7óra7

A kupica alja
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

A kupica alja

2012. 03. 06. | 7óra7

Bányavirág - Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna

Ha az alapanyag és a dráma szempontjából nézzük, a végére ugyan támadhat némi hiányérzetünk, de azt az első és az utolsó percben is nyugodtan leszögezhetjük, hogy Sebestyén Aba rendezésében a kidolgozottságot illetően nincs hiány. A nézőtérre belépve furcsa szag hatja át a levegőt... cefre az, mondja az egyszeri néző orra. Az ember rutinosan szimatoló kutyává változik, és a tulajdonos beazonosítására buzdítja szaglósejtjeit, de ezúttal meg kell állapítani, hogy a szagnak nincs forrása, illetve maga _a hely_ az. A _genius loci_t idézni - ezzel a gesztussal ugyanis ez történik - pedig egy mesterségesen konstruált térben nem akármi, ennek eredőjeként Lukács Ildikó tartalmasan üres falusi házbelsője pillanatok alatt egy komplett életformával töltődik fel. Egyébként egyáltalán nem tukmálós, vagy túlságosan direkt ez a cefreszag, kifejezetten a helyén van - mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok biztos benne, hogy direkt volt, és nem valami festék ömlött-e ki valahol a folyosóra, stb. De ha így van, akkor is helye volt az előadásban.

Ugyanis ha valamit nem méricskéltek az alkotók az előadás létrehozása közben, akkor az az, hogy mennyit isznak a székelyek. Nem sokat... hanem rengeteget. Annyit, hogy annak látványától is megrészegül a néző - még ha tudja is, hogy a színészek vélhetően (remélhetően) vizet húznak le valódi házipálesz helyett. Így pedig a részegség szinte állandósult jelenségnek tekinthető a marosvásárhelyiek előadásában, a színészek részéről pedig annak precíz, pontos, de egy pillanatig sem elcsépelt bemutatása valószínűleg alapkövetelmény volt. De ugyanilyen maró őszinteséggel és könnyed humorral bánnak a székelyekről szóló közhelyekkel és ellentmondásokkal, miközben valódi élettel töltik meg azokat.

Bányavirág - Bányai Kelemen Barna, Viola Gábor

A Bányavirág története szerint Vajda Iván apja egy éve haldoklik. Akkor azt mondta az orvosa, hogy három hónapja van hátra, de még él. Mihály doktor megint három hónapot jósol neki, Iván pedig reménykedik, hogy ezúttal ez valóban így lesz. Amúgy az idegenként a faluba csöppenő orvos nem a becsléseiről híres, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy állandóan itatják, elege is van belőle, aminek köszönhetően helyzete elleni lázadása általában masszív önmarcangolásban teljesedik ki, ami nyílegyenes útként vezet a következő kupicához. Ivánhoz többen is járnak, most épp a féltestvére, Ilonka is nála lakik, aki olyan szép, hogy a megfelelő állapotban még a bátyja is meg akarja kérni a kezét. Amúgy Vajda is utálja az életét rendesen, először is az apját persze, amiért nem hal meg, hogy végre ráhagyja a házat és a földet, hogy nyugodtan élhessen. De utálja Irmát is, a helyi gyümölcstermesztő - és pénze miatt meglehetős közutálatnak örvendő - Illés feleségét is, amiért az kedveskedik neki, befőttet hoz, sőt udvarol, sőt szeretne inkább hozzá menni, hogy végre legyen, aki szereti Ivánt. De Iván nem akarja, hogy szeressék, ennek érdekében mindent meg is tesz, bunkósága hallatlan mértéket ölt.

Amúgy se szeret itt senki senkit. Mindenki csak a saját érdekét nézi kegyetlenül, mindenki csak iszik, és feszt kesereg a saját sorsán, mindenki csak vágyakozik, közben otthon ül a szürkeségben, néha pedig próbálja kommunikálni a világ felé, hogy ő valamit szeretne. Amíg működött a bánya, addig nem így volt, de most már nem működik, a tulajdonos pedig, Iván apja, a halálos ágyát nyomja. Mégis minden kegyetlenség, látszólagos ridegség ellenére valahol mélyen, az elfojtások sivár üressége mögött hatalmas érzelmi viharok tombolnak.

Bányavirág - Nagy Dorottya, Kovács Botond, Viola Gábor

A színészek mindent meg is tesznek, hogy a Székely Csaba drámájában cikázó szélsőségeket, a fel-felbukkanó egyéni tragédiákat az előadás sajátjának tekinthető éles és kegyetlen humorral bontsák ki. Viola Gábor Vajda Ivánja - úgy tűnik - tényleg nem ismer határokat, amikor a másik fél lealázásáról van szó, de a színész minden merev és üresnek tűnő tekintetben, minden durva mozdulatban egy nagyon apró, finom kis gesztussal érzékelteti, hogy amúgy érzékeny lélekről van szó. Bányai Kelemen Barna tetemes mennyiségű önsanyargatást tálal az orvos szerepében, rengeteg energiával és vággyal párosítva azokat, így téve lehetőségei ellenére totál reménytelenné Mihály karakterét - aki amúgy nagyon hasonlít Csehov Ványa bácsijának Asztrovjához. Gulácsi Zsuzsanna szintén a megtörtség és a vágyak között egyensúlyozik, mindvégig szikáran, kimérten bánva a belül nagyon is munkáló érzelmekkel. Nagy Dorottya Ilonkájának gyomrát ugyan még nem bélelte ki a pálinkás közeg, de az első kortyok már csordogálnak a torkán, a színésznő is fokozatosan igyekszik üressé tenni néha valódi életerőt mutató, szexuálisan is túlfűtött karakterét. Kovács Botond remekül érzékelteti, hogy Illés halálos betegsége közepette szeretne fontosnak tűnni, ami nem egyszer ütődöttségnek sikeredik.

Viola és Bányai ugyanakkor remek összjátékról és összehangoltságról is számot ad az előadás utolsó, húsz perces jelenetében. Igaz ugyan, hogy ez a rész némileg feloldja az előtte történteket, hiszen nem fokozódik a tovább a feszültség, a közeg reménytelensége - ami az előadás kifejezetten szórakoztató humora ellenére végig süt a színpadról -, azonban a zárás, az előzmények tudatában kifejezetten lesújtó. Ahogy lesújtó az az állapot is, hogy ebben a nyomasztó szürkeségben és alkoholgőzben az embereket egyszerűen akasztófára húzza a saját kezük.

Bányavirág - Nagy Dorottya, Viola Gábor

Az előadás közben időnként nincsenek meg a megfelelő hangsúlyok, hogy az egyes jelenetekből mi fontos és mi kevésbé az, hogy mi a vezérfonál. Ezzel párhuzamosan viszont egy nagyon hatásos, a problémákat őszintén és tisztán felvető produkció bontakozik ki előttünk, ami minden reménytelenséggel együtt kifejezetten izgalmas és részletes képet fest erről a világról. Ahol például csak azért ápolják az emberek a nemzeti(ségi) értékeket, mert azt elvárja tőlük a külvilág, ahol tényleg szalonnát esznek, kenyérrel és lilahagymával, de csak azért, mert az talán képes valamit felszívni a gyomorban centrifugáló alkoholos léből.

Van igazság abban, amikor már-már megtévesztő azonosságot látunk a magyarok és a székelyek között. Hiszen mi vagyunk itt is, ott is.

_(Nemzeti Színház, Budapest, 2012. február 18.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808005273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása