Mit ártalmatlan: szürke. Ugyan az elején meghökkent, hogy mi, a közönség le vagyunk kukkolózva, egy amúgy szimpatikusan nyitott pár igen alulöltözött férfitagja konkrétan perverznek nevezi az előadásra összegyűlt népeket, de végtére is akár lehet igaz: egy szexről szóló, Többszörös orgazmus című produkcióra mi másért fizetné ki az ember a beléptidíjat, mint hogy emberek ösztönéletébe nyerjen leplezetlen bebocsáttatást. Hát például színházért, és amúgy abból több van az előadásban, mint akár nyers pornográfiából, akár erotikából, mert azokból semmi sincs.
Ugyanis hétköznapi emberek hétköznapi groteszk eseteit dolgozza fel a produkció, például hallunk sok terminusz technikuszt a nyitott szexuális élet témakörében, ezen felül vannak jelenetek kamaszfiúra maszturbálás közben rátörő anyáról, illetve egy apáról, aki kamasz lányára bukkan, miközben plüssfigurával izgatja magát, aztán leszbikus lakótársakról, aztán a Macskafogó patkányai és a Mézga család emberfigurái swingereset játszanak egy hosszadalmas, tudományosan megalapozott tanácsadási jelenetnek álcázva, meg még jó pár ilyen ötlet, amelyekkel nem az a baj, hogy olyanokat mondanak benne, hogy pina meg kiverem meg lenyeled, hanem az, hogy ez nem vicces igazán.
Jó, persze, némiképpen igen, de egy kabaré – mert hát ez valami ilyesmi lenne – nem él meg abból, hogy milyen nevetséges egy lány, aki dildót köt magára, majd azzal hatol be lakótársa barátnőjébe. Mert hát nem nevetséges, önmagában semmiképpen (ráadásul tulajdonképpen az előadás is arra jut, hogy nem igazán az). Úgy meg végképp nem, hogy ezek az egymást követő szkeccsek nem mennek ki semmire azon kívül, hogy ne legyenek senkinek gátlásai, és csinálja, ami jól esik. Ezzel a szándékkal viszont messzemenőkig egyet lehet érteni.
A BASZ-nak nincsenek gátlásai a szöveg és a feldobott téma szintjén, ám hogy ezt kontextusba is helyezze, arra már nem futja az energia, de vélhetően a szándék sem. Talán csak annyi, hogy sajátosan konzervatív radikális, jobbikos honfitársaink is szívesen próbálnak ki némi intim extremitást az ágyban, de ez azért amúgy is sejthető. De ebből legalább poén van - mert az előadás ebben deficites igazán. Ami egy öltözőben, egy kocsmában, egy iskolai szünetben tartalmas és szaftos poén, azt hiába csomagolják színházi keretbe, az marad, ami. A legjobbak a zenei betétek, amelyek akár támaszai is lehetnének egy ilyen előadásnak, de ezt speciel elfelejtették megírni. Mármint színházilag, vagy legalább formai, vagy legalább történeti értelemben.
Mindezzel együtt jámboran nézzük a teakonyhai szexualitás banális sztorijait, néha még nevetünk is, legfeljebb az ízlésszintünk némi csökkentését kell bevetnünk, amikor gyerekkorunk ikonikus figuráját, Mézga Gézát látjuk az óvszerek között válogatni, de hát egyszer le kell számolni az ártatlanság korával. Aztán lehet felnőttnek is lenni.
