7óra7

A mese vége
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

A mese vége

2013. 02. 25. | 7óra7

A Magyarmesék hallgatása közben a tipizálásnak, az érces humornak, és az ugyan szégyenteljesen, ironikusan mellkasveregetős, mégis oly sajátnak érzett jellemzésnek köszönhetően, bár egy-egy kisebb elgondolkodást, szemlesütést megengedhetünk magunknak két, rendkívül mulatságosan kinyilatkoztatott „igazság” között, mégis alapjában dominál a jókedv, s marad a rendíthetetlen magyar büszkeség, színházi előadás hiánya ide vagy oda.

Magyarmesék - Bodnár Erika

Mosonyi Aliz kozmopolita. Nem, mégsem, inkább soviniszta. Vagy sokkal inkább csak nacionalista. Nos, erre sem vennék mérget, de az biztos, hogy magyar. Írásaiból az elvarázsolt gyermeki gondolkodás, és elvonatkoztatott álomvilág, valamint a mélyreható szociál- és gazdaságpolitikai jelentéstartalom egyaránt kiérződik, amelyek nagyon jól kiegészítik egymást. Bűn lenne hagyni elkallódni e meséket, hiszen mindannyiunkat érintő nemzeti(ségi) kérdésekről van szó, amelyeknek elsődleges célközönsége talán nem is a Katona József Színházban, hanem sokkal inkább a Magyar Nemzet olvasótáborában található. Nyilvánvalóan e szürrealista elgondolás képtelen megvalósulása sem vezetne szemléletváltáshoz, ne adj isten tettekhez, mégis szükségünk van effajta kezdeményezésekre, ha más nem, hogy ne elégedjünk meg „Sovány Vigasz” nevű leányunk vigasztaló csúnyaságával.

Magyarmesék - Bodnár Erika

Mosonyi „Aliz Csodaországban” barangolva szövögeti történeteit a magyarokról, és bár e vidéken minden lehetséges, hisz a bűvész csokoládégyárat varázsol, a fagylaltosok láthatatlanok, az emberek pedig szárnyra kapnak, mégsem képes elszakadni szorító gyökereitől, nemzetünk sorsától, melyek minden egyes mesét az évszázadok alatt elkövetett vétkek és ránk nehezedő múlt keserűségével mérgeznek. S hogy a magyarokról költeményt írni vágyó Vilma néni halála ellenére is mindenképpen jó legyen a mese vége, most én vállalkoznék helyette a befejezésre:

Volt egyszer egy nép, mely mindig csak kritizált. Semmi sem tetszett nekik, csak panaszra nyílt a szájuk, ha megkérdezték: „Hogy vagy?”, „Jaj, ne is mondd…” – jött a válasz. Teltek-múltak az évek, a nép csak öntötte magából a megjegyzéseket mindenre és mindenkire, kivel kapcsolatba került. A nép sajnáltatta magát, felnagyítva a rosszat, nem látva a jót az életben. Történt aztán egyszer, hogy valaki róluk volt rossz véleménnyel, és minden búját-baját beleírta egy könyvbe. Mikor tudomást szereztek az írásról, egyből megváltozott minden, és boldogság, nevetés, kacaj kerítette hatalmába az embereket. Bár most még rosszabb volt helyzetük, hiszen az egész világ megtudta, hogyan vélekedtek, hogyan jajgattak, hogyan beszéltek a hátuk mögött, mégis öröm járta be szívüket, mert volt egy boldog emlékük: mikor még nem készült róluk kritika.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938001963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása