A Kocsis István által írt darabból könnyedén ki lehet szemezgetni az alapvető kérdéseket és problémákat: a szerelemét, a megélhetését, az egyensúlyát, a társadalomhoz, az emberekhez való viszonyát, az ember működését, a szellem és a test ingoványos kapcsolatát. Sebestyén Aba Bolyaija is csupán kevés kívánnivalót hagy maga után. A sokszor modorosnak, kiműveltnek és agresszívnek is mutatott matematikus minden gondolata, lénye egésze valóban ott van a színpadon, és Sebestyén meggyőzően játszik. Meggyőző energikussággal és kidolgozottsággal formálja a gesztusokat, hangsúlyokat, olykor nagy teátrális mozdulatokkal, sokszor pedig kiabálva is nagyrészt természetes tud maradni a színész játéka. Bolyai szenved és küzd, a behatásokból és ellehetetlenítéséből pedig formálja az időnként egészen irredentának tűnő gondolatait, míg máskor kifejezetten liberális és egyensúlyra törekvő embernek tűnik.

Sebestyén hatalmas munkát végez az irdatlan méreteket öltő és bonyolultságú szöveggel. Elismerendő, ahogy lankadatlan energiával vezeti végig a szélsőséges logika mentén épülő gondolatmeneteket, de sokszor pont ez az energia az, ami lehetetlenné teszi azok megértését – még a rengeteg önismétlés ellenére is így van, ami fölöslegesen nyújtja az előadás hosszát, tovább nehezítve a befogadást. Hogy hogyan viszonyul az ember a szellemi világhoz, az agy az elméhez, földi szeletünk a teljességhez. Ennek hiányát Sebestyén – bármennyire is igyekszik – egymaga, rendező híján nem képes pótolni. Így csak részeiben működik az előadás, egy-egy megfontolandó bölcselet vagy meglátás az, ami a színpadról a nézőtéren ülők fejébe befészkelheti magát.

Fontos Bolyait ismernünk, hiszen rajta keresztül megérthető az a világ, amit a mai napig nem tanítanak az iskolában – a matematikus több, mint száz éve alkotta meg a nemeuklideszi geometriát, egy újfajta térelméletet, de az oktatás manapság is kizárólag az euklideszi geometriára épül. A különös, hogy az ő terében, bármennyire is sokdimenziós és racionális, ugyanúgy létezik Isten, mint egy hívőében. Milyen furcsa: egy éles logikájú matematikus egyáltalán nem vetette el a transzcendens létezését, sőt. Ezeknek az ellentétpároknak a disszonanciája teljes előadást szülhetett volna. De ez a teljesség csak pillanatokra képes megmutatkozni, mert dekódolhatatlan az a tér, ahol Bolyait hallgatjuk – itt van, vagy egy másik világban, vagy egy másik időben?

_(VI. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Pinceszínház, 2012. március 22.)_