Cziegler Balázs díszlete - azt leszámítva, hogy ezzel a dramaturgiai csavarral nem számolhatott, mert láthatóan az előadás sem számol vele - remekül ötvözi egy gumiszoba és egy budai villa sajátosságait, egyszerre modern és klasszikus. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy ezt a családot szétveti a lóvé, és Guelmino Sándor rendező azon törekvése, hogy a Nórát betegye a posztmodern újgazdagok világába több mint elismerendő, izgalmas kísérlet, és nem tűnik a Nórától idegennek. A mai _nórák_ igenis lehetnek plázacicák, vagy legalábbis motiválatlanságukat pénzköltésben és a gyerekekben kiélő háztartásbelik, akik ugyan semmihez nem értenek, ami a háztartáshoz szükséges, de legalább kedvesek a gyerekekkel és jók az ágyban. Minden másra ott a bejárónő. És arra is alkalmas ez a közeg, hogy a hazugságra és szerepekre épített életek végzetesen egymásra omoljanak, hogy mindenki elbukjon.

A felcsapás jó, de mintha itt meg is állt volna Ibsen klasszikusának leporolása, ezután ugyanis semmi nem utal arra, hogy ezt a történetet valóban itt és most kellene nekünk értelmeznünk. Itt van ez a nagyon yuppie, néha szerepből, gyakrabban csak úgy önmagában gizda Helmer, és az ő butuska, de őszintének tűnő párja, Nóra, aki egyszer elkövetett egy végzetes hibát: aláírást hamisított férje megmentésének érdekében. Csakhogy Helmer egy ultrakonzervatív erkölcsbajnok, aki ezt még az ő drága szeme fényének sem nézné csak úgy el (persze _nem azért_, hanem azért, mert így _őróla_ mit fognak gondolni), így érthető, hogy Nóra miért kezd el megzakkanni, amikor a hajdani hitelező, Krogstad csak úgy megjelenik a nappaliban. Elindul a hajsza az adóslevélért, amibe még a múltból felbukkanó, hajdan nőiségében talán szebb napokat látott Lindéné is becsatlakozik a maga jelentős morális tartásával. Mindenki szerepet játszik, de többnyire olyan átlátszóan, hogy az nehezen indokolja játékidő hosszát.

Crespo Rodrigo például az első képben még kifejezetten erős, de amint indulatot, szélsőségességet kell játszania, vagy erőt kell sugároznia, mindig elkezd csukott szájjal rágózni és dühösen nézni, ami az árnyalt karakterábrázolás megteremtését nem segíti, sőt. Balsai Mónika hasonlóan gyorsan megtalálja a szerepek technikai lebonyolításához szükséges eszközöket, azzal a különbséggel, hogy Nórát őszinte hittel ruházza fel. Ez a Nóra nem szerepet játszik, hanem _ilyen_, és arra jön rá, hogy ez az _ilyen_ nem belőle, hanem a körülötte lévő férfiakból következik. Talán ha Helmerrel bármiféle kémiai viszonyt tudna kialakítani, még súlyos drámája is lenne. Honti György Rank doktora karakteres figura, de semmi jel nem mutat arra, hogy a Nóra című darab szereplője lenne, Egyed Attila Krogstad szerepében végig pulzálja magából a kicsinyességet, ahogy későbbi párja, Lindéné is, akit Major Melinda alakít - különösebb titkok nélkül.

Az előadást végkövető Carol of the Bells című John Williams-szerzemény remek, a Muppet Show bábjainak előadásában pedig még vicces is. Ezen kívül van köze a számnak a karácsonyhoz, ahogy az előadásnak is, viszont ezzel az erővel szólhatna egy egészen más karácsonyi dal is, ahogy játszódhatna ebben a térben egy egészen másik előadás is. Ha pedig az elemek ilyen könnyen felcserélhetőek, akkor ott valami alapvetően nem stimmel. Végül is a szimbolizmust előrevetítő felcsapás gyorsan a rögvalóban történő elbeszéléssé szerényedik, így foglalva el helyét a nehezen feleleveníthető színházi élmények egyik pihe-puha kis páholyában.