A soproni színház új vezetése az évad ötödik bemutatójaként most névadója emlékét ápolja Petőfi egyetlen be nem fejezett színpadi művével. A hagyományok ápolása fontos minden közösségnek, egy kisvárosnak is. A színház jó terepe lehet az emlékezés rítusának megélésére, vizsgálatára, régi és új között feszülő párhuzamok és ellentétek felmutatására.

A színpadon hátul egy hatalmas, nyersfa építmény. Három méter magas, két lépcső visz fel rá. Természet közelivé, időn kívülivé emelik a fények. Alatta stílusos dobszerkó. Középen négyszög alakú, világosbarna pástszerű dobogó, aminek több funkciója van. Egyrészt, mivel nem túl nagy, kamaratér-méretet teremt a nagyszínpadon prózai kettős-hármas jelenetekhez. Másrészt hangsúlyozza a teatralitást, a rítus jelleget: az emlékezet porondja lehet. Az előadás képei végig csodálatosan világítottak, ős-erejük érződik meg. Szintén ezt a minőséget építi a lassú jelenetezés, az átkötések között felhangzó, Nyitrai József által megzenésített Petőfi-versek és Demcsák Ottó minimalista koreográfiái, a tánckar előadásában. Jólesően elemelik az akciókat Nagy Péter István ritmushangszereinek effektjei, tempói; remek hangulatkeltő hatásuk van, segítik az előadás gördülékenységét, hömpölygését.

Katona Imre rendező jól olvasható, precíz és erős formanyelvet épített, talán csak a színészi játék kérdésében nem hozott egyértelmű döntést. A pást mérete is, és az előadás világa is lehetőséget teremt a kitett, nagy mozdulatoktól mentes, jelenlétből dolgozó őszinte játékmódra, ahol a megélt állapotokat nem szükséges technikásan hatalmasra nagyítani. Néhányan ebből a mai irányból indulnak el, mások épp az ellenkezőből: emlékezetünkben élő nagy színészelődök játékmódját használják. A fontos részeknél egységes összjáték tud születni. Viszont az ős-erejű világ elemeltségének jót tett volna, ha jobban a természetes, mai játékmód felé mozdítja színészeit a rendező.

Sok állapot, vokális és fizikai megoldás van, amit jó nézni: Ács Tamás Sault tiszta tekintettel, határozottan mozgatja. Megkapó Horváth László hanglejtése, mozdulatai II. Vak Béla király formálásakor. Papp Attila és Nagy Zsuzsi óvatosan és finoman éli meg Milutin és Judit tiltott, gyermeki szerelmét. Hiszen van szerelem is Petőfi Sándor színpadra szánt szövegében, a hatalmi ármánykodás és bosszú mellett. Ám az egyes szálaknak a szövegben sincs meg a kibomlása, így aztán nehezen alakul ki az azonosulás, és az első felvonás végére az érdeklődés csökken, hiszen nem lehet tudni, mi is a tétje az előadásnak. A színészek precízen játszanak. Gál Tamás ördögi mélységekből előtörő hanggal és hajlott háttal mutatja a királyt dönteni vágyó Sámsont. Benkő Péter Pál sokszor háromszor akkora játéktérre elegendő erővel és mozdulatmennyiséggel, de stílusos lazasággal formálja a hirtelen haragú, cselszövő Boricsot. Ő volna a címbeli tigris, anyja, Predszláva, Bánsági Ildikó pedig a hiéna.

Anya és fiú konfliktusa, ahogy a többi drámai szembenállás, nem tud igazán kibomlani a Petőfi-szöveg dramaturgiája miatt, ami jelentősebb változtatások nélkül hangzik el. Így a történet, amelyben a jóságos uralkodó ellen és mellett tör lándzsát a szereplők zöme, pontosan felmutattatik ugyan, ám nem ránt be világába. Pedig aktuális kérdések közelében mozog: van italtól hőbörgő és cselekedni képtelen nemzetvédő, van megvesztegetéssel az ügy mellé állított befolyásos ember és van nagyhatalmú vezető, aki nem látja a világot maga körül. Remek megoldás, hogy a korona, a hatalom jelképe takarja a szemét. Béla jó király, nem akar bosszút régi támadások miatt. A felesége igen. Így hát hiába leplezi le a jó Saul apját, Sámsont, a gaz testvér Borics ármánykodása miatt végül Ilona királynő eléri célját: a régi bűnösökkel bárki azt tehet, amit akar, így vérfürdőben gyengül meg az ország. Anya, apa és fiú egymás életére törnek, a család is felbomlik. Az ifjú szerelmesek külföldre szöknek. Pontos víziója egy nemzet végének. Kár, hogy csak emlékezünk erre a történetre, és nem éljük meg mai igazságát, hogy elkerülhessük beteljesedését a jövőben.

A soproni társulat fél év után szép összmunkáról tesz tanúbizonyságot. Ha ez a produkció egy hosszabb építkezési folyamat egyik első lépcsője, a közös múlt tisztázása, akkor izgalmas előadások fognak születni Sopronban.