7óra7

Szín-ország-ház
7óra7: (10/10)
Közösség: (8/10)

Szín-ország-ház

2012. 04. 04. | 7óra7

Ez köszönhető persze a színészek által egyszerűen és nagyon világosan fogalmazott mondatoknak és szerepeknek is. Egyszerűbb figurák és összetett emberek is elénk kerülnek a különféle nézőtéri bejáratokon keresztül ebben a Vörös Róbert dramaturg által valóban egyedien összehúzott Hamletben. Valószínűleg nagyon kevés előadásnál hagyják el azt a jelenetet, amikor Horatio elmondja Hamletnek, hogy az apját látta, itt ez történik. Sőt már a nyitóképben sem pontosan a Shakespeare által megírt szituációt látjuk, hiszen a dán királyfi nem felesel újdonsült apjának, hanem bujkál valahol a színházban. Azonban az egyébként világos és követhető történetet eredményező dramaturgiai beavatkozásokat (a húzásokon túl olykor egy-egy mondat, például pár káromkodás, vagy a nézőket megszólító köszönés is beépül a szövegekbe) indokolja az előadás, sőt éppen abból következik.

Hamlet - Szabó Kimmel Tamás

A Nemzeti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében nem egyszerűen Hamlet sztoriját látjuk, akinek megölték az apját, s hosszas gyötrődések után bosszút állva megöli az új királyt, miközben filozofál, többen bolondnak nézik, a szerelme meghal, és a bosszú felé tartva porba hullajt pár fejet is. A történet egyszerre szól a hatalom működéséről, és arról, ahogyan ez a hatalom magáévá teszi és porig rombolja a színházat (a közeget), valamint beszél a társadalom reakciójáról is. Világos ez a bonyolult helyzet, hiszen manapság ez a tér, a színház is politikai csatározások színtere, és amennyire követhető és érthető ez a folyamat, annyira érthető az előadás is. Vagyis egészében nagyon is, részleteiben sokszor nehezen. Hogy most tulajdonképpen egy színházban vagy valami kultikus intézményben vagyunk, amelyet az új hatalom bezáratott, vagy egy országban, ahol az új uralkodó kénye-kedve szerint dirigál, a nép hódol, és csak egy valaki mer szembeszállni az önkénnyel – remek kérdés. De pont ebben az eldöntetlenségben, a kettő között ingadozva tud kiteljesedni az előadás - és valóban hozzánk szólni.

Hamlet - Szabó Kimmel Tamás, Rába Roland, Makranczi Zalán, Marton Róbert, Söptei Andrea, Hevér Gábor

A részletekben ugyanakkor Alföldi rendezése egyértelműen jelzi – következetesen használva a fényeket –, hogy az adott sorokat mire kell érteni: emberre, országra, színházra, művészetre vagy politikára – de soha nem aktuálpolitikára. Az előadás hatásos kezdése, a nézők helyzetének egyértelműsítése – mi vagyunk a hallgatóság, a nép (azaz saját magunk) – ad annyi lendületet, hogy le tudjuk követni ezeket a váltakozásokat. A színészek is egytől egyig stabil helyen állnak ebben az ingoványosban – amiben nagy segítséget nyújtanak Nagy Fruzsina jellegzetes, karakteres jelmezei.

Makranczi Zalán játéka szemernyi kétséget sem hagy Claudius öncélú hatalommámorát illetően. Hogy a királynál a politikusi szerep csak egy maszk, ami mögött ott van az a tudás, hogy soha nem nyer bűnbocsánatot – mindezzel együtt inkább a birtoklást választja, agresszívan és mindenáron, mert szüksége van rá, és a pozícióját megvédi - kerül, amibe kerül. A hozzá lojális emberek sora végtelen. Rosencrantz és Guildenstern Marton Róbert és Hevér Gábor játékában igazi, ízlés és önálló akarat nélküli sorkatona, akik csak azonosítóval jöhetnek a várba, akik nem értenek semmit, de bármit megtesznek, mert jól fizet az állás. Gertrúd is elcsábult, hiába szerette a férjét és ezt a színházat: Söptei Andrea finoman építi fel karaktere feltámadását is, azt a lázadást, ami bár hatástalan a maga szintjén, mégis nagy nehezen meglépi az asszony. Ophelia az áldozat: Radnay Csilla mindenképpen hétköznapi, egyszerű és szerethető lányt mutat, aki megteszi azt, amit az apja kér tőle, és csak aztán kap észbe, hogy elvesztette a szerelmét, aki viszont már nem jön megmenteni őt, amikor a király őt is birtokolni vágyja. Elsőre szokatlan, az előadás szempontjából pedig nagyon is indokolt, hogy Claudius gyakorlatilag megerőszakolja Opheliát, aki ettől is őrül meg. Radnay pedig felfoghatatlan könnyedséggel énekli végig az őrület skáláit. Laertes is elcsábul, bár Hamlettel egykorú és hasonló hőfokon ég, a bosszúvágy pillanatokon belül Claudius oldalára állítja, Szatory Dávid pedig remekül érzékelteti, hogy nincs karaktere mögött rosszindulat, vagy sötétség: egyszerűen viszi a lendület.

