Mert ezeket a figurákat lehet szeretni. Lehet szeretni a bumfordi bosszúálló Tom Migglest, aki irgalmatlan méreteit meghazudtolva cikázik visszaszerzendő atyai örökségét, amely Vinnai András átiratában egy világsikert arató fogyipor-recept, lehet szeretni az elnyomott, higanymozgású kisember Fritz Rottenberget, akit apja akar irányítani, de ő végül nem hagyja magát, lehet szeretni a méreteihez hasonlóan XXL-es érzelmekkel rendelkező Bessy Doundee-t vagy az önállóságra törekvő milliomoslányt, Lucyt, de még a simlis polgármestert vagy a pincsikutya Harissonnét is könnyű a szívünkbe zárni, furcsamód nem azért, mert valami érzelmesen túlcsordult mesehősök lennének, hanem azért, mert kedves, de esendő, boldogságukat néha teljesen agyament módon kereső emberek ezek, és jó magunkat ilyennek látni, még ha Gothár Péter rendezése nem mulasztja el folyton jelezni: ez mese.

Mert az operettet nem szabad valóságként kezelni, még akkor sem, ha a hősei esendőek (akkor meg pláne nem, ha szereplői a valóságon túlmutató módon egyneműek). Belőlünk indul, hozzánk ér el, és az egész akkor működik, ha a játék és a mese terepeként értelmezzük. A Leányvásár ugyan látványos szcenikai megoldásokkal él (a kövér emberek szigetének színes népe – jelmez: Tihanyi Ildi –, a hajók, csónakok, benzinkutak vagy a kikötő képe – díszlet: Gothár Péter), de pontosan tudja, hogy elsősorban a színészeknek kell színészi ötletekkel, a kitalált figurákat kibélelve (ez e darab esetében több síkon érthető) működtetni a rendszert, ez ad lelket a térnek, a látványnak.

Pontosan ez történik: Nagy Ervin érzelmeket tagbaszakadtságába rejtő, szomorú clown-szerű Tom Migglese, Keresztes Tamás a Szabadtéri gigantikus színpadán chaplini bravúrmozgást lenyomó Fritze, Kiss Diána Magdolna szívvel és tettvággyal teli terebélyes asszonyságnak mutatott Bessyje, Bordás Barbara belevaló, öntudatos Lucyje jó csapat, az előadás pedig egészében semmi olyat nem akar jelezni, hogy "így élj" meg "ilyen a boldogság" meg hasonló blődségek, csak egy kellemes nyári bolondság. A kellemes nyári bolondságnak nem kell igaznak lennie – egészében. De emberi részleteiben kell, hogy legyen igazság, és itt ez megvan. Ezt képviseli Ujlaki Dénes szenilitásában agilis, egzisztenciáját recepttolvajlásból megalapozó hajókapitánya, Schell Judit az ösztönlény feleség virulens alakjában, Hegedűs D. Géza a hatalom mindenbe bele- és elfolyó birtokosaként, illetve Kocsis Gergely a malíciózus medúzaárus és közönyösen tehetségtelen anyakönyvvezető szerepében.

Szó sincs arról, hogy az előadás tökéletesen kidolgozott, hogy minden ötlet kijátszott, hogy tökéletesek az énekhangok, hogy minden szövegnek ki van játszva a veleje, vagy hogy mindennek oka van, nem: Gothár – és ezt a kifejezés legjobb értelmében értsük – öncélú színházat, színházi minőségű szórakozást rendezett a Szabadtéri színpadára, ami merész dolog – épít a néző fantáziájára, a kedvére, a lelkére, szóval kell befektetnie a közönségnek, elsősorban bizalmat, és az előadás megszolgálja ezt. Mert a mesekeret biztos lábakon áll, és ebben még az ad hoc megoldás is tud működni, aztán kiderül, hogy egy-egy hirtelen ötletnek tűnő geg mégsem olyan hirtelen. A színpad szimbiózisban van a – kezdetben kissé halk és tompa, aztán kifejezetten svungossá váló – zenekarral, a játék nem ér véget a zenekari árok szélén, a karmester, Silló István pedig kedvvel folyik bele egy-egy poén erejéig a cselekménybe.

Juronics Tamás számos nyílt színi tapsot besöprő koreográfiái nem légből kapottak, hanem értelmesen és ötletesen illeszkednek a darab, a kép és a szöveg világához egyaránt. Varró Dániel újonnan fordított dalszövegei pedig megőrzik a nosztalgikus stílt, miközben képesek frissen, sőt vagányul szólni. (A szerző rehabilitálta a "csudijó" kifejezést, legalábbis Keresztes Tamás egy alkalommal ezt énekli, igaz, a feliraton "csudajó" szerepel, megjegyzés: jó ötlet a dalok magyar feliratozása, sajnos a számok szövege nehezen érthető, ami viszont nem biztos, hogy csak a hangosítás bűne, mert például Bordás Barbara és Kiss Diána Magdolna simán érthetően énekel, ellenben a kórus mindvégig nagyon mákos.)

És vagány ez az egész, kár, hogy a vége kissé el van sietve, de azért a happy end mögül nincs eltitkolva, hogy nem biztos, hogy minden tényleg olyan happy, mindenesetre a dolgok előbb-utóbb visszatérnek a normális mederbe, és ebben mese ide vagy oda, azért jó hinni, igen.

_(2013. július 6.)_