Tulajdonképpen nem furcsa kérdés? Mintha azt kérdezné valaki: mit jelent, hogy lélegzel? Mit jelent, hogy barna a hajad? Mit jelent, hogy színházról írsz?

Hát, mit.

Mégis, sokszor mintha erről valahogy számot kéne adni. Már azzal, hogy ezt írom, hirtelen részesének érzem magam a Katona Klub Origó című előadásának, amelyben a résztvevő fiatalok ugyanerre keresik a választ. Hogy kinek az ötlete volt, nem tudom, hogy miért érezték fontosnak végigvinni, azt azonban sejtem. Ott van az előadásban, fehéren és feketén.

Nemcsak a fekete falra és padlóra festett krétarajzok értelmében, hanem szellemi értelemben is. Mint amikor az ember kap egy olyan dolgot, amiről mintha mindent tudna, de nem igazán tudná elmondani. Vagy lerajzolni. Vagy eltáncolni. Vagy elzenélni. Megfogalmazni.

A sokféleség dicsérete az az egyórás műsor, ami a fiataloktól látható a Sufniban. Ahány ember, annyiféle megközelítés, sőt: több, hiszen egy ember több irányból is nekifog a megfogalmazás kísérletének. A megfogalmazás egészében nem sikerül, hiszen minden egyes szó, mondat, monológ, tevékenység és mozdulat csupán egy kis, apró részét foghatja meg a dolognak: haza és nemzet és magyar és önazonosság és egyén és közösség, kultúra, tudomány, művészet, civilizáció, és ezek a fogalmak lépnek élénk reakcióba az emberrel – hogy pontosítsunk: a fiatal emberrel, sőt a fiatal magyar emberrel –, ami azonban az egészet sosem adja ki, de itt a részek túllépnek az egészen.

Az origó arra való, hogy megállapítsuk: az egyes pontok milyen távol vannak vízszintesen és függőlegesen egy tetszőleges viszonyítási ponttól. Az előadás ezt a viszonyítási pontot keresi és találja: ahány megszólalás, annyiféle origó, annyiféle kis tetszőleges ikszecske a síkban, amelyhez képest van a világ. Olybá tűnik, az origók helye számos, tulajdonképpen bárhol lehet, ekképpen az origó maga a koordináta-rendszer valamennyi pontja, ahogyan a magyarságunk (illetve annak megfogalmazása) éppen lefedi önmagunkat.

Az elhangzó szövegek, eljátszott jelenetecskék, felrajzolt ábrák a játszók szerzeményei (Végh Ildikó programvezető és Kiss Eszter segített a produkció szerkesztésében), és hiába érezzük olykor a megszólalást hol kissé patetikusnak, hol kissé kiegyensúlyozónak, hol némileg megfelelni vágyónak (valami okból egyébként főleg a magyartanárok irányába tűnik ez a megfelelési szándék egyértelműnek), minden motívum mögött hiteles ember (fiatal, magyar) áll. A maga szubjektumával, a maga naivitásával, a maga társaságával és ízlésével. Nem mást tanulnak ők, mint kifejezni önmagukat, a viszonyulásukat a világhoz. Véleményt artikulálnak. Tartalmat közölnek. A színház egyik legnemesebb feladatát tölti be: állampolgárok fórumává válik, akik a színház formáját, a művészet eszközeit használják ahhoz, hogy közérdekű gondolataik nyilvánosságra jussanak. Jópáran nyilván az előadó-művészetben keresik a jövőjüket, mások nem – nem ez határozza meg a minőséget (amely egyébként kifejezetten jó: van hang, a tartalomhoz pedig forma adódik), hanem az említett hitelesség és a közös alkotás öröme.

Antal Bálint, Bódi Zsófia, Brozsek Niki, Deli Szófia, Ertl Zsombor, Lengyel Benjámin, Orbán Kinga, Sándor Júlia, Sosovicza Anna, Szabó Tamás, Szilágyi Diána, Thieser Anna, Törley-Havas Sára, Vég Zsuzsanna, Vida Bernadett és Wrochna Fanni, az Origó előadói nem mondják meg nekünk, milyennek kell magyarnak lenni, sokkal inkább a maguk kérdéseit teszik föl és a maguk viszonyítási pontjait fogalmazzák meg. Hiszen ebben a kontextusban az állítások viszonylagossá válnak, olyan értelemben, hogy nem abszolútak. Mert a másik magyarságához képest az enyém hogyan és miért más? – teszi fel az ember a kérdést, és máris hozzáadódik sok minden ahhoz, amit addig erről gondoltunk. És talán ezt hívják úgy, hogy hazafias nevelés: nem tételeket biflázni, hanem meghallgatni egymást és összefűzni a gondolatokat. Merni megkérdőjelezni és merni megvédeni. Önmagunktól, önmagunknak, önmagunkért. A közösségtől, a közösségnek, a közösségért. Mert ezek egymástól el nem választható dolgok, ahogyan a haza és a hazafi, az állam és az állampolgár, a magyar és az ember.