Márpedig a sokaság állít. Márpedig ha a sokaság állít, az úgy helyes. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Közhelyek. A sokaság jelen esetben az athéni polgárok közössége, amely most a bíróságon foglal helyet, hogy meghallgassa, hogyan védekezik Szókratész az ellene felhozott vádakban. Szókratész hitetlenkedve kezdi mondandóját. Nem hiszi el, hogy ilyesmi lehetséges. Hiszen lehetetlen. Mégis, muszáj komolyan venni. A szenvedély és a nyugodtság kiegyensúlyozottsága, a pillanatnyi félmosolyok, az ironikus felhangok árulkodnak arról, hogy tudja: abszurd színjáték hősévé vált akaratlanul. De nem hős, és nem is színész – ember, akinek csak önmagára van szüksége ahhoz, hogy bizonyítson, semmi más eszközre: nincs maszk, nincs kellék, nincs fényjáték, egyetlen üres tér van – egy székkel –, felkapcsolt lámpákkal. Így tud a szemünkbe nézni.

„Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert földalatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel, és másokat is erre tanít.” „Vétkezik Szókratész, mert megrontja az ifjakat és nem hisz azokban az istenekben amiben a város, hanem új daimonok működésében”.

Így a vád.

"Hihetetlen, amit mondasz, Melétosz, méghozzá úgy látom, neked magadnak is. Mert úgy látom, athéni férfiak, nagyon elbizakodott és féktelen ez az ember, és vádiratát is kétségtelenül elbizakodottságból, féktelenségből és éretlenségből nyújtotta be. Úgy viselkedik, mintha csak valami rejtvényt adott volna föl, és most kísérletet tesz: »Vajon rájön-e ez a bölcs Szókratész, hogy csak tréfálok és enmagamnak ellentmondok, vagy becsaphatom őt is meg a többieket, a hallgatóságot is?« Én úgy látom, magamagának mond ellent a vádiratban, mintha csak ezt mondaná: »Vétkezik Szókratész, mert nem hisz istenekben, hanem istenekben hisz.« Ezt pedig csak olyan ember mondhatja, aki játszik a szavakkal."

Haumann Péter a Sufni kis színpadán megrengeti a világot. Pedig nincs ott rajta kívül senki és semmi. Mégis: pillanatok kérdése, hogy _athéni férfiakká_ váljunk, és hallgassunk. A hallgatásunkkal pedig részesei legyünk valami olyannak, ami emberi szóval leírhatatlan. Mindközönségesen egy politikai gyilkosságnak. Szókratész komolyan hiszi, hogy a logikának, a tiszta szónak helye van a bíróságon. Naivitás vagy tisztánlátás? Nem tudni biztosan, ahogy azt sem, hogy a kettő összefügg-e. Egyáltalán: életképesnek nevezhető-e olyasvalaki, aki azt hirdeti, hogy a közösség tökéletesítésére kell fordítani az időt és az energiát, nem pedig vagyonszerzésre.

Ne feledjük, ezek Szókratész gondolatai. Húsba vág azonban, mert közéleti történéseinkben szinte mértani pontossággal tetszenek vissza mindazon cselekedetek, amelyeket Szókratész elvetni javasol. Akár csak abban, hogy a vád ne a szavak jelentésével való játék legyen. Vagy abban, hogy az embert a vagyoni körülményei determinálják. Vagy abban, hogy a puszta gondolkodás, a vélemény kifejtése jobb esetben neheztelést von maga után. Rosszabb esetben pedig halált, mi mást.

Haumann Szókratésza naiv kisember, akit a gondolatai – és csak a gondolatai – hitelesítenek. Nem áll érdekében megfelelni, ezért nem lesz soha a hatalom embere. Nem javak gyűjtésében, hanem a közös ügyeinkben hisz. S abban, hogy egy szó azt jelenti, amit értünk rajta. Hite igaz, és ez minden szaván átszűrődik.

Nem lemondó. Nem törik meg. Még akkor sem, amikor vétkességét megállapítják. Akkor sem, amikor meghozzák a halálos ítéletet. Ő nem mondhat mást. Nem tud mást mondani, csak amit bizonyítva lát. Nem cinikus, nem opportunista, nem kíméletes, nem számító. Minden ott, abban a pillanatban születik. Racionális ember. Legfeljebb csalódott – nem maga miatt, hanem mert nem tudta megértetni magát. De tudja, hogy nem tudhat mindent. Ezért nevezik bölcsnek. Ő maga nem illeti magát ezzel a jelzővel.

Minket viszont dobál az érzelem. Föl kéne állni, és kiabálni kellene, hogy nem bűnös! De ha lecsillapodnak érzelmeink, tudjuk: ha ezt mondjuk, elfogadjuk a döntés kényszerét. S tudjuk azt is, nem _lehetséges_ bűnösnek és ártatlannak _bélyegezni_ valakit, aki esetében fel sem merülhet az ezt eldönteni kívánó kérdés. Abban a pillanatban magunkévá tesszük a vád logikáját.

Mi marad? Minden eszközzel harcolni azért, hogy az efféle vád, az efféle vádló ne kerülhessen helyzetbe. Naivitás? Szeretnénk hinni, hogy tisztánlátás.

Haumann Péter Szókratésza egyetlen órába sűrítve mindent elmond és megmutat, amit rólunk és magáról elmondhat. Egy ember van ott, egy pálya van ott, egy szakma, egy élet, egy eszme, egy ország, egy világ. Nem is csak egy: Szókratészé és az athéni polgároké. Haumann Péteré és a Sufni közönségéé. A miénk. Szókratész a mi eleven lelkiismeretünk.

Életünk legfontosabb egy órái közül való.