véletlen, hogy a közönség soraiban a legnagyobb sikert ezek a jelenetek aratják. Tivadar (Kerényi Miklós Máté) a hírnévre törő fiatal vidéki színész és Jolán (Szendy Szilvi) a szeleburdi álmodozó lány kettőse amellett, hogy kifejezetten szeretnivaló, kellően ironikus is. A franciaföldről érkezett finom nevelőnő, Berta (Szulák Andrea) és az erdőben tanyázó cigányvajda (Verebes István) találkozása már eleve magában hordozza a komikum lehetőségét; itt ráadásul minden a visszájára fordul: a cigányvajda udvariasan kínálgatja, kísérgeti a nevelőnőt, aki viszont tömi magába az ételt és dönti magába az alkoholt. Az általában találó komikum ellenére azonban ezen epizódokban is akadnak erőltetett, gyenge poénok.

Béres Attila ötletesen egy forgószínpaddal oldja meg a jelenetváltások és helyszínváltások gyakoriságának problémáját. Emellett igyekszik modern elemeket vinni rendezésébe. A csoportos jeleneteknél például úgy emeli ki szereplői négyszemközti dialógusát, hogy míg egymással beszélnek a többiek, abban a pózban megdermednek, amiben az adott pillanatban voltak. Az ötletekkel tehát nincs is baj, de kevés mögötte a gondolat és túl sok a szenzáció.

A színpadkép is látványosságra - néha már-már a giccsre - épül. Velich Rita gyönyörű, díszes jelmezei a táncosok kulturális hovatartozását is jelzik. A cigány nők ruháján például csörgők vannak, fejükön kendőt viselnek. A ruhák kialakítása jól illeszkedik a táncokhoz, amelyek szintén a kultúrák közötti különbségeket igyekeznek kifejezni. Zsuráfszky Zoltán koreográfus Lehár Ferenc érzelmekkel telített zenéjére felvonultatja a cigány és a magyar néptánc elemeit, és néhol táncpárbajban ütközteti is ezeket. Daróczi Sándor díszlete monumentális: az erdőben zajló jeleneteknél plafonig érő, fatörzseket imitáló oszlopok helyezkednek el a színpadon. A mélység, a végtelenség érzékeltetésére a színészek óriási erdőt ábrázoló festett vásznak előtt játszanak.

Az utolsó tánc megadhatná a feloldást, mert ekkor a magyar és a cigány fiúk párt cserélnek. Így a magyar lányok cigány fiúkkal, a cigány lányok magyar fiúkkal táncolnak a lezárásban. De mindez honnan jött? Miből következik? Csak úgy hirtelen megtörténhet ilyen? Csakis egy operettben, sehol máshol.

_(A fényképek az első szereposztást ábrázolják.)_