Az Átrium Film-Színházban bemutatott rövidke, mindössze 45 perces produkcióban ritka és talán kissé furcsa előadást láthat a kíváncsi néző. A mozgásszínház izgalmas műfaj: a hangzó beszéd helyett a test beszéde kerül előtérbe, az előadók kizárólag a mozgással, tánccal játszanak. Gesztusokkal, mimikával, a testrészek, izmok játékával jelenítik meg a különböző érzelmeket, hangulatokat vagy éppen egy egész történetet. Ebben a nyelvnélküliségben sokkal intenzívebben, sokszor durvábban, nyersebben jelennek meg az emberi érzelmek és ösztönök magukkal ragadva a nézőt. Az emóciók intenzív átélését általában markáns zenei aláfestés kíséri. Ez jelen esetben is így van. Ami a jelen produkciót mássá teszi a megszokott mozgásos-táncos előadásokhoz képest, az az, hogy Fehér Ferenc saját rendezése szinte kizárólagosan a lábakra koncentrál. A két előadó sötét, csuklyás, térdig érő ruhában játszik, csak a lábuk van szabadon. Az arcukat gyakorlatilag nem látjuk, de ezt nem is akarják. Ez az előadásmód sok izgalmat, lehetőséget tartogat, de legalább annyi veszélyt is – a magam részéről kevésbé az izgalom és érdekesség dominált.

Kezdetben a sötét színpadon át-átfutnak az alakok, majd a zene erősödésével már fényt is kap a játéktér. Ezután a két alak (pontosabban a kétszer két láb) többnyire együtt mozog. Hol sétálnak, hol másznak, hol együtt feküdnek és összefonódnak a végtagok. Történetet nem lehet kivenni, inkább apró jelenetek, érzelmek egymásutánja jelenik meg a színpadon. Bizonyos mozdulatsorok meg-megismétlődnek, illetve visszafelé, mintegy a filmet visszatekerve eljátsszák őket. Mire utalhatnak a mozdulatok? Az emberi kapcsolatok nehézségeire? Szerelemre? Kínra? Vagy éppen az egyén létben való elhagyatottságára?

Nem tudom. Körülbelül a tizenötödik perc után lankadni kezd a figyelmem, és nem is tudják újra igazán lekötni. Néhány nehéz, ötletes mozdulatsor vagy erőteljesebb, dallamosabb zenei betét (főként zongorás betétekkel operálnak) érdekes, de nem áll össze egésszé a produkció. Gyanítom, hogy az alkotói szándék nagyobb hatásra apellált, de a derengő töredékeken kívül egyéb nem maradt meg az előadásból.

Tény, hogy sok munka a felkészülés és az előadás a szereplőknek. Kérdéses viszont, hogy a néző fejében elindít-e valamilyen munkát a Running. Ha van kedvük és szabad 45 percük, nézzék meg és próbáljanak válaszolni a kérdésre.