Hamlet - Rába Roland, Szabó Kimmel Tamás

Meg persze a vére. Poloniustól való búcsúja tökéletesen mutatja, hogy pontosan olyan, mint az apja. Polonius Rába Roland játékában – a színész kiszínezi karaktere minden mondatát – egy szürke aktakukac és egy színes spion, akinek lételeme a besúgás, az ügyeskedés, zakója alatt minden fenékre külön méretű és alakú nyelv lapul – nem véletlenül követi az új királyt, Fortinbrast is. Egy szem tiszta ember van ebben a világban, Horatio, aki Mátyássy Bence visszafogott, szelíd jelenléte által valóban olyan, mint amilyennek Hamlet lefesti: egész lényében jóságos. És vannak persze közemberek is, Znamenák István és Hollósi Frigyes egyszerűen éles logikával ragozza a szavak jelentését, mint sem törődve azzal, hogy kinek a fején van a korona; remek sírásó párost alkotnak.

Hamlet - Makranczi Zalán, Szabó Kimmel Tamás

A rendszerrel szembeszállni nem kis dolog, egyedül egy ember akad, aki ezt meg meri tenni, akinek vannak kétségei, mert hajlandó gondolkodni. Ez pedig Hamlet. Szabó Kimmel Tamás mindvégig lendületesen, szinte kifogyhatatlan energiával cikázik a színen, és nagyon kevés az olyan pillanatok száma – csak az előadás elején van ilyen –, amikor a szöveg gondolatmenete megelőzi a színészét. A Lenni vagy nem lenni... monológ pedig valóban döntéssé formálódik a színész tolmácsolásában: megtenni és vállalni a bizonytalan következményeket, vagy semmittevően várni az elmúlást. A bonyolult gondolatmenetek lekövetése mellett egyik nagy erénye Szabó Kimmel alakításának, hogy mindvégig fiatalosan szimpatikus tud maradni.

László Zsolt akaratos, bosszúvágyó szelleménél egyedül Színészkirálya képes még teljesebb élményt nyújtani. Miközben Nagy Mari két mondatból valósággá formálja Shakespeare lenyűgöző színészi teljesítményről árulkodó szavait, László - az előadás egészével összhangban - egy komplett ars poeticát tár elénk, a színház szerepének megfogalmazását. Eszerint a színház pedig arra hivatott, hogy a jelen helyzetből levonva a következtetéseket megjósolja a jövőt. Hamlet esetében ez a bosszú utáni halál. (Egyébként az előadás egyik legmegrázóbb pillanata, amikor a szakadt rongyokban betévelygő, hajléktalan külsejű színészek áhítattal és sóvárogva néznek körbe a lefóliázott Nemzetiben.)

Hamlet - Hollósi Frigyes, Znamenák István

Nem meglepő, hogy hasonló jövendölésbe bocsátkozik a Hamlet előadás is. A belépő Fortinbras nem hoz felszabadítást. A nála két fejjel magasabb mikrofon, a katonai bakancs és László Attila komplexusokkal teli, visszafogott, de belül forrongó Fortinbras figurája egyértelműen egy diktátort jövendöl, aki valóban sortüzet lövet – kivégzőt, nem ünneplőt (azért a zárógesztus, a nép komplett kiirtása talán túlzásnak tűnik az előadás részéről - bár tudjuk be szimbolikusnak a dolgot). Mindazonáltal Fortinbras hatalomra került, Hamlet pedig támogatta őt. Miért voksol egy értelmes srác egy diktátorra? Talán mert a nagy hév és bosszú közben arra már nem jutott ideje, hogy átgondolja a jövőt. Minden energiája és tehetsége a bosszúé lett. De nem kell félni, Hamlet jóval előttünk jár, hiszen _tett valamit_ – még ha ez a tett csak rontott is a helyzeten.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr178005313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása