"Magyar költő, humorista, konferanszié" – áll a közlexikonban, s ez igaz. Persze kiegészíteni lehet: librettista, dramaturg, dalszöveg-, szövegkönyv-, forgatókönyv- és újságíró. A Szép Szó, a Magyar Csillag, majd a Ludas Matyi munkatársa. A Dollárpapa, az Állami áruház című filmek egyik szerzője, de az ő szövege a Nem wurlitzer a verkli (amit akár a mai fiatalok is ismerhetnek, Kiss Tibortól a Budapest bár első lemezéről is. Egyszer azzal állított be a szerkesztőségbe, ahol dolgozott: "Feltaláltam a rövid élet titkát!" Igaza lett. 51 évvel ezelőtt, 51 éves korában halt meg. Életműve nemcsak ehhez képest nem rövid.

"Nem előadott, hanem beszélgetett a közönséggel" – írja róla egy kötetben Gálvölgyi János. A Lukáts Andor rendezte In memoriam Darvas Szilárd című est pedig mintha ennek szellemében született volna. Ez akkor derül ki végérvényesen, amikor a dalokat éneklő és zongorán közreműködő Darvas Ferenc arra kéri a nézőket, kapcsolódjanak be az éneklésbe. És a nézők megteszik, a többedik strófánál pedig, ami már nincs annyira élénken a közönség emlékezetében, Darvas segít, "előmondja" az egyes sorokat. A közönség veszi a lapot.

Van mit venni, szerencsére. Darvas humora fanyar, mégis expresszív, intellektuális, mégis ösztönös. Szövegei ma is élők, még ha egy másik világot is idéznek meg. Egy sokkal türelmesebb, átgondoló, morfondírozó, összefüggéseket látó világot. Persze ne gondoljuk, hogy ez az akkori közeg – ez csupán Darvas világa, ami ma nagy hiánycikk. A műsor szerkesztését és előadását egyaránt elvégző Cserna Csaba a műsor elején azt mondja, ez egy utazás lesz. Az ígéret – az alkotók jóvoltából – anélkül teljesül, hogy azt észrevennénk. Önkéntelenül kezdjük ízlelgetni Darvas humorát, és a varázslat tényleg működik. A szellemesség ránt magával, ami fennhéjázás nélkül lesz fennkölt és megfellebbezhetetlen. Mert a hülyeséget állítja pellengérre, legyen az az autósok és gyalogosok feloldhatatlan ellentéte, a férfi és a nő örök harca, a tömegközlekedés viszontagságai vagy a slágergyártás paneljei. Mintha Darvasnak ügye lett volna a szűklátókörűség, a beszűkültség, a hétköznapi kis ostobaságok elleni hadviselés, eszköze pedig a humor. Érdekes a buta slágereket (a Gádor Bélával kitalált slágermagyarázat műfaját Darvas vitte sikerre) és helyzeteket kísérő szikár, néha már-már akár rosszmájúnak is tartható megjegyzéseket összevetni saját szövegeivel, amelyben a naivitás határát ostromló életszeretet és -élvezet tűnik meghatározónak. "Énmellettem szeretni muszáj" – szól a dal, és tényleg. Darvas nem megsemmisíteni akarja azt, amit pellengérre állít, hanem megismerni, az élethez tartozó jelenségként viszonyul azokhoz. Mert hát az ostobaság, a hiba, a malőr, az önzés etc. etc. az emberi lélekhez szükségszerűen hozzátartozik, azt elvenni nem lehet, és nem is érdemes.

Egy zongora, egy asztal (rajta vázában virág), egy szék, két ember – és kész. Az előadás (néha felolvasás, néha dalest, néha konferansz, néha apró szituatív játék, néha egy-egy botlással, néha lassabb ütemben, mint érdemes lenne; talán nem is annyira előadás, mint találkozó, beszélgetés, valami civil közösségi találkozó) nem szobrot állít, nem méltat, nem az elmúláson búsong, nem a retróhullámra apellál, nem nosztalgiáz édesbúsan, hanem egyszerűen élteti Darvas Szilárdot. Nekünk pedig szeretni muszáj.