A falusi miliő azért is érdekes, mert az előadásban bunraku bábokkal játszanak, holott ezt a bábtechnikát Japánban kifinomultabb témákra tartják fenn, és nem alkalmazzák a Hétalvóhoz hasonló, rusztikus meséknél. Persze, ez a magyar gyerekeknek háttérismeretek nélkül egyáltalán nem különös, az már jóval érdekesebb, hogy a félembernyi bábokat mozgató színészek fejét is fekete háló fedi, így szinte láthatatlanná válnak a bábok mögött, és az, hogy ketten, esetenként hárman mozgatnak egy-egy bábot, akiknek így a szája és a szeme is mozog, nem beszélve az adott szereplőre jellemző gesztusokról, lépésmódról. A Tihanyi Ildikó tervezte, igényes, szépen kidolgozott bábok itthon készültek, Korecz Károly munkái, a ruháik viszont Japánban, figyelembe véve a japán bábhagyomány előírásait, ugyanakkor kifejező arcukkal, saját személyiségükkel is az előadás meghatározó elemei.

A Koizumi Hirosi vendégrendezésében, Pinczés István társrendezésével létrejött előadás a Griff Bábszínház és a tojamai Bungeiza Gekida Színház együttműködéséből született, így két teljesen eltérő bábszínházi hagyomány találkozott egymással. Avatott japán szemek bizonyosan látnának a gyakorlat hiányára utaló jeleket a bunraku bábok mozgatásban, és talán még avatott magyar szemek is felfedezhetnek néha ilyesmit, főleg, mert időnként szinte az egész társulatra szükség van a kicsinyke színpadon, de mindez nem befolyásolja a játék élvezhetőségét. A színészi összmunka mellett a bábnak hangot adó színész az, aki az adott karaktert leginkább meghatározza. Külön ki kell emelni a Nagyanyó helyett beszélő Benkő Zsuzsannát, aki megejtő vidámsággal és belenyugvó könnyedséggel kezeli unokája minden kópéságát, és a mindenkit könnyedén átverő kópé szerepében megszólaló Balázs Lászlót.

A kisiskolás közönség kicsit sem csodálkozott azon, hogy Hétalvó nem bukott le, inkább vele drukkoltak, hogy elnyerje a gazdag ember lányát. Igaz, a többi szereplő sem az erkölcs bajnoka, ők is hasznot húznának a Hétalvótól vett csodamasinákból, legyen az mindent felforraló fazék vagy holtakat életre keltő síp. És Hétalvónak legalább egyszer, merő véletlenségből sikerül jót tennie mással is, nem csak magával, amikor elállítja a folyton csukló ember csuklását.

Hogy a külsőségeken túl mitől más ez az előadás, mint a magyar bábelőadások, azt nem könnyű megfogalmazni. Talán a tempója, a levegőssége teszi: nem lassúság ez, inkább valami magabiztos ráérősség, szertartásosság, amitől azonban nem idegen a humor sem. A mese pedig, amit közvetít, nagyon is ismerős.