A Vígszínház szempontjából kettős sikerről is beszélhetünk: végre nem arról szól az előadás, hogy valami Nagyon Hasznos Társadalmi Mondanivalót akar vele elmondani a rendező, hanem emberekről – és a darabról – mesél, és végre mintha a színészekről szólna a színpad. Ebben segíti őket Balázs Juli és Boros Lőrinc díszlete (pontosabban jelzésértékű hátterei és erkélyt, illetve buszmegállót jelző tejüvegtábla-imitációi): csak ők vannak jelen, és Eszenyi Enikő rendező őket instruálja. Végre színpadi alakok származnak ebből, noha a korábbi szerepek taposómalmától nem tud mindenki megválni.
Miről is van szó tulajdonképpen? Levin vesz egy lakóközösséget, mondjuk négy családot és a körülöttük élő néhány karaktert, és az ő történetüket meséli el egy kiválasztott időszeletben, amely intervallumot nyolc haláleset és nyolc temetés köti össze. Üzletileg szerencsés modell: alapanyaga lehet filmnek, tévésorozatnak és színházi előadásnak egyaránt, a színház többlete az előbbi kettőhöz képest, hogy a kisrealistában meglehetősen unalmas ígéretű sztorit valamennyire közel tudja hozni, jelen esetben a humor eszközével. Levin bizony némileg részvétlen hőseivel, nem számít neki, hogy huszonéves ifjúról vagy hetvenhez közelítő öregemberről van szó, megöli őket – hiszen ez biztosítja a darab mozgatórugóját.
Az elején kissé taszító, hogy a színpadi vicc tárgyát az idős Savtaj Suszter (Harkányi Endre) szorulása képezi, s ekkor még bizalmatlanul méregeti az ember Igó Éva (Bianka) tenyerestalpasságát, Majsai-Nyilas Tünde (Bella) és Tornyi Ildikó (Nina) karikatúra jellegű elrajzoltságát, és az ízlésről, illetve annak különböző fokozatairól jutnak eszébe dolgok, de Eszenyi Enikő rendező némi késéssel ugyan, ám biztos kézzel pakolja le az előadás stílusbeli fundamentumát, és a regiszterek némi idő elteltével a helyükre kerülnek. Mi több: az előadás egy-egy ponton határozottan jólesően pimasszá válik, köszönhetően a produkció legfiatalabb résztvevőjének, a Bobe Globcsikot alakító Törőcsik Marinak, aki légies könnyedséggel, őszinte mosollyal, virtuóz poentírozással, gyakorlatilag beszéd nélkül, csak mozgásból olyan dimenzióba röpíti a művet, ahol az a legjobb formáját képes futni.
Az elvesztés nem is olyan kétségtelen tragédiája szembeállítva Bobe időtlenségével, vidámságával: nagyon érdekes kontraszt. Az előadás – igen helyesen – számtalan létező problémát vet fel: generációk együttélése (Elhanan és Henja: Fesztbaum Béla és Börcsök Enikő), az egymástól való elhidegülés, a materializált javak értékként megélése (Munja és Lola: Reviczky Gábor és Hegyi Barbara), a csak a külcsínre figyelés (Bruno, Cila és Amacia: Lukács Sándor, Halász Judit, Józan László), a társas magány (Avner Chori: Lengyel Tamás), a végtelen önzés (Cippora: Péter Kata), a magánytól való félelemből való behódolás (Motke: Pindroch Csaba), a szexuális identitással való szembenézés félelme és felszabadultsága (Zigi és Alfonz: Varju Kálmán, Karalyos Gábor), a megállapodásképtelenség (Alberto Pinkusz: Kern András) mind része ennek a mi szép világunknak. A darab mindebbe belekap, nem igazán bontva ki, de felvillantva dolgokat, szerencsésen nem igazságot osztva, de felvetve kérdéseket. Igaz, esze ágában sincs mélyre menni, csak úgy vet fel, ahogy a látványpékség él a ropogós, finom péksütemény csalóka ígéretével.
Az előadás amúgy mértéktartó, bár bőséggel elviselne több akciót az anyag. A megvalósításban néhol a korkülönbség vagy azok hiánya nehezen beazonosíthatóvá teszi a viszonyokat (pl. Igó Éva simán eljátszhatná Harkányi Endre lányát, kis idő, amíg az ember elraktározza, hogy itt férj-feleség viszonyról van szó, ugyanez fordítva a helyzet a Börcsök–Fesztbaum párossal, amely akár férj-feleségként is felléptethető volna, itt azonban anya-fia viszonyban állnak, súlyosbítva a helyzetet annak befogadásával, hogy Fesztbaum és Józan László iskolatársak lettek volna az egyetemen, és ez így nem könnyű). Egyedi hangulatot hoz létre Furák Péter az előadás vizuális síkjához illeszkedő muzsikája, illetve a családokat és a kívülállókat színekben elkülöníthetően definiáló Nagy Fruzsina a viszonyok tisztázásában segítő jelmezei.
És itt a vége, vagy éppen itt kezdődik az 1 óra 45 perc az életről, halálról, konfliktusokról – Szomszédok 21. századi formában. Mikrokörnyezeti mikrotanulmány, mikrósütőben 5 perc alatt fogyasztáskészre melegíthető.
_(2013. március 8.)_
