7óra7

Festett ablak
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Festett ablak

2011. 12. 22. | 7óra7

Bunyósszív - Németh Tibor, Bárdi Gergő

Gondolkodott volna előbb – mondjuk mi, fölnőttek, felettébb elítélve Jojó egyébként vicces monológját. (Merthogy ez monológ, akárhogy röpködnek a verbális lófaszok, a kínos, mégis valahol szellemes szövegek – amit Kovács Kristóf eleven magyar szövege élettelivé és valóságossá tesz –, az öregúr csak ül a foteljében, és meg sem mozdul.) Csakhogy ez a kreatív szövegláda Jojó nem tudott előbb gondolkodni, ugyanis el sem követte azt, ami miatt elítélték. Csak elvitte a balhét – hogy vagányságból, jófejségből vagy szolgalelkűségből, az könnyen eldönthető Jojó meglehetősen önkritikus "a banda utolsó csicskása vagyok" mondata után. Az öregúr pedig nem mozdul, akárhogy fröcsköli a srác a festékesvödörből a szottyot. Hát persze, hogy nem mozdul: szélütés érte.

Jojó jól meg is ijed, amikor az öreg, engedve a nem éppen jómodorú felszólításnak, odanyújtja neki a véletlenül lent maradt ecsetet. Mert az öreg valójában nem szélütött, nagyon is helyén van az esze. Szélütöttnek tetteti magát, hogy ne tartsák közveszélyesnek, egy korábbi konfliktusból adódó kézitusa eredményeképp véghez vitt k. o. után. Szóval az öreg is megéri a pénzét, és a két, a társadalom peremére szorult ember beszélgetni kezd egymással.

Bagossy László rendezése egy plexiketrecben játszatja a darabot. Ami riasztó megoldás – hiszen egy ehhez hasonló dolog látványosan nem hagyja működni az előadást A tizenkét dühös ember Nemzeti Színház-i verziójában. Ám a Kolibri pincében – talán mert így _tényleg_ érintésközelben vagyunk, talán mert a hang természetesen jön (a terem szerencsés adottságai által) a szobából – működik. Nem elidegenedünk, nem voyeurködünk, hanem nézzük, ahogy Leo, a hatvanas évei végén járó egykori bokszoló és Jojó, tizenhatéves kamaszsrác elkezd kommunikálni egymással.

Lutz Hübner darabja egy történetet mesél, közben egész másról tesz fel kérdéseket – a magányról és az egyedüllétről, ember és közösség viszonyáról. A dráma kisrealista, méghozzá kedvesen naiv kisrealista, amely engedi, hogy a két ember ráérezzen egymásra, s hogy úgy tegyenek gesztust, hogy közben nem válnak mássá, de nem válnak giccsessé sem. Egyszerűség – ez a Hübner-darab kulcsa, és Bagossy kiválóan érzi ezt; itt nincs semmi formai truváj, a két színész, Németh Tibor és Bárdi Gergő minél kevésbé _játszik_, annál jobban _létezik_. Az előadás pedig ritmusos, lendületes – ami a nagyszerű érzékkel választott zenének is köszönhető, amely sajnálatosan nincs kreditálva a színlapon – és kedves, anélkül, hogy erőltetett lenne. Ami bizony jelentős teljesítmény.

Hogy mi a vége? Jojó kinéz a falra festett ablakon, és elkomorul. Jó lenne tudni, hogy ez egy valódi ablak, és van hova nézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr898005235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása