Most mintha megváltozott volna valami. Mintha valakik észrevették volna, hogy ezzel az egésszel érdemes lenne valamit kezdeni. A gondolkodás során pedig valakik egészen odáig jutottak, hogy a város közepén lévő zöldterület kulturális érték, ekképpen alkalmas lehet a kultúra különböző ágainak összekapcsolására. Létrejött például egy Zuglói Nyári Színház a Vajdahunyad-várban, ami persze örömteli, ám üröm az örömben, hogy kommersz, a térhez egyáltalán nem kapcsolódó választékkal, afféle nyári haknihelyként.

Mindezek fényében nagyszerű a Szépművészeti Múzeum mindettől teljesen független kezdeményezése, amely Art on Lake címmel képzőművészeti installációkat helyezett el a csónakázó tóban, érdekessé, sajátossá, karakteressé téve a műjégpálya felújítás alatt álló épülete és a vár közötti vízfelületet. Még a levegő is más – itt valakik gondolkodtak erről a térről, ez már önmagában remek. Az pedig még jobb, hogy mindehhez színházi eseményt is társítottak: Csehov Lánykérés és A medve című egyfelvonásosai ebben a természeti-építészeti adottságai által gyönyörű, az installációk miatt kortárs, a háttérben zajló városi élet miatt abszolút jelen idejű térben játszódnak.

Funk Iván rendező pedig klasszikus Csehovot játszat kortárs és jelen idejű módon. A vízre épített színpadon egy asztal és egy-két szék van, a háttér a kivilágított Vajdahunyad-vár, a víz és benne a furcsa oda nem illő tárgyak. Ezt az adottságot Funk Iván remekül kihasználja: a nyilvánvalóan karikírozott figurák ironikus felhangú, példázatjellegű minidrámái a lehető legjobb helyen vannak itt, Isten szabad ege alatt, a Természet és a Város fura talákozási pontjában. Hiszen a két történet maga is az ösztönök és az érdekek furcsa ütközéséről mesél.

Az előadás két bő félórás szkeccs tulajdonképpen, ami szinte kizárólag a színészeken múlik. Mivel néhány jelzésértékű kelléken (kancsó, víz, fegyver) kívül semmi nem áll rendelkezésre, még a világítás is csupán egy generálfény, rajtuk annak a terhe, hogy érdekes legyen az, amit látunk. Dióssi Gábor, Miklós Marcell, Darabont Mikold és Dobra Mária pedig jól játszanak, egyrészt mert hangsúlyosan nekünk játszanak, másrészt mert egymással játszanak. Az első jelenetben Dióssi (Csubukov) Cavintonra érett atyaként, aki lassan felfogja, hogy nagyszájú és diktátori jellemvonásokra hajlamos lányát végre valaki elvenné feleségül (hacsak közbe nem jön a Bivalyrét tulajdonjogi problematikája), Dobra (Natalja Sztyepanovna) vehemens, tűzről pattant érdekérvényesítőként, Miklós (Lomov) pedig zaklatott, szívbajközeli kérőként, a másodikban Dióssi (Luka) tétova szolgaként, Miklós (Grigorij Sztyepanovics Szmirnov) a kölcsöne visszaszerzéséért mindenre képes macsóként, Darabont (Jeléna Ivanovna Popova) pedig pozőr özvegyként. Az első rész inkább mintha arra tenné a hangsúlyt, hogy minden mondat máshogy hangozzék el, mint ahogyan várnánk, a második darabban viszont minden mondat a várt tónusban hangzik el, a tét az, hogy megtalálják-e, miért hangzik úgy, megtalálják-e az elmérgesedő vita heves szerelemmé alakulásának pontos ívét. Selmeczi Bea dramaturg nem végzett félmunkát: megtalálják. Mindkét megközelítés érdekes, azt már meg nem mondaná senki, hogy azért jobb-e a második, mert jobb a koncepció, vagy azért, mert a néző örvend a happy endnek, amelynek bekövetkezte az utolsó pillanatig sem lehet bizonyos.

Egy meleg, nyár végi városközepi estére nem tudnánk hirtelenjében jobbat javasolni a Csehov-egyfelvonásosoknál, ezért nem lehet eléggé kárhoztatni az Art on Lake kezdeményezést, hogy nem örvendezteti meg minden nap valami hasonló szellemben fogant produkcióval a Városligeti-tó közönségét. A másik kárhoztatásra való dolog a nézőtér befogadóképessége. Örömteli ugyan, hogy az érdeklődés jóval nagyobb a kapacitásnál, ám háromnegyed órával az előadás helyszínére érve már alig jut hely – az utánunk jövőknek már egyáltalán nem –, egyrészt mert valakik 8-10 helyet "foglalnak" a nézőtéren (jellemző, hogy a lestoppolt helyek nagy része üresen marad kezdésre), másrészt mert eleve kevés a hely. Persze lehet csónakot is bérelni és a tóból nézni az előadást. Csak félő, hogy amikor a Dióssi Gábor által játszott Luka azt mondja, hogy "kaszálnak a Bivalyréten", a nevetés felborítja a csónakot.