Talán annak, aki fizikai értelemben dirigál? A kapitány (Bezerédi Zoltán) olyan tobzódó álműveltségben és lózunghalomban ünnepli mindennapi butaságát, hogy esélye sincs rá. Meg igénye sem, hiszen pózból humánusnak lenni nem több, mint majmolni az erkölcsöt, és úton-útfélen megerőszakolni azt, és ezt élvezni.

Talán annak, aki szellemileg dirigál? De mit ér a szellem, ha nincs hozzá empátia és intelligencia? Nem többet, mint amit egy groteszk Mengele-variációban ne tudna megmutatni Fekete Ernő.

Talán annak, aki csak végrehajt, de megfelelni nem akar, gondolatai és céljai ugyanis nincsenek? Nagy Ervin kivételesen arányos stílusérzékkel megformált macsótorzója, az ezreddobos jól mutatja: az erősebb kutya baszik, ha épp nem őt basszák - de ez a ritkább.

Talán annak, aki nem vesz részt a játékban? A Švejkek kora lejárt. Az Elek Ferenc alakította figura nem bolond, hanem pszichopata.

Talán annak, aki észrevétlen marad? Kiss Eszter valamennyi archetipikus női szerepet finoman, de jelentőségteljes jelentéktelenséggel ruházza fel.

Talán annak, aki megfelelni akar? Nem, talán neki még annyira sem lehet, mint másoknak.

Nyomasztó, rettenetes világ, nyomasztó, rettenetes emberekkel, nyomasztó rettenetes közegben, ami önmagában nem lenne érdekes, ám Ascher Tamás rendezése nem is önmagában, hanem önmagáért beszél. Ugyanis egy percig nem feledkezik meg arról, hogy a mindenen kiütköző sivárság nem alfa, hanem omega, tehát valaminek az _eredménye_, ami pont annyira következik az emberből, mint az embertelenség a közegből. Ennek alappillére pedig a groteszk, amit egyrészt Horváth Csaba egyszerre dramatikus és expresszív, darabos koreográfiái, másrészt a finomhangolt parodisztikus elemek képviselnek, amiknél fontos: a teátralitásnak tökéletesen önazonosnak kell lenni a szereppel, nincs kikacsintás, nincs kibúvás. Így pedig minden túlnyújtott gesztus, minden szabályszerű mozdulat, minden rossz magyarsággal elénekelt angol szó és hamis hang mind-mind annak a fullasztóan zárt, kisszerű világnak a hírnökévé válik, amiben elképzelhető az élet nélküli élet, amiben megtörténhet, hogy senkinek nem adatik meg, hogy csak egy percre is szabad legyen.

Ha valahol, hát egy ilyen közegben tud élni a líra, és bár Tom Waits dalszövegei Szálinger Balázs fordításában mintha olykor nem találnák meg az aktuális stílusregisztert, és szívesebben kidomborítanák a lírát a szikárság kontójára – mert ez a szikárság a másik fő alkotóeleme a zenének és a szövegnek is –, ennek ellenére is végig egyszerre tudnak feszítő ellentétben és tökéletes harmóniában állni az előadással. A nagyon célirányosan torzult zene és ének így folyamatosan bent tartják a szépséget az előadás közegében, és törik aztán azt darabokra.

De mi szép is lehet egy olyan életben, amelyikben ha éppen nem küldik az embert vágóhídra valamelyik csatamezőn, akkor némi alamizsnáért dilettáns orvosi kísérletekben kell részt vennie, hogy ne haljon éhen a család? Már semmi, de valaha volt, és ezt a _valaha volt_ életet Keresztes Tamás ugyanolyan kristálytisztán teszi Woyzeck sajátjává, mint a dermesztően élhetetlen jelent, és a minden tekintetben tökéletesen kilátástalan jövőt. A megfeleléskényszertől és az elvárásoktól porrá zúzott, saját identitását már csak kósza emlékekben és kétségbeesett hallucinációkban kereső figurából Keresztes nem csinál hőst, sem valami szimbólumot, hanem embert csinál, egy kisembert, _a_ kisembert. Marie ennek a sorsnak a társszenvedője, aki női szerep híján ugyancsak megfosztatik identitásától: nem lehet sem feleség, sem szerető, sem családanya, csak egyet tud, hogy nő, Jordán Adél játéka pedig egy formátumos nő vívódásának összetett, titokzatos és mégis nagyon egyszerű játéka. Még szerencse, hogy vannak még _normális_ emberek, mint Woyzeck katonatársa, a fiatal baka, Andres (Kovács Lehel). Persze nem szerencse, csak puszta biológia, fiatalok mindig vannak. Woyzeck is az volt.

Az állatok fogságban furcsán viselkednek, megzavarodnak, kiszámíthatatlanok és kezelhetetlenek lesznek, aztán megnyugszanak. De az ember nem ilyen állat. Az ember fogságban is szaporodik, és nem fog megnyugodni. Lehet, nem kéne ketrecet építeni. Szóval: mikor és kinek szabad élni?