Mesés keretbe ágyazzák az előadást: a vihar itt az Ózból ismert Dorothyt Magyarországra repíti. De ő persze nem is Dorothy igazából, hanem egy félig magyar-félig svájci, inkább újságírónak mint tudósnak tűnő szociológusnő, aki a gyöngyöspatai helyzetről készítene riportot, ha találna hozzá alanyt. De mivel a kiürült faluban nem talál, jó lesz neki a sofőr is, aki Budapestről oda vitte, fő, hogy cigány legyen. A Szalontay Tünde által megszemélyesített karakter azt a kívülről jött, egzotikumra és címszavakban elmondható történetre kíváncsi szemlélőt testesíti meg, aki jön és megy, de az okokat megérteni ezzel a futó pillantással egyrészt esélye sincs, másrészt igazából nem is kíváncsi rájuk. Ott van aztán Molnár Csaba bármiből eladható terméket kreáló üzletembere, aki Gyöngyöspata Túlélőparkot álmodik az élhetetlenség szimbólumává vált faluba, és ő az a színész, aki – a legjobb értelemben véve - ugyanúgy bármilyen előadást képes eladni, ahogy az általa megformált karakter ezt az abszurd-borzalmas kalandtúrát. A harmadik szereplő, Balogh Rudolf legerősebb jelenete egy szabadversszerű monológ , amiből nem is annyira maga a mondandó, hanem az elkeseredett indulat marad meg a nézőben, a roma sofőr karaktere azonban a nem értjük egymást és mások sem értenek minket alapélményén kívül nem rajzolódik ki élesen.

De ez az elmosódottság nem is a színészek hibája, hanem azé, hogy az előadás a maga töredékességében, érezhetően improvizációkból épült, eltérő erősségű szövegeivel, igen eltérő megközelítésmódokat alkalmazó eszközkészletével nem bír összeállni. A mesés és abszurd elemek filmbejátszásokkal keverednek, amelyekben járókelőket kérdeznek arról, tudnak-e valamit a cigányok történetéről (szinte semmit). Ez a keverékesség önmagában még nem lenne baj, ha kirajzolna valami határozott, és a néző számára is érzékelhető alkotói koncepciót. Így viszont marad a bizonytalanság, hogy mindez azt kívánja-e leképezni, hogy ennyire értelmezhetetlen képletet jelentünk a külvilágnak? Ami persze könnyen elképzelhető, amikor magunkat se nagyon tudjuk értelmezni, de legalább ehhez az értelmezhetetlenséghez több támpontot kellene, hogy nyújtson maga az előadás.

A társulat egy évvel ezelőtt mutatta be az Egyszer volt, hol nem volt… Gyöngyöspata című előadást. Az Egyszer volt, hol nem volt…HU-t úgy hirdetik, hogy ez egy átdolgozott változat, ami már nem csak a gyöngyöspatai események, hanem a magyarországi állapotok bemutatására tesz kísérletet. Ezt jelzi a megváltozott cím is. Ugyanakkor a tavalyi előadásról készült beszámolót olvasva és a képeket nézve úgy tűnik, ugyanarról az előadásról van szó, még ha történtek is kisebb változtatások. Így talán szerencsésebb lett volna, ha a címben erre utalnak, és nem ígérnek többet.

Az előadás egy pontján a Déry Tibort idéző Orbán Viktort idézik, aki egy beszédében A befejezetlen mondat című Déry-regény címére utalt. Amiből Fábri Zoltán 141 perc a befejezetlen mondatból címmel forgatott filmet. Valahogy olyan lett ez a 60 perces előadás, mintha a 141 percet szeretnénk megnézni 60 alatt. Másodszor is hiányos.