Nézzük először a kenyeret! Az előadás első 15-20 percében egyfajta értelmezési keretként felvezető játékot láthatunk. Ebben nézőként kapunk bizonyos hangsúlyokat, kiemelődnek azok a témák, amelyeket a rendező, az alkotók különösen fontosnak vélnek az előadás kapcsán. Több részlet alkotja ezt a bevezetőt. Láthatunk mozgásszínházi elemekkel, erős nonverbális szimbólumokkal dúsított játékot, amelyben a szereplők versenyeznek a cél (például egy ajtó) eléréséért, hol egymást segítve, hol eltaposva. Emellett néhány percig lelkes, fiatal baráti társaságot imitálva heves dinamikus vitát vezetnek elő a színészek szabadságról, döntésről. Itt olyan jellegzetes szólamok, sztereotipikus mondatok hangzanak el, amit mindannyian hallhattunk ilyen témák kapcsán. Meglehetősen egyértelmű utalásként megjelenik a későbbiekben narrátort, illetve időnként a főhős fiát alakító színész teljesen meztelenül, a kényesebb helyeket egy könyvvel takarva. Őt ekkor a többiek akkurátusan felöltöztetik, majd halad tovább a játék. Erős jelképe lehet ez annak, hogy sokszor döntésképtelenek vagyunk, kiszolgáltatjuk magunkat mások kényének-kedvének, sodródunk az árral, csak mert így egyszerűbb. E mozzanat fordítottja megjelenik az előadás végén, amikor is a narrátort a többi szereplő elkezdi vetkőztetni – igaz, nem a kezdeti állapotig jutnak –, és zárásul minden ruhadarab levételekor szó szerint kidől egy-egy szereplő, míg végül csak a narrátor marad és elsötétül a szín.

A kidőlés kapcsán – még a keretnél maradva – vetődött fel bennem a kérdés: miért is Dominó a cím? Ismerve a krétakör-történetet és feltételezve az alkotói szándékot, az ötlött fel bennem, hogy életünk döntései során úgy függünk a körülöttünk levőktől, mint az egymás mögé sorakoztatott dominók. Ha csak egyvalaki másképp reagál, cselekszik, akkor minden máshogy alakulhat, felborul addigi elképzelésünk és változtatnunk kell. Amennyiben ezt nem tudjuk megtenni, mi magunk is kidőlhetünk a többi tervünkkel és/vagy a terv által érintett emberekkel együtt.

A keret után jöhet a szendvics közepe. A szöveget mondó szereplők mindegyike alapvetően igényes alakítást nyújt. Többen több karaktert is alakítanak, adott esetben ellenkező előjelűeket is – mint például a rideg grúz kormányzó és a Gruse szerelmét alakító katona, Szimon Csacsava figurája –, mégis jól hozzák az épp szükséges jellemvonásokat, gesztusokat. Az előadás során – jól egyensúlyozva a határok között – az emelkedettebb, komoly tartalom mellett párhuzamosan látjuk a történet parodisztikus oldalát. Kiemelkedő jelenet Gruse férjhez adása a haldoklást szimuláló, de – megtudván, hogy megmenekült a háborúba vonulástól – hirtelen feltámadó férjjel és annak anyjával, aki a frigy létrejötte érdekében mindent elkövet. Itt perceken át önfeledten kacaghat a közönség.

A prózai szereplők mellett négyen az egész előadás alatt csak a zenei aláfestéssel foglalkoznak. Különböző hangszerekkel és énekkel az ajtókból vagy a háttérből előbukkanva dalbetétekkel illusztrálják vagy szakítják meg a jeleneteket. Populáris, fülbemászó dallamok – mint például a Love is in the air –, amelyek oldják a súlyosabb jelenetek hangulatát, kicsit kizökkentik a közönséget. A cél ugyanaz lehet, mint brechti epikus színházban, ahol a „song”-ok arra szolgálnak, hogy eltávolítsák a nézőt a darab történéseitől, átélés helyett abban segítsék, hogy kívülről nézve elemezze az épp zajló folyamatokat. Hasonló távolító, magyarázó funkciója van a Brecht által létrehozott színházi formában az itt szintén jelen lévő, fentebb már említett narrátornak is.

Az eszközöket, díszletet tekintve – bár a helyszín nem biztosít nagy lehetőségeket – különféle dolgokat vetnek be az alkotók. Praktikus, központi elem a játéktér közepén álló faasztal, ami valójában egy lábakon álló nagy doboz. Szellemesen kihasználva az adottságokat ez néha szekrényként, asztalként, búvóhelyként vagy épp koporsóként szolgál. Más díszlet néhány széket kivéve nem is volt. Olykor a szereplők testüket használták eszközként, amelyre ékes példa, amikor a gyerekkel menekülő Gruse a többiekből alkotott hídon kel át. Emlékezetes eszköz még a kamera, aminek segítségével a kormányzó kivégzését – egyébként ötletes, de kissé mégis bizarr módon egy paradicsom széttrancsírozásával szimbolizálva – nagyítják ki a falra.

Részleteiben igazán izgalmas előadást hozott létre a FAQ Társulat, de valahogy mégsem áll össze egységes egésszé. Úgy érzem, – a kissé talán didaktikus – keret nélkül is ugyanúgy vagy még jobban működhetne a darab. Persze az is lehet, hogy szándékosan határolták el élesebben a keretet a brechti történettől – ahogy feljebb említettem: erősen hangsúlyozni akarván a számukra fontos tematikus csomópontokat. A közönséget segítheti az értelmezésben az előadás után szervezett találkozó, amin én sajnos nem tudtam ott maradni, ugyanis – fontos vendégek bevárása miatt – több mint fél óra csúszással kezdődött az előadás, és túl késő lett volna még a megbeszélést is kivárni. Remélhetőleg ez csak aktuálisan a premieren történt egyszeri alkalom volt.

Vacsora előtti vagy utáni pikáns színházi harapnivalóként ajánlom az előadást.