Bár ezúttal a Gondnokok nem estek hosszas kábulatba, és kifejezetten minimális szinten zajlik az épp trónoló politikai kurzus baklövéseiből táplálkozó szellemes közéleti adok-kapok, azért megnyugodhatunk: hőseink nem voltak tétlenek. Az ős-párt leutaztatták Pécsre, a Hotel Kikeletbe, szereztek nekik ingyen masszázst, full extrás kiszolgálást, mindent, ami szerintük – ez a "szerintük" továbbra is szüli az abszurd helyzeteket a férfi és a nő között, hiszen a Gondnokok párkapcsolatok iránti érzékenysége nem mutat túl a „be kell dugni, oszt' jónapot”-on – ahhoz kell, hogy megtörténjen a virágágyásos játék. Ezúttal biztosítékunk is van arra, hogy a játék eldől: egy 53 percről induló visszaszámláló – ennyi idő van a szent egyesülésre, vagy lőttek a vérvonalnak. A helyzet izgalmas, hiszen pillanatok alatt realtime-úvá formálja a sorozatot, de az alkotók – sajnos – nem lovagolják meg a 24 című sorozatot világsikerekig röpítő ötletet. Az utolsó rész azonban ennek ellenére is pörgősre és szemtelenül szofisztikáltra sikeredett.

Ezúttal nem a köztársasági elnök plagizál, hanem őt plagizálják – az Ősanyának gyanús is, hogy miért ugyanaz a szakdolgozatuk –; a kukába hullik a Balaton-felvidék szőlő- és bortermesztését felvirágoztató terv, de nem csak rombolnak, építenek is a Gondokok: kiderül például, hogy ők húzták fel a Horthy-szobrot – miközben továbbra is szövik a világirányító Nemzeti Septagon tervet. Aktualitások finoman szellemes kiforgatása helyett ezúttal inkább a high-tech irányba megy el a magyarvér-gondozók története, elvégre ki kell aknázni az új bázis adta lehetőségeket. Van például térforgató, amivel a párhuzamos vágást könnyedén felülmúlva képes egyszerre két szálon zajlani a történet, Attila pedig elkészült a fémvázra épített, szerves külsővel felruházott, táv- és manuális irányítású robotjával (Tenki Réka esetlenné tördelt mozgással egészen élethűen ábrázolja a mesterséges gépet – a legnagyobb sikert az irányítóközpontba szerelt rózsaszín gomba aratja; nos, az is kiderül, miért pont rózsaszín...), Zsolti pedig elszánt akcióhősként, kérlelhetetlenül sajátítja ki a reflektornak álcázott ágyút.

Szüksége is van rá, hiszen ezúttal rengeteg a harc és az akció. Miközben az ős-szülők agyát a szemszippantó szivacsosítja, Anjouk és Gondnokok lépten-nyomon megütköznek egymással. Vera meg is sérül, karját szinte csonkká rágja egy, az ellenség oldalára hipnotizált szobalány (Pálmai Anna a kedves kiszolgálót pillanatok alatt elvetemült végtagfogyasztóvá változtatja), de néha a Kis Kun is felbukkan (Kovács Gergely vehemens titokzatossága olyan misztikus, mint a Mulholland Drive-ban váratlanul felbukkanó, hamburgeres mögötti ősember) rendbe téve egy-egy szituációt.

A kettyintés csak nem akar összejönni, sőt az Ősanya az Ősapa orra alá dörgöli a libidógyilkos fordulatot is: „olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél”. Aztán egy házi masszázzsal mégis kezdetét veszi a szent ovuláció, amiről kiderül, hogy csak Anjou-bűvölet. A Gondnokok közbeavatkoznak – a ütközet döntetlennel zárul. Attila a fejébe veszi, hogy mesterségesen termékenyíti meg az Ősanyát, de kiderül, hogy a kémcsőbe hibernált sperma fertőzött, ő azonban eltökélt, hiszen a sötét oldal megfenyegeti őt, hogy végeznek édesanyjával, ha nem az ő gyerekük születik meg. Endre persze elszánt és hithű főnökként átlendíti öccsét az értékválság ingáján, és feláldozza anyjukat a nagy célért.

A szórakoztatógép szállítja a fordulatokat is: kiderül, hogy nem Ádám az Ősapa, hanem a száműzött Endre, aki most kint fagyoskodik Ferenc József-földön. Így hát a Gondnokok, mintha végső csatába indulnának, eltökélik, hogy visszahozzák őt. De hiába sorjáznak a vibro-ironok, ha egész seregnyi, frissen feltámasztott zombi-Anjou támad rájuk. És ekkor lép a színre Feri (ez a második nagy fordulat)! Nyolc részt kellett várnunk, hogy életnagyságban láthassuk az eddig láthatatlan szereplőt, és Szabó Győző Speedy Gonzalest megszégyenítő pörgése és Bud Spencert is simán letaslizó sallerhalma nem csak, hogy kielégíti az elvárásokat, de az Anjoukat is rendbe teszi. A királynőhöz azonban kevésnek bizonyul, ám a Gondnokok között azért akad méltó ellenfél: besétál a Nagy Kun is a színre (Kun Vilmos a szürke köpenynek köszönhetően bár hasonlít az így felidézett Yodára, az élmény, amit a színész nyújt, messze felülmúlja a kultikus figurát), s mint tették azt anno Jedik és Sithek, egy-két villámcsapással lejátsszák az évezredes meccset – persze, hogy a jó porlasztja el a rosszat.

Minek a nyolc évados cécó, ha a nagyfőnök ezt ennyivel letudja? – merülhet fel a kérdés jogosan az értelmi mögöttest kereső nézőkben, de a konzervált entertainment csak pörög tovább. Nem úgy Endre agya, aki debillé fagyott Ferenc József-földön. A kiválasztott persze kiválasztott, ennek okán pedig legyőzhetetlen. Kiderül, hogy Endre már rég személyiséget cserélt a Kis Kunnal (arra nem kapunk választ, hogy ő hová tűnt), ugyanis neki már gép se kell az identitás-transzportáláshoz, úgy műveli, mint Jézus a gyógyítást: kézrátétellel. S így az Áron-szerepbe ragadt, nyújtott magyarsággal beszélő Ősapa, levetve láncait, végül egy franciaágyon egyesül az Ősanyával.

Vera közben elsiratta szerelmét (Pálos Hanna még mindig magával ragadó energiával bújja a billentyűzet-rab titkárnő egydimenziós hétköznapjait), Attila elvesztette ismeretlen édesanyját (Dankó István az akarnok önfejűségében még egy-két hollywoodi kifakadást is egészen elviselhetővé tett), Zsolti, olybá tűnik, sajnos magányos maradt (Ötvös András a nyolcadik részre tökéletes profizmussal egyensúlyozik a futballhuligán és az érző lelkületű utcagyerek között), Endre pedig permanens baklövéssorozatával sikerre vezette a Gondnokokat (Kocsis Gergely olyan finom precizitással tálalja az ostobaságot, hogy karakteréből még az is kitelik, hogy nála a tévedés is direkt van).

A végén nem feltétlenül kell nosztalgiával gondolni a szériára, hiszen rengeteg elvarratlan szál maradt. És bár a fősodort végül arcátlan szellemességgel lezárta a két rendező, Dömötör András és Kovács Dániel, a Dallas óta tudjuk, hogy a halál is átírható egy sorozatban. A Gondnokság, reméljük, nem jut a végeláthatatlan szappanoperák sorsára, de ha tévén néznénk, azt mondanánk: a folytatás igenis kijár. Addig is a nyáron – mint minden rendes sorozatnál – újranézhetjük az egyes epizódokat. Ha meg vége, legalább megtudtuk, milyen a _theatertainment_.

_(2012. május 26.)_

1x07: A Septagon-jövő

Minden serial eljut előbb-utóbb oda, hogy ha már kitunkolták a forgatókönyvírók az alapszituáció adta lehetőségeket (doktor House pl. a huszonhetedik lupust is kipipálta, és a Vészhelyzet is túl van a negyvenkettedik tömegszerencsétlenségen), akkor főhőseink magánéleti viszontagságai egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a műsoridőből. Így téved Jockey Ewing akaratlan feleségkeresőbe a vadregényes Vadnyugatra, így lesz Green doki rákos, és így szövődik románc House és Cuddy között. A Gondokság sem tehet mást: behódol a klisék szabta életgörbe törvényeinek, és az Ősanya, az Ősapa, a Kossuth tér átrendezése és a Földindulás bemutatója mellett megtudunk még többet -László- Endre és Attila, Vera és Feri, valamint Endre (nem a -László-) és Ősanya megható, szép és emberi kapcsolatáról.

Ám még mielőtt elkavarodnánk a szappanoperai klisék mega-hatásfordulataiban (a megfelelően lágy dallamok kíséretében), nem sokkal az előző részek obligát felidézését követően -László- Endre kérdezi hevesen, miután a szemszippantó okozta tudatkiesésből 18 nap után ismét magukra eszméltek a Gondnokok: „Még köztársaság vagyunk?” A kérdés jogos: tizennyolc nap hosszú idő a magyar rögvalóság talaján, ennyi idő alatt lehetnek doktorokból nemdoktorok, oligarcházókból oligarchák, kisgazdákból nagygazdák, szóval sok minden megtörténhet. De nem baj! Az Anjouk elégtek a Gondnokság pincéjének védelmi rendszerében, és Tulassay Tivadart is sikerrel mondatták le az Árpád-házi magyar vér hős védelmezői. Már tényleg csak az a kérdés, hogy Junioron kívül van-e még Anjou-bérenc a Gondokság szupertitkos berkein belül?

Igaz, ez a kérdés fel sem merül senkiben, amíg mindenki boldogan konstatálja, hogy ugyan nem tudják, az eszméletlenség alatt vajon megtörtént-e az Ősanya és az Ősapa szent kamatyolása, de a békésen társasjátékozó pár mindenképpen azt a látszatot kelti, hogy ha még nem is, de nemsokára megesik, aminek meg kell. Ám a Gondnokok nem élhetnek a kételyek között. Endre (nem a -László-) közbeavatkozik a békés társasjátékba, hogy addig társai egy esetleges összemelegedés csalhatatlan nyomait keressék a helyszínen. Csakhogy Endre mintha túl kedves lenne az Ősanyához, és a Paulay Ede utcai teátrum goj motorosoktól ölelt nézőterén nem rest megmutatni az Ősanyának a 7 fogást: Álmos, Előd, Ond... Éppen időben érkezik -László- Endre, még szerencse... Hát hogy lesz ebből Nemzeti Septagon, ahonnan a magyarok irányíthatják majd a világot?

Ismét a közéleti poénok csattannak a legnagyobbat. Örvös András és Mészáros Béla az Új Színház új, bőrkabátos közönségének könnyed karikatúráját remek érzékkel festi fel, de Rajkai Zoltán prezentációja a Kossuth tér átrendezéséről, amelyben hét Parlament öleli körül az újdonsült Hősök terét (ma Kossuth tér), ugyancsak remekül illeszkedik a nem létező hungaro-sci-fi műfajába. Pálos Hanna (Vera) a 24 című sorozat Chloejának egy expresszívebb kiadása, őszinte lelkesedéssel klimpíroz a klaviatúrán, és átéléssel veti bele magát a magánéleti krízisbe, amelynek során a legnagyobb naivitással becsmérli láthatatlanná zsugorodott szeretőjét méretbeli problémái miatt. Kocsis Gergely -Lászlóként- Endreként rokonszenves dilettantizmussal hozza meg a Főgondnok döntéseit, Dankó István Attilaként pedig a főműsoridős romantikus drámák ihletettségével követeli bátyja azonnali kitálalását anyjuk és apjuk ügyében, és felettébb nem örül annak, hogy bátyja volt olyan ganéj, és halottnak hazudta őt.

Nehéz is Laboda Kornél dramaturg, valamint a rendezők, Kovács Dániel és Dömötör András dolga, mert bár kifogyhatatlannak tűnik a politikai abszurd, mégis nehéz nem önismételni a poénokat. Pedig úgy tűnik, megérné egy kicsit jobban kitunkolni a grasszáló közéleti debilitást, mert a jelek szerint ahhoz sokkal nagyobb kedv és sokkal több ötlet társul, mint a tévés klisék és a drámai közhelyek kiforgatásához. Persze egy sorozatnál nem könnyű újra és újra az alapszituációból kisajtolni az újat, de hallhatóan érzékenyebben reagál erre a közönség, amelynek tagjai talán azért is jönnek ide, mert a Sufni per pillanat az egyetlen hely, ahol érzékenyen, stílusosan, könnyeden, személyeskedés és rosszindulat nélkül, jó humorral és magas szakmai színvonalon űzik a közéleti kabaré egy sajátos formáját, amelynek nyilvánvalóan mára már törzsközönsége is lett. Abból kiindulva pedig, hogy a mai cliffhanger azt hagyta megválaszolandó kérdésnek, hogy a Gondnokok hogyan fogják megoldani a költözködés viszontagságait (hiszen Anjouk mászkálnak ki-be a Gondokságból és az Anjouk Nagy Kunja - Olsavszky Éva játssza, a Nagy Kunt a korábbi epizódokban formáló Kun Vilmos felesége - feltámasztotta hamvaikból alattvalóit), nem valószínű, hogy az évad utolsó részében pont kerül a történet végére. (Az utolsó, szezonzáró epizód a Katona nagyszínpadán lesz, május 26-án, ezt egy vetítésmaraton vezeti fel a Puskin moziban, ahol az összes eddig játszott epizód látható lesz.)

