Siegfried Geyer és Robert Katscher vígjátéka korántsem remekmű, inkább amolyan tisztes, mesteremberes munka különösebb meglepetések nélkül, kiszámítható fordulatokkal. És ugyanez mondható el a Moravetz Levente jegyezte előadásról is: működik a színpadi gépezet. Igaz, (a premieren) az első negyedórában túlságosan gyorsan, de aztán normál tempóra lassul. A rendezés egy pillanatra sem hagyja bizonytalanságban a nézőket, nem rukkol elő váratlan ötletekkel. Olyan ez az előadás, mint egy nem túl bonyolult versformájú, páros rímes vers: bizton számíthatunk rá, hogy a hívórímre rácsattan a párja. Ha nincs is több, a címadó keringőhöz hasonlóan ismert dal a darabban, zenei anyaga kellemes, és a társulat jó adottságokkal rendelkezik megszólaltatásukhoz, így a zenés-táncos betétek megérdemelt sikert aratnak.

Most képzeljen el a kedves olvasó egy nőtlen, de nőcsábász báróhoz illő nappalit az 1920-as, ’30-as évekből! Aztán képzelje hozzá azt is, hogy milyen ruhát hordhatott a báró, milyet az inasa, és milyet egy korabeli, de még nem javakorabeli úriasszony! Ha a nappali bordó alapszínben tűnik fel lelki szemei előtt, az inas csíkos mellényt visel, az asszonyok pedig selyemruhákat, hasonló eredményre jutott, mint Bényei Miklós díszlet- és Molnár Gabriella jelmeztervezők. Nekem viszont jóval szerényebb a fantáziám, mert megint csak azt tudom írni, hogy a díszlet is és a jelmez is működőképesen járul hozzá ehhez a működőképes előadáshoz.

Rácz Jánosnak valóságos jutalomjáték Gaston szerepe, és maximálisan ki is használja ezt a lehetőséget. A már említett túl gyors kezdés után magára találva úgy mulattat, hogy közben érezni, maga is élvezi színpadi jelenléte minden percét, azt, hogy sokféle színt és árnyalatot megmutathat ebből a bizonyos Gaston-Kucserából: a gazdáját alapvetően kedvelő, de lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználó, élelmes, többre-másra vágyó kisemberből. Mellette azonban a többiek egy kicsit színtelennek tűnnek. Csengeri Attila elegáns, enyhén karót nyelt bárója akkor lesz életszagúbb, amikor álinast játszva a humorát is megmutathatja. Zám Andrea is kettős szerepet játszhat el: a szobalányt és annak úrnőjét. Szimpatikussá teszi mind a kettőt, még ha szobalányként néha túlságosan is hajaz egy Mágnás Miskából ide szabadult Marcsára. Szilágyi Olga Pipi szerepében a hagyományos operettszínjátszást idéző alakítást nyújt.

Kellemes két és fél órában lehet része a zenés vígjáték kedvelőinek, ha elfogadják a felkérést erre a keringőre - de az előadás emléke valószínűleg nem lesz olyan hosszú életű, mint a címadó sláger.