A közel másfél órás nyomasztó hajsza végtelen rémálom, amely folytonos, szinten tartott jelentéstöltetével mégsem hagyja a nézőt egy másodpercre sem elszenderülni. Még a ritka, de annál hatásosabb, Josef K. amúgy is gabalyodott életét gyakran új szálakkal bővítő nőkkel való kalandjainak elnyújtottabb, ideiglenes fellélegzései sem nehezítik, vonszolják a darabot, sokkal inkább hatásos kontrasztjai az előadást egyébként meghatározó esztelen futamnak. Annak a jelenetnek a szereplői, amely az elítélt első vizsgálata a lenyomozhatatlan külvárosi ítélőbizottság előtt – amelynek résztvevői pattanásig feszülve kénytelenek (legalábbis egy ideig) türtőztetni magukat, nehogy foggal-körömmel essenek Josef K.-nak –, színészi játékukkal már a kezdetekben megnyerik maguknak a nézőközönséget, és előrevetítik a további hasonlóan színvonalas lebonyolítás reményteljes izgalmát. A per a koreográfus elméjében megszületett álomkép éles, formálatlan visszaadásának hatását kelti, épp, mint egy papírra vetett bűnügyi fantomkép a szemtanú elmondása alapján. Az így kirajzolódó képzeletbeli kapocs könnyebb megértést, távolságcsökkentést tesz lehetővé koreográfus és néző között. A meglehetősen kemény, hosszadalmas és aprólékosan tervezett alkotói munkáról tanúskodó előadás hatásosan ábrázolja a káoszt, az álomképhez hű, homályos tisztázatlanságban való keresgélést, a rejtélyes per mérföldkövei mentén haladva. Ebben a zavarosságban azonban mintha minden egy hajszálon függne, sokszor milliméterek választják el egyes színpadi kellékek idő- és térbeli helyzetét, dinamikus megmozdulások utószeleit, vagy a látványosabb „támadásokat” Josef K. ellen az esetleges katasztrófától, amelyek mind a szakmai felkészültségről és szervezettségről számot adnak, mind egyre csak fokozzák az adrenalint.

A per az M Studio előadóit illetően – mozgásszínházi darab lévén – több területen is komoly elvárásokat támaszt. Főként a lebilincselő mimika és a (műfajhoz mérten kielégítő tánccal előtérben inkább a) mozdulat keríti hatalmába a szakmai momentumokra éhes nézőt, míg a verbális szint – a választott regénybeli részletek megjelenítésének – találékonysága ellenére sokszor érthetetlen, halk, olykor fokozva a színpadi füst zavaros ködét. Ugyan csak a regény valóban lényeges, a per szempontjából meghatározó jeleneteinek összefűzésével áll össze a végeredmény, mégis sokszor zsúfoltnak, túlterheltnek érezhetjük még tekintélyes hossza ellenére is az előadást. Az M Studio honlapján olvasható felhívás a produkció díszletéhez szükséges önkéntes újsággyűjtésre a bemutató óta eltelt közel egy év alatt meglehetősen jó eredményeket hozhatott, így a díszlet magját adó újságkupacok, a hivatali állványokkal és képzeletbeli írógépekkel színesítve rendkívüli mértékben hozzájárulnak a látvány maradandóságához. Az ötletes térhasználat, valamint a különböző helyszínek és szituációk gördülékeny, dinamikus váltása szabad utat enged a befogadó gondolati folyamának, folytonos vizualizációval alátámasztva ezt az „utazást”. Végül a groteszk utalások forgatagában a piros, tutajt jelentő kanapé, a lábfej nélküli törvényőri cipők és a személyiségformáló festői (kép)keretek éppolyan hirtelen és értelmetlenül válnak köddé, ahogyan a főhős szürrealizmus marcangolta, kínkeserves élete a végső ítélet martalékává.