Alapanyag, úgy tűnik, eztán is akad majd bőven, de ne rohanjunk még ennyire előre, hiszen még nincs vége az évadnak, az is lehet, hogy a magyar világuralom néhány héten belül bekövetkezik, és a Gondnokok végre elfoglalják méltó helyüket a Földön, immár a magasságos Septagonban, és nem a Jégbüfé alatti kis pincében.

*7/10*

_(2012. április 1.)_

1x06: Test-vér-iség

A hatodik rész minden sorozat szempontjából fontos. Akkor térnek vissza a jedik a Csillagok háborújában, a Péntek 13-ban kiderül, hogy Jason él, Amerikában pedig sok tévésorozatot kaszálnak el a 6. résznél, ha nem hozza az elvárt nézettséget. A Gondnokság egyrészt, úgy tűnik, hozza a megfelelőt – ismételni is kell –, másrészt viszont tudjuk, hogy 8 részre készülhetünk, így az Árpád-házi tiszta vérvonalért küzdő Gondnokoknak éppen ideje befordulni a célegyenesbe, s minden történetszálat a befejezés irányába terelgetni.

Mert – Fekete Ernő érces hangján hallhatjuk összefoglalva az elején, miután végighaladtunk a furcsa feliratú ajtókkal és csövekkel tarkított szűk folyosón, és a Sufni helyébe települt Gondnok-főhadiszállásra értünk – továbbra is a tiszta vérvonalért küzdenek hőseink, hogy találkozzék az azt magában hordozó Magyarok Ősapja, Ádám, illetve Ősanyja, Virág, akik feszt nem akarnak egymásba botlani, ezért kell közbeavatkozni a Gondnokoknak.

Az alagsori akció-szappanopera a tévéből-moziból ismerős kliséket pufogtatja jellegzetes magyar ízekre fordítva. Vagyis itt nem shotgunok vannak, hanem parittyák, az igazságszérum nem injekcióstűből, hanem az Erős Pistá-s üvegcséből érkezik, a Gondnokokat pedig nem a Gucci, hanem a Vörös Október Ruhagyár szabadidőruházati osztálya öltözteti, a futurisztikus technológia pedig afféle magyaros lemaradásban van önmagához képest.

Szóval célegyenesbe fordul a játék: az Anjou ügynök, aki meg akarja hiúsítani az Árpád-vérvonal érvényre jutását, az elmúlt részben betört a bázisra, és elrabolta a korábban meghalt Gondnok, Junior hulláját, hogy felélessze, s egy hirtelen retrospektív nyomozással kiderül, hogy Junior az Anjouk beépített ügynöke volt. Míg az Endrék odakinn ügyelnek arra, hogy Ádámot és Virágot nehogy elkapják az Anjouk – Endre Ádám cimborájaként, Endre pedig Virág székely származású, szómenéses jószomszédjaként –, azok megjelennek a Gondnokság környékén, a Párizsi-udvarban, így az ottmaradtak, Zsolti, Vera, Attila és Feri küzd meg a két ellenséggel, akiktől nem tudván vallomást kicsikarni, a genfi egyezményre nagyívűt sercintve magyar népdalokkal kínozzák őket a pincében. Az Ősanyát – aki tovább szeretne tanulni, ezért a Gondnokok kénytelenek a felvételi keretszámokat egész addig emelni, míg egészen biztos, hogy Virág esélytelen bármely egyetemre – és Ősapát megpróbálják összehozni, amely kivételesen sikerrel jár. Azonban felmerül a kétség Attilában: lehet, hogy Endre áruló, ugyanis telefont találnak nála – amit a Gondnokoknak tilos használniuk. Azonban a titok sokkal meglepőbb, amely le is lepleződik: a testvériség szó új értelmet nyer Attila számára (érzelmes családi szál szövődik érzékenyen a szappan szövetébe, nota bene éppen ideje volt, egy rendes sorozatban már rég kiderült volna valami familiáris kötelék vagy ősi ellentét a csapaton belül), de ami igazán meglepő, hogy a fogságba ejtett Anjouk számára egyáltalán nem rossz a dolgok ilyetén alakulása – de ennek oka már a következő rész felfejtésére vár.

Elismerés jár az alkotócsapatnak, amiért a cliffhanger-technikát tökélyre fejlesztették, az ember szívesen rágná tovább a rágógumit, de nem lehet (dramaturg: Laboda Kornél). Ugyancsak példás, hogy minden pontosan akkor történik, amikor történnie kell, bár pontosan tudjuk, hogy mi rögzült előre, hogy kik honnan érkeznek – a tévés-filmes "titkok" itt egyáltalán nem titkok, éppen ezek nyilvánvalósága lesz komikus –, mégis az illúzió illúziója, a "majdnem mintha" érzés tényleg létrejön (rendező: Kovács Dániel és Dömötör András). Sajnálatos azonban, hogy eltűnt a szerelmi szál, igaz, kaptunk helyette családit, de tessék a romantikára fogékony szappannézőket is emberszámba venni. Ráadásul ebben az epizódban csupán a felsőoktatás átalakításába nyúltak bele a Gondnokok, de kérünk még párhuzamokat, hosszas logikai levezetéseket, összefonódásokat a politikai-kulturális-gazdasági élet prominenseivel, beavatkozásokat a fontos döntésekbe.

A mai epizód főszereplője egyértelműen Dankó István Attilája, köré csoportosult több történetszál, sok jelentős pillantás fűződik alakjához. Remek Rajkai Zoltán ál-székely Endréje, s a Nagy Titokkal küszködő Endre, Kocsis Gergely is kitűnően gyűri feldemhedő emlékeit. Pálos Hannának jó néhány szövege lepattan a többiekről, Ötvös András ezúttal az ajtóból visszaszólva pattint el egy jó poént. Összefoglalva pedig: történetben fordulatos, poénok tekintetében némileg szegényebb epizódon vagyunk túl, de az, hogy abbahagyjuk (két résszel a vége előtt?), nem merült fel.

Vajon elvarrják a szálakat az alkotók a végére? Vagy készülhetünk egy új évadra? Vagy Cooper ügynök belefejel egyet a tükörbe? Meglátjuk. A következő epizód április 1-jén érkezik, reméljük, jó hecc lesz.

*7/10*

_(2012. március 4.)_

1x05: Az Anjouk bosszúja

A kereszthímzés legendájának követői, a Gondnokok épp gyakorlatoznak a Párizsi udvar alatti bázisukon. Szuperképességek cserélnek gazdát, Zsolti bárki bőrébe bújva képes most már aktivizálni szívszakajtóját, Vera működtetni a dimenziókaput, Attila miniatürizálni, Endre pedig személyiséget cserélni, sőt mindenki a saját bőrében is képes ugyanerre - egyedül Zsolti varázsereje tűnik kopirájtosnak, aminek jogai megfellebezhetetlenül a tulajdonosnál vannak. Hogy miért is mindez? A Gondnokok harckészültségben vannak, hiszen ahogy mondta Endre az előző rész végén, és ahogy elhangzik a previouslyban is, a háború elkezdődött. Még valami: a főnök ugyanolyan idegesítő mindenki bőrébe bújva, de ugyanúgy megremeg a lába, mint bárki másnak, amikor lerántják a leplet a behatolóról.

Egyébként a Gondnokok a másik bőrébe bújva szinte kibújnak a bőrükből. Ugyanis Endre Vera testében újonnan szerzett melleinek pontos feltérképezésével van elfoglalva, még nyelvének is megenged egy-egy kóstolót, aminek az Endre testbe bújt Vera egy mogyorózós fenyegetéssel vet véget. Na igen, áll a bál a bázison. Zsolti például újdonsült alkoholistaként ünnepli szerelmi bánatát - hogy tényleg szerelmi, arra csak az epizód végén derül fény, ami bár nem meglepetés, de a lepel lerántása igencsak nagy sikert arató akcióban tetőzik. De ne remegtessük tovább az izgulóidegeket, hiszen kiderül, hogy a behatoló egy Anjou. Bizony!

Az Anjouk évszázadokig azon fáradoztak, hogy beszennyezzék a Gondnokok által oly nagy becsben őrzött Árpád-házi vérvonalat. Ennek kapcsán folytatódik a gyorstalpaló történelemlecke is - és ha valaki nincs eléggé résen, akkor az alkotók bizony könnyedén átformálhatják lexikális ismereteit (észrevétlenebbül, mint tette azt anno Goebbels bajtárs vagy Zsdanov elvtárs) - ugyanis végre a trianoni békeszerződésről is lerántódik a lepel: 1920-ban valamilyen Tihamér legyőzte az utolsó Anjout, és hogy megtisztítsák az országot, elcsatolták a "fertőzött" területeket, hogy egy kisebb, ámde tiszta nemzetet kapjanak eredményül. De akkor a liliomos férfi hogy lehet Anjou? Feltámadt? Úgy tűnik, hogy igen, hiszen az ófrancia nyelven bűvölők csoportja vész esetén képes feltámasztani a halottakat. És most vész van, ráadásul elrabolta Junior holttestét, ráadásul a Gondnokok Enciklopédiájából az is kiderül, hogy párban járnak - pont, ahogy George Lucas időzavaros dupla-trilógiájában a Sith lovagok. És vélhetően ők is azokhoz hasonlóan bosszúra készülnek.

Úgyhogy Endre készenléti állapotot hirdet: előkapja a falba rejtett, 'G' betűvel címkézett vésztervet, és az új vérszerződéshez eret vágat társain, akik vedelik is rendesen a nagymama bödönjébe folyatott, igazinak látszó művért - Zsoltinak nem is hagynak, szegénynek úgy kell kinyalnia a tál alját. A vészforgatókönyv annyira nem tűnik izgalmasnak, kicsit le is ülteti az előadást: a két rangidős az ősapához és az ősanyához megy, hogy latba vetve nem létező álcázóképességüket őrizzék azok testi épségét. Az eseményeket az dobja fel, amikor Zsolti minden delíriumos embert megszégyenítő részeg elszántsággal (Ötvös András egyébként remekül játszik az ittasság különböző fokozataival), továbbá egy-két jól irányzott jobbhoroggal szándékozik kiegyenesíteni az ő, Vera és Feri között gubancolódó szerelmi szálat - ugyanis (ahogy azt sejteni lehetett) Vera és Zsolti románca időközben új erőre kapott, mondhatni, szappanoperai reneszánszát éli.

Ilyenkor azonban a nő viszi a puskát. Vera egy-két aduászt bevetve befenyíti Attilát, hogy teleportálja el őket Ferivel. Persze Zsolti se az a kifejezett nyuszi alkat, és - ahogy a férfiak ilyenkor szokták - jó nagy galibát csinál. Kimegy bulizni, és nagy féltékenységében behoz a bázisra két kurvát, ami ellen Attila is csak addig ellenkezik, míg az agya irányítja, úgyhogy hamarost osztoznak. A szemüveges Gondnoknak azonban a torkán akad a falat - ezt most ne értsük szó szerint -, hiszen a prostija egy férfi, pontosabban a liliomos Anjou, aki miután bevetette nem létező női bájait és groteszk transzvesztitaként elcsábította Attilát, bűverejét felhasználva ráveszi, hogy nagyítsa fel a halott Juniort.

De Zsolti, a megtért tékozló, a hányattatott sorsú hős, a kétségbeeséstől önmagát felmarcangoló harcos megküzd a főgonosszal. S mint tették azt olykor a Skywalker klán férfi tagjai, a puszta kezükkel, erejüket használva (csak a jellegzetes "az Erő legyen veled" felkiáltás nélkül) esnek egymásnak. Ám eközben Junior feltámad, s új társával a gonosz Anjou már könnyedén legyőzi Zsoltit - de szerencsére nem vágja le semmijét. A két gonosz fogvicsorgató démonként távozik, illetve Junior ebben a féltudati állapotban - ahogy a sörétessel hiányosra szaggatott zombik - kisántikál.

Vera, miután kicsinyesen féltékeny bosszút áll az ottmaradt, a nézők dobhártyájáról jó pár réteget lesikoltozó prostituálton, felhívja a főnököt, hogy segítsen, aki hatalmas kerek szemekkel, az önelégültségtől mámorittasan - hiszen tudja, hogy nélkülözhetetlen - csak annyit felel: "tudom, hogy nélkülem nehéz lesz, de meg kell oldanotok".

Tényleg olyan az egész, mint valami béna, békategóriás akciósorozatban, de talán ez benne a pláne. Meg az, hogy miközben lassan nincs olyan klisé vagy fordulat, amit az alkotók ne használtak volna fel valamilyen elvetemülten szemtelen poénhoz vagy szituációhoz, addig egyre izgalmasabban és sűrűbben szövődik a Gondnokok története, aminek következő részére ezúttal majd egy hónapot kell várni. Addig lehet találgatni, hogy mi fog benne történni - mondjuk Zsolti legyőzi a főgonoszt és meghódítja Vera "szívét", esetleg kiderül, hogy az Anjou igazából Zsolti apja - vagy valami aktuálpolitikai fordulat mindent keresztülhúz? Érdemes figyelni a híreket, hol és mikor bukkannak fel a Gondnokok.

*8/10*

_(2012. február 12.)_

1x04: Nagy Ősök és kisdoktorok

Úgy tűnik: Virág liliomának Ádám általi letépése, illetve Ádám Virág általi beporzása, szóval az ősapa és az ősanya összeboronálása nem kis falat a Gondnokoknak – ugyan szappanoperáról van szó, de akkora kihívást csak nem fog jelenteni, mint anno az Esmeralda alkotóinak volt a címszereplő vak leány és daliás szerelme, José Armando esetében volt. Azt leszögezhetjük, hogy ez a negyedik rész alkalmával sem sikerül az ősmagyaroknak, sőt a helyzet igazából csak romlik, ugyanis egy ismeretlen még a bázisra is behatol. Ezúttal ugyanis a fordulatok száma szinte végtelen, legalább annyi, mint az előző részekben összesen. Szóval úgy látszik, A Gondnokság cselekményszövése lassan eléri a minőségibb tévészériák szintjét is.

Ugyan a 24 című abbahagyhatatlan amerikai remekkel – aminek forgatókönyve kétség nélkül nevezhető mintaszerűnek – még nem veszi fel a versenyt, de úgy tűnik, az alkotók a kliséket kiforgató és szemtelenül kihasználó, kiszámíthatóan szellemes talajon megtalálták a váratlanságot is. Persze a történet ezúttal is iszonyat közhelyek és klisék sorozataként jellemezhető, hiszen továbbra is a főokosok, nyomozós fejtörések és belső viszályok között ugrálunk, sőt egy vélhető főgonosz megjelenésével még a jól bevált jó-rossz narratívára épülő akciófilmes motívum is felütötte fejét a Gondnokság életében (ki tudja lehet, hogy hamarosan lézerkardozni is fognak – illetve lézer-íjazni, magyarokról lévén szó így lenne stílszerű), azonban most gyakorlatilag egy pillanatig sem fordul elő olyan, mint a második rész alkalmával, hogy hosszas dialógba kezdenek a színen a szereplők. Sőt.

Az események pörögnek, és bizony továbbra is érdemes észlelnünk a "furcsa" egybeeséseket közéletünk történéseinek groteszkebb momentumaival. Ki tudja miért, de doktor Schmitt Pál jelentős médiakarriert befutott disszertációja, és az azzal kapcsolatos -pálgium- plágium-gyanú Endre (a rambós) svéd fordításában és újraszerkesztésében – ami egyébként rejtélyes módon pont a „kopipésztelt” és „saját” gondolatok arányában oszlik meg – valahogy jobban megtalálja saját kontextusát, mint a valóságban – vagyis hát ne szépítsünk, kínosan röhejes az egész. A Gondnokok tömegmanipulációja is betetézik: kiderül, hogy ők szervezték az új magyar alkotmány ünnepén a tüntetést és az ellentüntetést is – ami azért kellett, hogy minél nagyobb eséllyel találhassa meg Feri az előző rész liliomos ismeretlenjét.

Szóval sorjáznak a hülyeségek, Endre (a vezér) és Attila például túl van több száz óra romantikus filmnézésen, illetve romantikusfilm-nézésen, és vélhetően meg is találták a férfi-női kapcsolat nyitját: 23 centi... – de nem úgy! Ekkora távolságnak kell a delikvensek között lennie, hogy megszülethessen a romantika – legalábbis ezt példázza Csányi Sándor és Ullmann Mónika egy filmes jelenete. Vannak itt kínos pillanatok jócskán, ugyanis senki nem tudja, hogy hogyan kell csajozni – hiszen mi emlékezhetünk: mindenkinek törölték az emlékeit. Sőt most - hogy szükség lenne rá - már Verának és Zsoltinak se megy annyira a romantika: ezúttal csak egy kis ölben ringatásra futja, amúgy elridegült köszönések övezik vélhetően épp a hullámvölgy fenekén billegő kapcsolatukat.

A negyedik epizód már csak azért is különleges, mert végre betekintést nyerhetünk abba, mi történik aközött, hogy egy Gondnok egy Suzuki-kipufogóba dugva ujját elénekli a „Szállj, szállj sólyom szárnyán...”-t, illetve hogy kilép a teleportkabinból. Egyszóval láthatjuk az egyéb sci-fikből ismert féregjáratot, ami kísértetiesen hasonló a Sliders című sorozat alagútjához, csak más a színe és nem mellesleg, ha áramszünet van a bázison, akkor a tér-idő kontinuumot áthidaló csúszkában utazó egyén ott ragad a semmi közepén. Ez meg is történik Attilával, aki szerencsére ki is szabadul, ugyan transzban, de az emlékeit visszaolvassák a Gondnokok. Ez ezúttal többször is megtörténik, például Endre, a kvázirambó múltját is belevetítik Zsoltiba (kiderítendő, hogyan kell végtére is csajozni; az már a sors pikantériája, hogy a keménycsávóról kiderül, hogy egyetlen barátnője se volt, sőt még szűz), aki ettől teljesen maga alatt lesz, hogy konkrétan miért, azt nem tudjuk meg, ezt az alkotók kellemes együttérzéssel a fantáziánkra bízzák (ki-ki oldja meg maga a „sötét múlt” kérdését), és a múltvetítés során előkerülnek a Nagy Ősök, az öregek, a bölcsek, a non-plusz ultra mindentudó vezérek – akiknek arcot Ascher Tamás, Máté Gábor és Zsámbéki Gábor kölcsönöz (áthallásos poén).

Ismét felbukkan a Nagy Kun is, zavart érezve az erőben liliomról hablatyolva sejtelmes, népdalos tanácsokkal látja el a gondnokokat (Kun Vilmos alakításában tényleg zavarbaejtően és tébolyultan mindent tudó a hetedik Gondnok), akik éppen, hogy csak hazajutnak.

Ugyanis az alkalmanként kicsit kelekótyán – Kocsis Gergely Endréje hajlamos a helyzeteket néhol kifejezetten autista módon értelmezni – reagáló Gondnokokat megtámadja az előző epizód végén elszántan a kamerába tekintő ismeretlen - aki megbabonázta az ősszülőket is, amire a csapat persze csak jóval a nézők után jön rá, ám annyival elszántabban –, és elrabolta Junior holttestét, a helyén egy liliomot hagyva maga után. Ez mérgezte meg Ádámot, erről énekelt a Nagy Kun is, és ettől most a Gondnokok vezére ájultan hull a földre. Hát, benne vagyunk a slamasztikában. Folyt. köv. - erre ezúttal csak tizenkét napot kell várni.

*8/10*

_(2012. január 31.)_

1x03: Terül az asztalkám

Egy tévében zajló sorozatról sokkal könnyebb lehet írni, hiszen az ember az ölében tartja a laptopot, és miközben megy a műsor, írja a cikket, és mire az epizód véget ért, némi utómunka kell csak, és az arról szóló írás is kész van. Ez például kifejezett hátránya a Katona Sufnijában 3. részéhez érkező havi színházi sorozatnak, de ha ez az egyetlen ilyen, akkor végül is rendben van. Úgy tűnik, ez az egyetlen.

Mert rosszabbat nem kapunk, mint egy szabadon választott tévésorozatnál, ellenben mást igen. Ugyanis az ősmagyar gént kutató Gondnokok köré épített alaplegendából kiinduló széria gyakorlatilag minden hülyeséget halálos komolysággal magába épít, ami csak az alkotók (rendező: Dömötör András és Kovács Dániel) útjába akad, és ebből csak az egyik panel a hollywoodi sémakonyha legismertebb fogásainak feltálalása: baltabonyolultságú, egyetlen jellegzetes tulajdonsággal leírható archetipikus karakterek, obligát szerelmi szál, monitoron megfigyelt alany, low-budget akciók és egyebek. A másik az alternatív magyarságtörténet szerelmeseinek legnagyobb marhaságaiból összehordott boglya, ami a keretmesét adja, ősapával és ősanyával, kilencszer csavarodó szíriuszi génekkel. A harmadikat az időszerű közmegegyezéses legendák kiforgatása (ebben az epizódban a Terüljasztalkámat bírják működésre a Gondnokság megfejtői, illetve egy finn eurókért a Gondnokság teleportációs rendszerét igénybe vevő magányos, full alkoholista Mikulás lép színre, Ujlaki Dénes váratlan, ám megrázóan hiteles alakításában, jut eszembe, a Rajkai Zoltán által formált Endréről biztos hamar ki fog derülni, hogy áruló, amilyen jól beszéli a finn nyelvet, amelyről jól tudjuk, hogy semmi köze a sumérmagyarhoz), a negyediket pedig a politikai porond aktuális vadjainak díjnyertes agymenései (így a forintspekuláció, illetve a Kerényi Imre által megrendelt, Alaptörvényt díszítő kurzusfestmények kapnak dramaturgiailag jelentős szerepet) adják, persze nyilván van ötödik meg hatodik is, de szitkomra nem figyel ennyire az ember.

A Gondnokság harmadik epizódjával azt szerettük volna tesztelni, hogy vajon fel tudja-e venni a fonalat egy néző úgy, hogy már lement két rész, ahogyan ez sokszor megesik a tévésorozatoknál is, hogy egyszer csak az ember bekapcsolódik. Én eddig annyit tudtam A Gondnokságról, amit ehelyt írtunk róla, ebből a hétfői előadásra körülbelül annyi maradt meg, hogy egy földalatti paródiaügynökség valamit machinál Budapesten az ősmagyarokkal. Úgy tűnik, ennyi előképzettség bőven elég ahhoz, hogy az ember könnyen értsen mindent, legfeljebb a neveket keveri össze, mert mindenkinek olyan ősmagyaros neve van, ami nem véletlen. Egyébként a hangulat megalapozása komolyan megtervezett, a Sufniba nem a megszokott úton jutunk be, hanem körbejárjuk a fél Katona pincéjét, a melegítő csövekre helyezett hangulatos feliratok figyelmeztetnek arra, hogy a teleportációs cső működés közben felmelegedhet, vagy valami ilyesmi, de szóval van ilyen felvezető, alapozó prequel is, aztán főcím, ami nagyon vicces, hiszen élőben játsszák el, takkra menő koreográfiával. A közegben az ódonság keveredik a modernitással, egyszerűen valószerűtlenül illogikus az egész tér (látvány: Kálmán Eszter) az írógép jellegű számítógéppel, a teleportáló szekrénynek kinevezett öltözőszekrénnyel, úgy tűnik, a Brazil eléggé megihlette az alkotókat, akik aztán eme ihletet magyarosra hangszerelték. Olyannyira egyébként, hogy a – mint kiderült, korábban elrabolt – francia bankárszerűséget az Erős Pista nevű, méltán népszerű paprikakrém lenyeletésével kínozzák meg, hogy beteljesítse forintrontási tervüket.

Bár sokakat már Fekete Ernő az előzményeket ércesen deklamáló hangja is nevetésre késztet (a nézők így árulják el, hogy alapos ismerői Koltay Gábor teljes munkásságának, amelyet már e hang rejtett iróniája is, való igaz, szanaszét szaggat), azért azt kell megállapítanunk, hogy olyan igazán velőtrázó élmény a rekeszizmokat nem éri, de a szórakozás végig garantált, az ötletek kitartanak az utolsó percig. Persze a mű mögött nem kell keresnünk semmit, ez valójában egy történetbe ágyazott posztmodern kabaré (dramaturg: Laboda Kornél), többségében jó ötletekkel; mondjuk amikor Attilának (Dankó István) el kell mennie megszereznie az ősapa magját, az egyetemi gólyabálon szívatásnak oké, és végül is belesimul a sztoriba, de azért szerencsére nem ez a legeredetibb ötlet. Annál sokkal jobb a mikulásos, a terüljasztalkámos dolog, meg az is, amikor a Kocsis Gergely játszotta Endre (mert Endréből valamiért kettő van) elemzi, hogy az alaptörvényes festményekben hol találhatóak meg a Gondnokság üzenetei. Ütősek az akciódús személyiségváltós sztorirészek, az meg külön jó geg, hogy Endrének bajuszt rajzoltak, míg ő a kigyúrt diszkópatkány (Simon Zoltán) testében tartózkodott. Ötvös András (Zsolti) és Pálos Hanna (Vera) valószínűleg a Romantica csatorna törzsnézői, remekül idézték fel a pazar venezuelai sorozatok összes érzelmi kitörését szerelmük állapotáról tanakodva. (Homályos tekintet, diszkrét szipogás, félbehagyott gesztusok, megtört tartás – szívbemarkolóan gyönyörű volt, s e markolt szívből ajánlom castingra őket a GLOBO TV-nél.) Az tűnt még fel, hogy bárki feltűnhet a Katona társulatából, a regular cast – Kocsis, Rajkai, Dankó, Ötvös, Pálos és a diszkóban tivornyázó, majd karaoké-bárban alkoholos állapotban vonyító ősanyát alakító Rezes Judit – mellett egy meggyilkolt anyát formáz Bodnár Erika, a Mikulást a remek Ujlaki Dénes adja, videón fekszik Mészáros Béla, és a Katonában szereplő egyetemisták – Simon Zoltán, Kovács Gergely (a Mikulás teleportálása után a színen átballagó kisördög az előadás legjobb poénja), Tasnádi Bence és Dénes Viktor jelenléte sem meglepő.

Takátsy Péteré sem, bár tulajdonképpen igen, mert akit (videófelvételről) játszik, az egy olyan csoda, amivel még a Gondnokság tagjai sem szembesültek: személyében olyan ember tűnt fel ugyanis, aki nem magyar! S hogy ez hogyan befolyásolja a nemzeti újjászületésen munkálkodó meggyötört Gondnokokat, az – feltehetően – kiderül a következő részből.

Jobb sorozatepizódok után van az emberben egy olyan, hogy úgy megnéznék belőle még egyet. A végén tulajdonképpen nem bántam volna, ha egy play gomb megnyomására elkezdődik a következő rész.

*8/10*

_(2011. december 12.)_

1x02: Az isten ostora félrecsap

Mostanra már A Gondokság elidegeníthetetlen részévé vált direkt-hatásvadász zene, kezdődik a főcím, ahol még fel-felbukkan Junior, az előző epizódban meghalt gondnok, majd egy kis sűrített previously és igazi sorozatkezdés után máris egy akció kellős közepén találjuk magunkat. A Gondnokság nem vesztegette az idejét: egy komoly hadművelet kellős közepén csatlakozunk hozzájuk, amint épp hosszas, akciófilmes tervezgetések és megfigyelések közepette épp azon ügyködnek, hogy hogyan boronálják össze az igaz szerelem égisze alatt Árpád leszármazottjának leendő szüleit.

Közben persze a Gondnokság élete is alakul, és ahogy semmilyen másik szappanoperában, itt sem fenékig tejfel a közösségi szellem. Endre (Kocsis Gergely), a vezér ismerteti az akciótervet, hogyan juttatják fel jövendőbeli apát és anyát két vidéki településből a fővárosba, ahol majd egymásra találhatnak. Másik Endre (Rajkai Zoltán) eközben megfigyel, gyepnek álcázva – amely annyira élethűre sikeredik, hogy még a kutyák is rá végzik a dolgukat – figyeli a férfit (Mészáros Béla), míg az előző Endre akcióba lendül. Zsolti (Ötvös András) kiképzése ugyanis véget ért, szívszakajtó képessége – remélhetőleg – bevetésre kész, aminek segítségével, a papot (Vajdai Vilmos) feldühítve – akire felnéz a Gondnokok kiválasztottja – egészen Pestig ijesztik a nőt (Rezes Judit). Az akció végül is sikerrel és egy szükségszerű áldozattal jár – Zsolti instabil lelkiállapotában arra kényszeríti a papot, hogy próbálja megerőszakolni hívét.

Mert hát jól tudjuk: semmiféle instant izgalomcsomag nem maradhat érzelmi szál nélkül, és ahogyan az már az előző részből sejthető is volt – nem volt nehéz észrevenni, Pálos Hanna és Ötvös András elég intenzív jeleket ejtett el erre vonatkozólag a színpadon – Vera (Pálos Hanna) és Zsolti egymáséi lesznek. Illetve nem, még csak az első csók csattan el, és ugyan könnyedén meglelik a vízszintes pozíciót a díványon, ám Attila (Dankó István) rajtakapva őket máris önbesúgásra kényszeríti Verát miniatürizált párja előtt. Így Zsolti érzelmi viharok közepette természetesen elrontja az akciót, a lány pedig kénytelen lekicsinyíteni magát, hogy megfelelő méretben tudja kárpótolni pasiját.

Igenám, csakhogy közben Attila, a meghatározhatatlan kilétű, sejtelmes személyiségű gondnok önálló akcióba kezd, némi furakodással, félreérthetően kedves közeledéssel megnyerve ügyének Endrét, behozzák a gondnokságra Ádámot, az ősapát, hogy Attilával személyiséget cserélve könnyebben és gyorsabban legyenek képesek megtermékenyíteni az ősanyát. Közben Vera cikázik a felforrósodott miniágy és a valóságméretű teleportíj között, hogy társait kiéhezve és leszívva ide-oda lövöldözze az éterben, akikről kiderül, hogy magánakciójuk bizony illegális.

Endre, a vezér azonnal rendet teremt – róla nemrég azt is megtudhattuk, amit persze, hogy meg kellett tudnunk, hogy milyen nagy teher a vállán a vezetés (az alkotók máris gondoskodtak a következő érzelmi bombánkról) – közben Zsoltiból előtör fradista énje, és Attila otthon maradt testén keresztül próbálja az Ádám testébe bújt Attilának elvenni a kedvét attól, hogy meg akarja termékenyíteni az ősanyát, de Ádám erre Attila heréinek az eltávolítását helyezi azonnali kilátásba. Mindenki érzi a helyzet képtelenségét, úgyhogy Ádám végül feladja magánvállalkozását, az elvetett B terv végrehajtását és hazatér.

Ahogy az előző részben, most is van minden, amire a tévérágó közben szükség van. Minden, ami felkavaró, felháborító, fotelhezragasztó. Freddie Mercury-szólóban kitörő, bajszos meleg-Rambó – megemlékezvén arról, hogy ma húsz éve, hogy meghalt a Queen frontembere –, aktuálpolitikai utalások, kezdve attól, hogy a gondnokok egyik terve azért bukott el majdnem, mert lepaktáltunk az IMF-fel, önkormányzati összevonás, szerelem, bosszú, aljasság, barátság, de valami mégis hiányzik. Míg a szezonnyitóban csak kevéssé érződött, hogy az alkotók bizony sebtiben dobták össze az előadást, amiről bárki figyelmét elvonhatta az ötletes, kreatív végeredmény, addig most időnként az ellenkezőjére fordulnak a dolgok. Nem egy jelenet és nem egy pillanat válik lapossá, ötlet hiányában – a régiek vannak, de újak nem mindig jönnek a helyükre – ennek a különleges színházi-szériának pedig ez a lelke. Ez részben megmaradt ugyan, ahogyan az önazonosság, a vállaltan kliséket kiforgató forma is, de azok ezúttal nem elég sokfélék és nincs is belőlük annyi, hogy elvonják az ember figyelmét a létező hiányosságokról.

A sztori még így is sodró, néha ugyan önmagában marad a színpadon, de szerencsésen nem válik azzá, amit éppen kiforgatni szándékozik és továbbra sem veszi magát komolyabban a kelleténél. Ugyan Attila veszélybe sodorta az akció sikerét – az ősanya Pesten van, de az ősapa a Gondnokságon hipnotizált állapotban –, és Endre sem tudja, hogyan lehetne korrigálni, de ekkor üzenetet küld a Nagy Kun. Hogy ez mit eredményez, kiderül a következő részben.

A mai epizódban nézői szemszögből kiderült hátrány: nem lehet elkapcsolni pár pillanatra sem. Előny: nincs reklám.

*7/10*

_(2011. november 24.)_

1x01: A szívszakajtó Megyer

A Ferenciek terénél, a föld alatt, a Katona József Színház Sufnijában, nem messze az épülő 4-es metró egyik alagútjától, egy radioaktív raktár mellett él egy nagyon különleges osztag, a Gondnokság. Tagjai a Gondnokok, akik különleges feladatot látnak el: őrzik a magyar vért, a magyarságot és tiszta vérvonalbeli Árpád-házi leszármazottakat keresnek. Eddig vártak és csak terelgették az ország lakóit – akiket abban a hitben tartottak, hogy magyarok, pedig igazából nem is –, de most, úgy tűnik, végre találtak valamit és akcióba lépnek.

Dömötör András és Kovács Dániel, az előadás két rendezőjének vezetésével a Katona társulata véresen komolyan gondolta nem csak a színházi szitkom fogalmát felfejteni, de azt is, hogy egy több hónapon át tartó sorozatot hozzanak létre. Legalábbis az ehhez szükséges alapokat sikerült lefektetni a tévés műfaj minden elvárásának és sajátosságának tökéletesen megfelelő, izgalmasan és pörgősen felépített első résszel.

A műszerek jeleznek: a Gondnokok megtalálták Árpád leszármazottját, úgyhogy a dimenziókapun átlépve kiszabadítják a próféciában szereplő zöld sasok (fradisták) karmai közül, de ez egy társuk életébe kerül. Időközben a kiválasztottnak hitt Zsoltiról kiderül, hogy valójában nem is kiválasztott, de ezt ellensúlyozandó a Megyerek tiszta vérű leszármazottja, és rendelkezik a „szívszakajtó” (érzelmek impulzív átadása, közvetítőeszköz nélkül – magyarán felemeli a kezét és aki az útjába kerül…) képességgel. Úgyhogy a Gondnokok, ha mást nem is, legalább találtak még egy igaz magyart, aki részesül a beavatásban.

Az előadás eközben nem retten vissza semmilyen klisészerű, közhelyes eszköz használatától, sőt bátran és ötletesen épít rájuk. Már-már arcátlanság az a mód, ahogyan Zsolti beavatódik, sőt ha belegondolunk, már az első rész alapszituációja is az, hiszen ugyanúgy kezdődik, ahogy rengeteg akció- vagy sci-fi sorozat első része: az elrabolt/új életet kezdett/kiválasztott főhőst bevezetik az új világba. Mindezt pedig kultfilm-lopások tömege szegélyezi: Endre, a gondnokok vezetője a dimenziókapun Pestre lépve vezeti be a felszíniek életnek hitt életébe Zsoltit, mint tette ezt Morpheus Neóval a Mátrixban. Aztán persze a hetedik gondnokhoz is el kell mennie az új srácnak, új névért, bebizonyítani, hogy nem fél és hogy megkezdje a kiképzését – valahogy így zajlott ez A Birodalom visszavágban Luke és Yoda között is.

Természetesen hősünk megkapja a választás lehetőségét is, mint minden más igazi sorozatban, és eldöntheti, hogy Gondnok lesz vagy visszamegy a vakok közé. És persze témába vágó, ősmagyar tőről fakadó ötletek is akadnak jócskán. Az íjhúzással működő teleport, a hímzés-enigma, a „Szállj, szállj sólyom szárnyán…” jelszó, rengeteg szójáték, hol csak a fricska, hol pedig a szellemesség jegyében. Mindez persze azért is, hogy ne csak egy közhelyes sorozatot kapjunk, hanem annál többet is, a klisék eltúlzása, kiforgatása és tudatos használata által – az izgalom ugyanúgy adott, de jár mellé némi reflexió is a tévéből szerzett tapasztalatainkra vonatkozóan. De akadnak még a sorozathoz szükséges közhelyes, egysíkú, de egysíkúságukban nagyon is fontos feladatot betöltő karakterek.

Ezek persze nem alkalmasak nagy ívű színészi alakításokra – pláne nem másfél nap próba után, ugyanis ennyi idő alatt készül el A Gondnokság egy-egy része –, de itt ez nem is cél, sokkal inkább az, hogy mi, nézők megkapjuk azt, amire beültünk: egy könnyen fogyasztható, követhető, szórakoztató, izgalmas és igényes sorozatot – amit a színészek még némi iróniával és humorral is megspékelnek. Kocsis Gergely megfontoltan kiszámíthatatlan Endréje, a csapat vezetője, aki elszántan irányít, csak néha azt nem tudja, merre. Dankó István Attilája megfelelően tudományos és porosan kockoid tudós ahhoz, hogy karaktere bizarr abszurdba forduljon át. A másik Endre – valamiért a hetedik gondnok mindenkit Endrének akar elnevezni (biztos nem tud más magyar nevet) – Rajkai Zoltán alakításában nem kevés frusztrációval telve idézi John Rambo kultikus figuráját, miközben a gondolkodás nehézségein próbál átlendülni. Pálos Hanna a mindenkibe könnyedén belezúgó informatikakukac, Ötvös András elvakult Zsoltijából pedig fokozatosan próbál előtörni valami zavart, elnyomott személyiség – így téve populárisan többsíkúvá és átélhetővé kezdeti főhősünket.

Vannak ugyan kevésbé érdekes párbeszédek, nehezen működő poénok, fölöslegesen nyújtott vagy kevésbé működő ötletek (a magyarság-kérdéssel való játék egyelőre abszolút indokolatlan, mivel azonban annyira könnyedén, szellemesen és cseppet sem bántóan van kitunkolva a téma, ez teljességgel lényegtelen és így igazából aktualitása önmagát indokolja), de az első rész után kétségtelen: A Gondnokság – aminek 50 perces időtartama is az igazi, főműsoridős amerikai sorozatokat idéz – elkezdődött.

Egy kódolt fax érkezik, amit egy népszavazási kérdőívvel sikerül megfejteni. Árpád leszármazottja még nem jött a világra, csak a szüleik vannak meg, akiket most a Gondnokoknak össze kell hozniuk. To be continued.

*8/10*

_(2011. október 30.)_