7óra7

Egy színésznő emlékei
7óra7: (4/10)
Közösség: (10/10)

Egy színésznő emlékei

2012. 03. 28. | 7óra7

Az előadás kettős szerkezetre épül: Pitou és Sarah szituációs játékokat játszanak azért, hogy a színésznő számára könnyebb legyen a visszaemlékezés a múlt kudarcaira és örömeire, bántalmaira és sikereire. A játék és a „valóság” váltakozása adja az előadás ritmusát. Míg a szituációs játékok gyakran poénokkal tűzdeltek (például: Pitounak Sarah sáljával a fején - akarata ellenére - apácát kell játszania), a „valóságba” való visszatéréskor olykor mély sebek tépődnek fel, és őszinte vallomásokra is sor kerül. A színház a színházban szerkezet az előadás egyik tételmondata szempontjából is érdekes lehet, amely szerint színház nélkül nincsen élet sem. Sarah tehát életét is csak a színházon, a játékon keresztül tudja megragadni.

A gond az, hogy minden megmarad az általánosság szintjén. Megtudjuk, hogy Sarah jóban volt Oscar Wilde-dal... de miért érdekes ez? Megtudjuk, hogy Sarah és Bernard Shaw utálták egymást... de miért fontos ez? Látjuk, ahogy Sarah eljátssza A kaméliás hölgyet és Phaedrát... de miért pont ezt a két szerepét emelik ki? Még sok-sok ilyen kérdést feltehetnénk, de egyikre sem kapjuk meg a választ, márpedig, ha egy életmű bemutatására épül egy produkció, akkor nagyon is fontos lenne, hogy megtudhassuk, miért éppen ezek az alakok, szerepek, emlékek váltak fontossá az alkotók (és rajtuk keresztül Sarah Bernhardt) számára. Hargitai Iván rendezése felvet néhány egyetemes kérdést, de nem értelmezi igazán Sarah Bernhardt életét, nem érezzük ennek a nőnek a rendkívül sokszínű személyiségét - kortárs jelentőségét pedig még kevésbé.

Az isteni Sarah - Vári Éva, Gálffi László

Mindennek oka lehet a Sarah-t játszó Vári Éva színészi alakítása is. Az általa megformált karakter egy megkeseredett öregasszony, akinek a létezés szinte minden perce fáj, és már semmi sem érdekeli, csakis az, hogy elkészüljenek az emlékiratai. Nem sziporkázó, nem izgalmas, nem érdekes, nem különleges vagy figyelemfelkeltő ez a nő, csakis fáradt és nyűgös. Valakire, aki ilyenné lett idős korára, egyszerűen nem tudunk felnézni, nem tudjuk csodálni művészetét, sőt egyáltalán nem tudunk azonosulni vele. A Pitout megformáló Gálffi László némileg képes ellensúlyozni ezt a kevéssé rokonszenves Sarah-t, meglágyítani őt a szemünkben. Pitou hűsége, segítőkészsége és odaadó törődése jobban ki tudja bontani a színésznő karakterét, mint Bernhardt színpadi alakja. Pitoun keresztül érthetünk meg talán valamit abból, hogy Sarah valójában az idő és annak múlása ellen küzd, és fel is teszi a kérdést: „hogyan fognak vajon majd visszaemlékezni ránk?”

Az isteni Sarah - Gálffi László, Vári Éva

Hargitai Iván rendezésének talán az elmúlás lehetett volna a nagy kérdése. Állandóan visszatérő motívuma az előadásnak a Nap, amely felemészti önmagát, és ezt a világvége-hangulatot erősíti az a feszültséggel terhes éteri zene is, amely Sarah magányos vallomásai, illetve rosszullétei alatt szólal meg. A színésznőben lezajló lelki folyamatok megjelenítésére, és a néző megértését segítendő Hargitai Iván a színpad hátsó falára vetítővásznat helyezett el, amelyen hol mozgó-, hol állóképek illusztrálják a történéseket. A kivetítőn váltakozó kétféle kép variációi egy idő után nagyon monotonná válnak. A képeknek nincs más szerepük, mint a színpadon látottak magyarázása, egyáltalán nem növelik a látvány esztétikai értékét, a szereplők sem hozzák játékba őket, nem reflektálnak rájuk. Csak úgy vannak. És ez a „csak úgy van” lehet az oka annak is, hogy nem sikerül atmoszférát teremteni a színpadon. Szinte a teljes cselekmény Sarah tengerparti nyaralójának teraszán játszódik elvileg, ám egy pillanatra sem tud megtapasztalhatóvá válni ez az idilli külső tér. Olyan érzésünk van, mintha egy 19. századi városi szalonban játszódna a történet. Akár játszódhatna ott is…

Az isteni Sarah - Vári Éva, Gálffi László

Mit jelent nekem ezután az előadás után az a név, hogy Sarah Bernhardt? – teheti fel a kérdést egy néző. Ő is volt gyerek, rosszalkodott, veszekedett az anyjával, féltékeny volt a testvérére, mint bármelyik gyerek. Ő is volt fiatal és halálosan szerelmes valakibe, aki azt nem érdemelte meg, mint bármelyik fiatal. Ő is dolgozott, ért el sikereket, voltak kudarcai, barátai és ellenségei, mint bármelyik embernek. Ő is megöregedett, rátört a nosztalgia, szembe kellett néznie az életével és a halállal, mint bárkinek, aki megöregszik. De akkor miért is olyan isteni Sarah? Egyáltalán miért éppen Sarah? – teheti fel a kérdést egy néző. És végül nem marad neki más, mint egy „miért?”.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr548002321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása