Úgy is kezdődik, hogy ott horkol a nézőtéren, az utolsó sorban, és ezt követően nagyjából mindenhol és mindenkor, állva, ülve, mondat közben képes elaludni. A másik szereplő, a Gelencsér Tünde alakította kislány pedig próbálja őt felébreszteni, ébren tartani, cselekvésre bírni Ez néha sikerül is, és ilyenkor hosszú – képzeletbeli? – utazásokra indulnak a föld körül. Eljutnak a fókák és pingvinek hazájába, gyöngyöt halásznak a tengerből, aztán később hazatérnek, és sor kerül a szerenádra is, méghozzá úgy, hogy báb alteregójuk egy-egy szép, színes fogmosópohárban röpköd és énekel. Talán a leírtakból is kitűnik, hogy a darabban nem a következetes dramaturgia és cselekményvezetés dominál, de ezt maguk az alkotók is elismerik egy önironikus gesztussal, amikor az alábbi dallal fejezik be az előadást:
„Egyszer volt, hol nem volt,
se füle, se farka,
itt a vége, fuss el véle,
boci, boci tarka.”

És valóban: a cselekmény egyes elemeit is nagyjából úgy szedegették össze, mint ennek a keverékdalnak a sorait.

Ami az előadás erőssége, az az, hogy a gyerekeket nagyon jól be tudja vonni a saját világába. Igaz, van egy pont, úgy a tizenötödik-huszadik perc tájékán, amikor ők is pontosan érzik, hogy a Tóbiás álomkórjában és a két szereplő ki enged a másiknak, de nem-de igen civakodásában rejlő muníció kifullad, és követelik, hogy „kezdjétek már el” – mármint a tényleges mesét. Ezek után következik a már említett utazás, és ha nem is áll össze egy következetesen végigvitt történetté, a gyerekek lelkesen vesznek részt a felajánlott játékokban – például „összegyűjtik” a szappanbuborék-gyöngyöket, figyelmeztetik Tóbiást, ha újra el akar aludni, és a színészek kedves invitálására szívesen vállalnak akár egyéni szereplést is a színpadon.

Egészen az utolsó tíz percig nem bábszínházat látunk, még akkor sem, ha időnként feltűnik a két főszereplő arasznyi báb alteregója. A végén azonban kinyílik Tóbiás bőröndje, és kiderül, hogy egy komplett, gyönyörűséges, többszintes babaház rejtőzik benne (a bábokat és a látványvilágot Bartal Kiss Rita tervezte), és a szerenádot már a bábok éneklik, mert persze a végén megtalálják egymást, akik igazából el se vesztek. Hogy miért éppen fogmosópohárban ülve kerül sor erre a boldog végkifejletre, az rejtély maradt, bár lehet némi pedagógiai haszna az esti fogmosáskor.

Az előadás minden következetlensége ellenére is jó szívvel ajánlható az óvodás korosztálynak, mert Gelencsér Tünde és Reitter Zsolt oldott, a gyerekekre figyelő, velük végig kontaktust kereső és tartó játéka megteremti azt a hangulatot, amiben a gyerekek nem csak jól érzik magukat, de szívesen részt is vállalnak a játékban. Elaludni csak Tóbiás fog, ők biztosan nem.

(Vidor Fesztivál, 2012. augusztus 28.)