Azonban a gyógyszerek hiánya elkezd hatni, lassan kibontakozik, ki is az a Dora. A lány öntudatra ébred. Saját egyénisége, saját akarata lesz. A szülei mása. Olyan ruhában akar járni mint anyu. Az első, akinek kikéri a véleményét, az apu. Valódi boldogság: a szülők a maguk képére formálták a világot. Ám Dora rövid időn belül szembekerül saját szexualitásával. Egy vélhetően hamisított parfümökkel házaló finom úr elviszi egy hotelszobába, ahol megbassza Dorát. Nem szeretkezik vele, nem lefekszik vele. Dora érezni kezd. Életében először valamilyen. Az érzés csak az övé.

Innen indul Lukas Bärfuss darabjának fő konfliktusa. Dora többé ugyanis nem azt csinálja és nem azt gondolja, amit mondanak neki. Viszont mindenki másként látja, másként kezeli. Gyereknek. Beosztottnak. Szolgának. Kísérleti alanynak. Kurvának. Ő pedig csak egyszerűen élni szeretne. Egyre feszítőbb a helyzet, Dora helyet és önálló bánásmódot követel. Dorának önálló gondolatai lesznek, amelyek nem felelnek meg senkinek és semminek, csak annak, amit belső világa diktál. Mert az emberi ösztönök munkálnak benne mindössze. Az őt körülvevő világban pedig az érdek, az elvárás, a kényszer, a hiány. Dora mindannyiuknál szabadabb. És ezt nem lehet tűrni.

Sopsits Árpád egy lépcsősoron játszatja a Szüleink szexuális neurózisai című darabot. Minden karakter pontosan felépített. Homonnai Katalin szerethetően játssza Dorát. Minden érzelmet kifejez, minden mozdulata élettel telt. Kaszás Gergő finom ura rejtélyes, személyisége éppen olyan illékony, mint az általa forgalmazott pacsulik szaga. Tapintásra, szagra, ízre indul be, Dora pedig beindítja ezeket a zsigereket. Mégis hidegen racionális – ahogy az élet. Dora éppen a többletet adja neki. Még akár tényleg elképzelhetőnek tartja, hogy családot alapítson. De csak abban a pillanatban. Mi ugyanúgy nem tudunk róla többet, ahogy Dora. Dora főnökének anyja (Horváth Zsuzsa) a józan paraszti ész tanácsait adja a lánynak, a főnök (Lovas Dániel) pedig a vágy távoli és rejtélyes tárgyaként kezeli a lányt. Az anya (Nyakó Júlia) úgy anya, ahogyan azt a társadalom elvárja: felvilágosult és liberális – amíg Dora nem avatkozik az ő életébe. Sopsits Árpád apája gyakorlatilag teljes kívülálló családja életében. Szexuálisan is, mentálisan is, épp csak fizikailag nem. A Nagypál Gábor által játszott orvos számára Dora egy eset, egy akta, egy páciens. Nem ember. Segíteni akar, márpedig a segítség a legegyszerűbb megoldás. A doktor a kisszerű, a tudományt nem értő csak magyarázó ember portréja.

Az előadás érzékletes, megindító és felkavaró – de nem tud eléggé éles lenni. Ahhoz szelíd és formaközpontú. Csak belül hat, nem kívül. Sopsits minden tekintetben elegánsan visszafogott előadása nem épít Bärfuss abszurd humorára, nem viszi teljesen végig a darabot. Márpedig a dráma a szélsőségek fokozására, közönyös, már-már magától értetődő kiélezésére épül, s ennek elsimításával a forma nem tud folyamatosan érdekes lenni, így az előadás egy-egy jelenetnyit leül, elfárad. Mintha a produkció létrehozói megszerették volna Dorát - amiért nem kárhoztathatók –: megóvják a legrosszabbtól. Így azonban a dráma csak fortyog a felszín alatt, de nem állít folyamatosan választás elé. Márpedig Dorának szólnia kell, hozzánk és nekünk. Ez lenne az egyetlen esélye.