7óra7

Majdnem totális hatalom
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Majdnem totális hatalom

2012. 09. 11. | 7óra7

A szuzai menyegző - Horváth Sebestyén Sándor, Budai Zsófia, Puskás Tivadar

Alexandrosz hadvezéri zsenije gyakorlatilag az akkoriban ismert világot uralma alá hajtotta, a legyőzött népek elcsitítására pedig egy pofonegyszerű receptet alkalmazott: ugyanolyan jogokkal ruházta fel őket, mint honfitársait. Sőt, amikor legyűrte a Dareiosz vezette perzsákat, egy addig és azóta se látott programot hirdetett. Egy este alatt tízezer makedón férfit házasíttatott össze tízezer perzsa nővel – szó szerint is eggyé téve a két nemzetet, ugyanis nem volt rest parancsba adni, hogy a nászéjszakán kötelező a gyermeknemzés. Rajta kívül nem sokan gondolták úgy, hogy ez ideális békeszerződés, leginkább a perzsák voltak felháborodva a törvényesített asszimiláción. Önnön hatalmától persze Nagy Sándor is megmámorosodott, s krónikába mondta a holnap eseményeit, mintha azok már megtörténtek volna. Szóval az államgépezetnek – hadvezérestül, katonástul – egyik nagy feladata az volt, hogy ezeket a krónikákat valósággá tegye – ahogy a tömeges nászéjszakát is.

A szuzai menyegző valahol ott indul, hogy Alexandrosz éppen tejhatalmat gyakorol, gyermekkori barátja, Parmenión pedig megkérdőjelezi azt. Olyannyira, hogy nem veszi el a számára kijelölt feleséget – bár később szerelmes lesz belé –, a tisztek viszont készségesen teljesítenek, sőt némileg túl is lőnek a célon: minden eszközt bevetnek, hogy legyűrjék a még lázadó kedvüket nem vesztett perzsákat. Kivégzésről persze szó sem lehet, az nem valós győzelem, az igazi győzelem az, amikor az ellenfél fejet hajtva behódol.

A szuzai menyegző - Gáspár Tibor

Bár Bagó Bertalan rendezése nagy hangsúlyt fektet a hatalmi gépezet működésének prezentálására, részletekig menő kibontásába, pont ez az, ami nem látszik tisztán a színpadon. Vereckei Rita látványa korhű, egyszerű, könnyen kezelhető és szemléletes teret biztosít mindehhez. A forgatható, vajszínű oszlopos emelvény egyszerre funkcionál királyi palotaként – rajta Alexandrosz jelképeivel – és barlangként. A jelmezek pedig könnyedén helyezik el térben és időben az eseményeket, hiszen a makedónok tiszti ruháiból és a perzsák arab terroristákra emlékeztető rongyaiból rögtön egy ENSZ-afgán konfliktus látszik kirajzolódni a színpadon. Ehhez képest viszont értelmezhetetlen, hogy tulajdonképpen ki is az az Alexandrosz...

Ő lenne az ENSZ főtitkár? Ő aligha bír olyan hatalommal, mint Nagy Sándor. Talán könnyebb lenne a helyzet megértése, ha az előadás első felvonása sokáig nem a történet megfejtéséről szólna. Bár Sütő András darabjában a szereplők rengetegszer elmondják, hogy mi a helyzet a makedónok és a perzsák között, hogyan szeretné Alexandrosz feleségévé tenni Kalliszthenészt, a perzsák királynőjét, mindez csak sztori marad. Kleitosz, Démétriosz és Lüszimakhosz hatalmi hármasa bármennyire is tempósan működik a színen – Puskás Tivadar erélyesen osztja a parancsok tengerét Kleitoszként, Horváth Sebestyén Sándor szálakat szöveget Démétriosz szerepében, Varga Balázs pedig úszik a hatalom tengerén Lüszimakhosz megformálása közben – és a közkatonák, valamint a főnökök és végrehajtók közötti protokoll is precíz kidolgozottsággal kerül elénk, a viszony mégsem egyértelmű. Sokáig úgy tűnik, nincs is, ami nagyrészt Alexandrosz hiányának tudható be: Horváth László Attila hangja bár érthetően szólaltatja meg a bejátszásokból hallható uralkodót, a szöveg csak szöveg marad, karakter nélkül. Hatalom pedig nem létezhet annak birtokosa nélkül.

Sokáig még az sem tűnik egyértelműen borzasztónak, hogy Alexandrosz tízezer perzsa nőt kényszerít az ágyba. Mindez akkor kap valamiféle súlyt, amikor Kalliszthenész az ellenoldal képviseletében besétál a színre – bár Kricsár Kamill karakterformálása nem mutat túl az egyszerű ellenálláson, mégis az addig elhangzottak valamiféle súlyt kapnak. És a második felvonásra már életre is kel mindez. Gáspár Tibor kidolgozott megfontoltsággal fogalmazza Bétisz lázadó mivoltát, érzelmi és észérvek egyaránt világosan látszanak a színész alakításában. Budai Zsófia makacsul ellenálló Éanna, akinek a végére még a szíve is megszólal a maga kimértségében, Nagyidai Gergő pedig kottára pontosan szállítja az ifjú Bésszosz fiatalos lázadásait. Illyés Ákos Parmeniónja is a második felvonásra látszik igazán megmutatkozni: ekkor válik világossá, hogy miért fordul el Alexandrosztól, gyermekkori barátjától, ellentmondásai nem egyszerű ironikus kifakadások, hanem valós kétségből táplálkozó észérvek az addig szinte testévérnek tekintett uralkodó ellenében. Bármennyire is életre kel ezáltal a második felvonás, sokat vesz el belőle, hogy rengetegszer hangoznak el az alapvető információk, az előadás pedig rendre ugyanazon kontextussal értelmezi azt (dramaturg: Tucsni András).

A szuzai menyegző

Parmenión az életével játszik, ahogy mindenki, aki a hatalom ellen szól fel. Alexandrosz halálában halálra ítéli – ő pedig, bár lenne lehetősége rá, nem szökik el: kiáll az igazáért, és reménykedik, hogy barátja nem vált ámokfutóvá –, az immáron uralkodói hatalommal felruházott tisztek pedig nem restek azt végrehajtani. Hogy utána mi jön? Abból kiindulva, hogy Alexandrosz emberei nem egyszer gyengének titulálták az uralkodó kezét, és hogy milyen intenzíven tudták szőni ellene a szálakat, nem sok jóra következtethetünk. Még akkor sem, ha mindez csak következtetés, amiknek alapja sokszor nem az előadásban leledzik – hiszen abban a jelmezen kívül nagyon kevés kapaszkodót találunk –, hanem a mindennapjainkban. Az ENSZ-csapatként színre lépő makedónok ugyanis sokszor nagyon is magyarként viselkednek.

_(Vidéki Színházak Fesztiválja, Thália Színház, Budapest, 2012. szeptember 9.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr698002159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása