7óra7

A legbelső szoba
7óra7: (5/10)
Közösség: (4/10)

A legbelső szoba

2013. 05. 02. | Turbuly Lilla

Sven Delbanc az álarcosbál előtti pár órát írja meg, magát a merényletet már nem, csak a merénylet biztos tudatában oda készülődő király számvetését, kétségeit, környezetéhez való viszonyát. Sokáig nem is látjuk, csak az udvaroncai idézik meg a fojtott, intrikákkal teli légkört, ahol mindenki a készülő merényletről beszél, ahol álarcos alakok tűnnek fel és tűnnek el, miközben a nézőtér két oldalán helyet foglaló, szintén álarcokba öltözött vonósnégyes kíséri, ellenpontozza zenével, zörejekkel a színpadon történteket, sőt, az elején még némi zenei humornak is jut hely (a zeneszerző Monori András).

Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében fontos szerepet kap a kint és bent viszonylat, utóbbin ezúttal az uralkodó legbelső szobáját kell érteni, ami azonban egyben belső lelki teret is jelez. Zöldy Z Gergely díszletében ennek a legbelső szobának két hangsúlyos eleme van: a király számára példaképet és uralkodói mintát jelentő Augustus császár ismert mellszobra, valamint egy Lédát a hattyúval ábrázoló festmény. Ebbe a belső térbe azonban csak kevesen léphetnek be, és ők sem érezhetik ott jól magukat – beleértve ebbe a körbe magát a királyt is. Minden, ami ezen kívül esik, a falak, függönyök mögött van, a király számára veszélyes, jelentsen ez valódi, fizikai veszélyt, vagy lelki terhet.

Álarcosbál - Kardos Róbert, Gados Béla, Dévai Balázs

Annak ellenére azonban, hogy a vészjósló légkör megteremtődik, a statikus társalgási dráma ebben a külső térben nem működik igazán, könnyen elengedi a néző figyelmét. Úgy, hogy az uralkodót még nem láttuk (bár ezt a bizonyos belső teret a legelső, néma jelenetben már egy pillanatra megmutatták nekünk, mégpedig egy kisfiúval, a trónörökössel együtt), a róla folyó beszélgetés terjengős, lóg a levegőben, és a színészi jelenlét sem elég intenzív.

A helyzet akkor változik, amikor visszajutunk a belső térbe, és megjelenik a király. Seress Zoltán III. Gusztávja pontosan tudja, hogy ezzel a bállal a hatalmának és az életének is vége van, és végigmegy a stációkon: a tagadáson, lázadáson és dühön keresztül az elfogadásig. A király és az ember, a közéleti és a magánéleti szál közül az utóbbi az erősebb, az apaként elszenvedett kudarc gyötri talán a legjobban, még ha ez szorosan összefügg is a királyi trón utódlásával. Az előadás legerősebb jelenete éppen kettejük találkozása, és nem csak azért, mert valószínűleg a nézők 99 százaléka ugyanazt érezte közben: hogy azt a szegény, agyondresszírozott, apja által (bár a király még apaságában is kételkedik) gyengesége és szerény szellemi képességei miatt megvetett gyereket azonnal ki kellene menteni ebből a helyzetből. Hanem azért is, mert itt a király egyszerre mutatkozik meg az apa és az uralkodó szerepében, és egyszerre szembesül mindkét szerepe kudarcával. (Az apjáért egyszerre rajongó és tőle rettegő trónörökös szerepében a főpróbán az átélt, szép alakítást nyújtó Bauer Gergőt láthattuk.) Hasonlóan fontos még a királynéval közös jelenet. Spolarics Andrea királynéjában nem a királyné, hanem az idősebb gyermekét elvesztett, a kisebbik eltaszítottságát megszenvedő anya és a lélekben már rég elhagyott feleség drámája a hangsúlyos. A Kardos Róbert által játszott Armfelttel közös jelenetekben a király folyamatosan ingadozik az alattvalóhoz és a baráthoz való viszonyulás között.

Álarcosbál - Kardos Róbert, Seress Zoltán

Az utolsó jelenetben a király jelmezt öltene, mégpedig Augustusét. De maga is belátja, hogy nem illik rá se a babérkoszorú, se a tóga. Egy XVIII. századi svéd király nem tehet úgy, mintha római császár lenne az i.e. I. században, elvétette a korát, és eltévesztette a szerepét. Kár, hogy az előadás az ilyen és ehhez hasonló, jól eltalált jeleneteket nem tudja egy koherens, egységes színvonalú, izgalmas egésszé összegyúrni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858005669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása