A téma önmagában, még ha ezerszeresen feldolgozott is, rejthetne újdonságot, humorral, iróniával, megfelelő színészi játékkal lehetne érvényes előadást létrehozni. A Sinkovits Imre nevére keresztelt kisszínpad előadása azonban sajnos több sebből is vérzik. Maga a darab – Guy Foissy kortárs francia drámaíró jegyzi – tucatműnek tűnik. Agyonkoptatott klisékkel dolgozik, akár a szituációkat, akár a poénokat nézzük. Férj és feleség civakodása közhelyes viccekkel és mondatokkal, mint: „Nem kellett volna hozzád mennem!” vagy „– A lakókocsinak nincs egy kereke sem. – Nem, szívem, neked nincs ki a négy kereked!” – csupán példaként. Önmagában még talán ez sem döntené el előre az előadást, ha lüktető, élvezetes színészi alakításokkal párosulna, és a két figura keserédes történetében a közönség magára ismerve valóban jóízűeket nevethetne.

Tahi József alakításában Mókus, az álmait kergető, szétszórt, de alapjában véve jó szándékú – ebben kissé Arthur Miller ügynökét idéző –, figyelmetlen, de feleségét mégiscsak szerető kisember inkább irritáló, meglehetősen együgyű figurává válik. Csibili, a feleség karaktere tipikus vígjátéki alak. A látszólag naiv, valójában talpraesett, a közönséggel össze-összekacsintó asszony, aki ugyan időről-időre élcelődik férjén, mégis nagyon szereti, és ha kenyértörésre kerül a sor, odaadóan, már-már anyaian védelmezi. Tóth Éva játéka időnként meg is idézi ezt a színes, nevettető alakot, emellett azonban sok helyütt meglehetősen modoros és halvány, így összességében nem átütő az alakítás. Az elmesélt jeleneteket, a feleség vallomásait viszonylag gyakran még énekes betétek is tarkítják, mégis: az előadás eléggé kiszámítható, nem képes igazán lekötni a közönséget. Egy-egy poénon felnevet a nézőtér, de egy alkalommal sem éreztem, hogy ez egy fergeteges vígjátékhoz illő, felszabadult, őszinte kacagás lenne.

A káromkodások kínos kerülése az, ami tetézi a modorosságot, és végképp vékony porréteggel hinti be a produkciót. Ez mint törekvés nem feltétlenül baj (sőt a káromkodások kiváltása elmés szófordulatokkal akár remek humorforrás is lehet), a megvalósítás módja azonban nem mindegy. Itt sajnos rendkívül elcsépelt szavak, mondatok kerültek elő. Például „a kutyafáját!”, vagy „fészkes fene”, vagy Csibili többször is elhangzó dalának refrénje (egyben az előadás utolsó mondata): „Te büdös élet, nem is tudom, miért élek.”

A darab története – miszerint a hóbortos Mókus életének álma, hogy tulajdonos lehessen, ezért megveszi egy tengerparti zsebkendőparcellán álló lakókocsi évi egy heti bérleti jogát, ám mire nagy nehezen odajutnak, kiderül, hogy egy zátonyra futott tankerhajó szivárgó olaja elöntötte az egész területet, mire a felbőszült Mókus lelövi a hajó kapitányát – talán Az ügynök halálának cselekménye közben érzett sajnálatot, együttérzést szeretné előhozni. Ám míg a Miller-darabban a kisember tragédiájának valóban van morális súlya, itt csak a puszta együgyűséget látjuk kirajzolódni. Így az ember nehezen tud egyetérteni a színház honlapjának tartalomleírásával abban sem, miszerint „[k]ell, hogy egyként hangozzék fel mindenki torkából: Szabadságot Mókusnak!”

Sajnos nem. A büdös életbe!