7óra7

Halmozottan hátrányos helyzet
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Halmozottan hátrányos helyzet

2012. 05. 09. | 7óra7

A Sorslabirintus menete a szerepjáték-könyvek dramaturgiáját követi: amikor főhősünk útelágazáshoz (döntéshez) ér, akkor jelen esetben nem kockával dob, hanem meginterjúvolja a közönséget, hogy mit tegyen. Olyan dolgokról kell döntenünk, hogy főhősünk mihez kezdjen először, lakást keressen vagy munkáért járjon, aztán olyanokban, hogy milyen munkát válasszon magának – vagy legalábbis merre próbálkozzon először –, melyik lakást nézze meg először – a külvárosi garzont vagy a dunai panorámás szobát, hmm, vajon melyiket is? – és így tovább. Olykor főhősünk belekerül olyan helyzetekbe, amelyben a viselkedését kell irányítanunk, mert főhősünk bizony eléggé bizonytalan és magatehetetlen. És ha már dramaturgia: ez az interjúzás többnyire igen álságos, mert van maximum három variánsa a jelenetnek, és nincs helye semmilyen alternatív megoldásnak, ha pedig mégis, akkor úgy tűnik, a blattoláshoz még nem elég összeszokott a társaság. Hogy az ilyen típusú beszélgetések hogyan nem fognak darabjaira hullani egy osztályteremben, nagy kérdés - mindenesetre az biztos, hogy a diákok nem lesznek olyan jól nevelt nézők, mint a mostani jól szituált pesti értelmiségi közönség.

Sorslabirintus – a kezedben van?

Mert miről szólnak valójában e szavaztatások és véleménykérések? Hogy az erkölcsileg helyes választ megadjuk az egyes miniszituációkra, hogy elgondolkodjunk az élet nehézségein, és szembenézzünk azzal, hogy árva, vidéki cigányként nehéz az élet, és ez szomorú. Hogy ebből hogyan nem fog valami kisiskolás nevelésféle kijönni, az nem tiszta még, ahogyan az sem, hogy mindez hogyan tud a megcélzott közegben hitelesen megszólalni. Jelen pillanatban van ugyanis egy tutyimutyi, de szerethetően szerencsétlen főhősünk, akiről el kellene hinnünk, hogy úgy jön fel Szekszárdról Pestre, mintha egy Amazonas-menti felfedezetlen törzs egyik elkóborolt tagja találná magát hipphopp a Keleti pályaudvaron. Ő a _jó_, és sajnos vannak körülötte a gonoszok: a főbérlő, a munkaadó, a munkatársak stb. akik csak azért utálják, mert cigány. Ezen így, ebben a formában semmi megbeszélnivaló nincsen, ez ugyanis csupán ordenáré nagy közhely, és az előadásnak pont ezt a közhelyet kellene valahogy megvilágítania, provokálni arra, hogy kibillenjen a közhelyállapotából. De nem billen.

Ennek az oka pedig vélhetően az, hogy Egri Bálint rendező nem rendelkezik sokkal több ismerettel a halmozottan hátrányos helyzetű emberek körülményeiről, mint mi, bár a helyzet kicsit súlyosabbnak tűnik, amikor kiderül, hogy a főhős, akit a rendező játszik, nincs tisztában azzal, hogy amikor 18 évesen kibocsátanak valakit az állami intézetből, akkor nem harmincezer forinttal, hanem nagyságrendekkel több pénzzel eresztik ki a kapun. Ebből tényleg csak az következik, hogy közhelyek ellen pusztán a közhelyek ismeretében nem lehet beszélni, mert az ugyanolyan közhelyes lesz, mint maga a cáfolandó közhely. Ebből következően a nézői reakciók sem tudnak túlmutatni a papírformán, amiből egy óra negyven perc nagyon sok.

Az előadás színházi részei azonban működnek, még ha tíz percnél sokkal többet nem is vesznek el az egészből. A másik négy színész, Sütő András Miklós, Feuer Yvette, Ficzere Béla, Kőszegi Marie egyszerűen válnak hangulatos lakberendezési tárgyakká, de a nagyvárosi életképeket és a szövegmontázsokból összetett tudatfolyamot is hibátlanul játsszák, ugyanakkor a tipikus karakterek megrajzolásánál többnyire a paródia tűnik szándéknak, amihez viszont nem nagyon passzol a közeg.

Összefoglalva: a Sorslabirintus koncepciója mértanilag tekinthető pontosnak, hiszen elméletben izgalmas lenne, hogy minden rajtunk, nézőkön múlik, és közben a társadalmi párbeszéd keretein belül egy nagyon is aktuális témáról eszmét cserélhetünk - de cseppet sem életszerű. A színházban a társadalmi párbeszédet alapvetően a színház, nem a puszta téma generálja. Ebben az előadásban pedig egyelőre nagyon kevés színház van.

_(II. Tantermi Színházi Szemle, 2012. május 4.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr438002283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása