7óra7

Veszélyes játékok
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Veszélyes játékok

2013. 02. 14. | 7óra7

A mi osztályunk / Clasa noastră

Tadeusz Słobodzianek drámája a lengyel félmúlt egyik legsötétebb, és a legutóbbi időkig elhallgatott momentuma köré szerveződik, amelyben egy lengyel kis falu keresztény közössége még az előtt irtotta ki a teljes zsidó lakosságát, mielőtt a nácik megjelentek volna a színen. Itt nem csak ember ölt embert, hanem honfitárs honfitársat, szomszéd szomszédot, barát barátot, osztálytárs osztálytársat, szerető szerelmet. Aztán a lengyeleken is keresztülvágtatott a huszadik századi történelem, vörösterror, fehérterror, káderek és tűrő kisemberek, hatalmaskodók és kiszipolyozottak, meg a hallgatás, amiből nem lehet semmi gond. Pedig a hallgatás az, amiből úgy igazán születnek a nagy gondok.

A nyomon követett kis osztályban van mindenféle ember, akik szeretik és utálják egymást, mint minden rendes közösség, és ezt a félidillikus, könnyed közeget tényleg csak a történelem vihara kavarja fel, a gyereknótákat tényleg csak politika hangszereli át mozgalmi dalokra vagy épp mocskoszsidózásra – és bár ennek nyilván vannak egyéb okai is, ez a történet szempontjából lényegtelen. Słobodzianek ezt az osztályt követi végig, és ehhez izgalmas szempontokat talál: van egy emigráns, aki mit sem sejtve levelez a boldog békeidőben otthagyott barátaival – nem ért, nem is érthet később semmit az otthon történtekből –, van bujdosó, akinek nincs sem jelene, sem jövője, van megtért és így megtört, van naiv reménykedő, aki bízik abban, hogy az események nem is történhettek meg, van harcos és szerető anya és van gyáva és tehetetlen is, van cinkos pap és minden széllel ügyesen hajló káder, meg persze olyanok, akik elfogadják, hogy a hatalom felülírja az embert. A bukaresti egyetemisták pedig ezeket nem csak egyesével formálják meg, hanem a morális ítélkezést félretéve a személyes kapcsolatokat pontosan kibontva, egy egységet alkotva játszanak a szinte teljesen üres játéktérben, megteremtve egy olyan közeget, amiben minden teljesen _magától értetődő_ úton halad a teljes lehetetlenség felé.

A mi osztályunk / Clasa noastră

A színművészeti egyetem előadása egy percig sem tűnik vizsgaelőadásnak, vagy elvégzendő „feladatnak”. A holokauszt a holokausztban történet, bár könnyen lenne mondható, hogy távol esik a játszóktól térben és időben, mégis láthatóan mindenkinek valódi viszonya van ahhoz, amit játszik. Simona Măicănescu rendező nem is azzal próbálkozik, hogy illusztrálja a történetet, hanem hogy elmesélje azt az önfeledt kezdetektől a közös bűnig, ami mindenkit cinkossá tett a közösségben attól függetlenül, hogy tevőleges vagy hallgatólagos cinkosként asszisztált ahhoz, amihez ép ésszel nem lehet asszisztálni – és ez túlmutat egy általános holokauszttörténeten, hiszen itt hóhér és áldozat együtt élt, és a bűn nem parancsra történt. A társulat pedig minden cinkos sorsát végigvezeti az első pillanattól az utolsóig, hogy hogyan nyomta agyon valamennyit a teher attól függetlenül, hogy mennyire mélyen volt érintve tevőlegesen a mészárlásban. Ez nem melodramatikus utazás, a nagy érzelmek – amikből tényleg csak elvétve akad – ki is lógnak egy kicsit a hangsúlyozottan stilizált, minimalista színházi térből, amiben elsősorban nem a nagy érzelmek, hanem a sorsok pontos megmutatása a fontos. A történetnek ugyanis nincsen szüksége semmilyen egyéb drámai hatáskeltésre, önmagában is megrendítő, és nem csak a sztori szintjén.

A mi osztályunk / Clasa noastră

A Katona A mi osztályunk előadása tavaly kimaradt a POSZT-ról. Pedig megrendítő, kivételes előadás. Csak hát szekrényeket nyitogat. Olyan szekrényeket, amikből kieshetnek csontvázak. De mi nem szeretnénk szekrényeket nyitogatni. Mi némán szeretnénk új, szebb jövőt építeni, vagy igazából mindegy, hogy mit csinálni, csak nem azzal foglalkozni, hogy mivel kellene elszámolnunk nekünk közösen és egyesével is. És hogy a hallgatásból mi születik, az a bukarestiek előadásából gyönyörűen kiderül. Veszélyes ez a játék.

_(a bukaresti „I. L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása a miskolci SZEM Fesztiválon, 2013. február 7.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr698005597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása