Mi a színházi nevelés? – erre a kérdésre kereste a válaszokat a Színház a Gödörben II. rendezvény keretében létrejött beszélgetés, amelynek felkért előadói voltak: Végh Ildikó, Madák Zsuzsanna, Kulcsár Edit, Szabó Réka, Végvári Viktória, Németh Mónika, Fekete Péter, Takács Gábor, Czibolya Ádám, Vidovszky György, Lipták Ildikó, Zrínyi Gál Vince, valamint Tarda Orsolya, aki a Nemzetierőforrás-minisztérium művészeti főosztályát képviselte.
Kiírják, ha aláírja
Kezdetként Tarda a színházi neveléshez kapcsolódó finanszírozási lehetőségekről, illetve a hamarosan hatályba lépő rendelkezésekről beszélt. Kiemelte, hogy bekerült a törvénybe a színházi nevelés fogalma, majd kifejtette, hogy kétféle finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre: az első a minősített (nemzeti és kiemelt) előadó-művészeti szervezetek finanszírozási módja, ahová bekerült a színházi nevelés, mint számonkért feladat; a másik támogatási mód a nem minősített, pályázati úton támogatást kapó szervezetekre vonatkozik – ezek támogatása a minden évben kiírandó pályázatokban tud megjelenni. Megemlítette: a 2012-es pályázatok végleges kiírása akkor történik meg, ha a Réthelyi Miklós aláírja azokat; ez a „Kiemelt művészeti célok színházak számára” című pályázatot, illetve a hatos kategóriában számon tartott előadó-művészeti szervezetek számára kiírt pályázatot érinti. „A jövő évi pályázati terv gyerekcipőben jár” – mondta Tarda, majd kifejtette, hogy a pályázat kiírása a költségvetés függvénye.
Hogy is viselkedjék a nebuló Thália szentélyében
Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója szerint a legfontosabb, hogy a diákokat megtanítsák színházul érteni, „nem mindegy, hogy milyen színházat kínálunk fel”. Mire akarjuk megtanítani a nézőt? – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: „hogy hogy is viselkedjék a színházban a kezdő színházba járó”. Majd a közönség megszólításának különböző módjainak ismertetése után ismertette a gyerekek különböző reakcióit, a színházfanatikust a sportfanatikushoz hasonlítva, a rosszalkodó gyerekeket pedig kulturális érdeklődést nem mutatónak minősítve, de bemutatta a színházba járási szokásokat is. Fekete szerint annak érdekében, hogy bevonzzák a diákokat, a színháznak fel kell vennie a versenyt a fogyasztói társadalommal, „trendit kell ajánlani”. „Mi azt tesszük, hogy ismert arcú színészekkel kimegyünk kampányolni” – részletezte a nézőbevonzási módszert. „Ha már nem tudtuk elérni, hogy törvény szerint kötelező legyen minden alsó tagozatos diáknak megismerkedni a színházzal” – tette hozzá, majd az anyagi nehézségeket részletezte. Zárszóként a Színház a gödörben elnevezés megváltoztatására tett javaslatot: „módosítsuk »Színház a bástyán/hídon/magasban«-ra”.
Részese lenni
Madák Zsuzsanna, a Hevesi Sándor Színház dramaturgja ismertette a zalaegerszegi teátrum Tantermi Deszka elnevezésű programját, aminek mottója: „Lenni és részese lenni – ez nem kérdés”. Bemutatta a különböző eseményeket, amelyek során a legfontosabb a gyerekekkel való kommunikáció volt: közös játékon, improvizációs feladatokon, karakterelemzéseken, közös történetíráson keresztül igyekeztek kapcsolatot teremteni az ifjúsággal.
Tisztázni a fogalmakat
Vidovszky György a Szabad Kurzus Alapítvány nevében elsőként a színházi neveléshez kapcsolódó fogalmak tisztázásának szükségességére hívta fel a figyelmet. Elmondta: Gyevi-Bíró Eszterrel és Végvári Viktóriával azért hozták létre az alapítványt, hogy az előadásokban felvetett témákat továbbgondoltassák a gyerekekkel. A drámás módszertani formákat használó foglalkozásokon egy kiválasztott témát, fókuszt járnak körbe.
A közönségszervezés felől
A debreceni Csokonai Színház színháznevelési projektvezetője, Kulcsár Edit elmondta: úgy írta meg a TÁMOP-anyagot – a tanórán kívüli oktatási, nevelési foglalkozások támogatására szóló pályázatot –, hogy a színház gyakorlatában már megvalósított tevékenységekből, ötletekből állította össze a kiírás által megkívánt rendszert. A különféle műfajokról beszélve megemlítette, hogy Debrecenben „nem csak szerezni kellett közönséget, hanem közelíteni kellett a nézőket az előadásokhoz”. „Természetesen először valahol a közönségszervezés részéről indultak el dolgok” – tette hozzá Kulcsár, majd kifejtette: a program kezdetekben ismertetőket, alkotók meghívását, operanépszerűsítést jelentett. – Hol van itt a színházi nevelési program? – tette fel a kérdést Kulcsár, majd elmondta, hogy a kőszínházi programhoz kapcsolódva alakították ki az eseményeket. Beszélt a színészek által vezetett színjátszókörökről, a sokáig segítők nélkül levezényelt Ádámok és Évákról, a résztvevőkkel Alsósztregován tett kirándulásról: „lehet, hogy ez osztálykirándulásnak tűnik, de azoknak a gyerekeknek, akik ezen végigmentek, nem az volt, sokkal több”, valamint arra is kitért, hogy néhány kiválasztott résztvevő statisztálhatott a szegedi Az ember tragédiájában. Bemutatta a jövőbeli terveket is: két beavatóopera és egy egy beavatószínházi előadás készül, folytatják a színházi filmklubot. „Kicsit igazítottuk a középiskolások színvonalához a témákat” – tette hozzá, majd megemlítette a kulisszajárásokat és egy nézőiskola-szerű vetélkedő meghirdetését is.
Egy műhely
Végvári Viktória, a Kolibri Színház színházpedagógusa arról beszélt, hogy egy budapesti kőszínház mit tehet a színházi nevelés területén. A Kolibri kiemelten foglalkozik ezzel a területtel, külön a korosztályoknak készült programokon keresztül – mondta Végvári. Beszámolt arról is, hogy a Kolibriben hogyan jutottak el a mesedarabok játszásától a gyerekek tabutémáit feszegető előadásokig. A színház 6 drámatanárral dolgozik együtt, jelenleg 12 előadásuk van, amihez kapcsolódnak a programok, havi 18-20 alkalommal. Négy, tantermi színházi előadással tájolnak. A múlt évadban több mint 6000 gyerek vett részt a programokon. Végvári beszámolt a segédanyagokat tartalmazó műsorfüzetekről, a tanárműhelyről – ahol pedagógusokkal beszélgetnek arról, hogy iskolai keretek között hogyan lehet foglalkozni a gyerekekkel –, a 30 órás akkreditált tanárképzésről, a pedagógusoknak tartott nyílt próbákról – ami visszahat a művészi munkára is.
Három lépcső
Végh Ildikó, a Katona József Színház ifjúsági programjának vezetője zárta a budapesti kőszínházak sorát. A háromlépcsős programjuk három előadásra, a Cigányokra, A kétfejű fenevadra és A mizantrópra vonatkozik, ezek mellé a diákok választhatnak még egy előadást a repertoárból. A Katona hosszú programja 3-4 hónapon keresztül tart és több fázisból áll. Beszélgetésen, a témát körüljáró "élménynovellaíráson", improvizáción, meseíráson vehetnek részt a diákok, kapcsolódó anyagokat hozhatnak, majd pedig a végső fázisban közösen állíthatják össze egy előadás tervét, amiben részt vesznek a társulat tagjai is. Beszélt a Katona-klubról is, amin rendszerint rajongók vesznek részt, akik jobban szeretnének érteni a színházhoz.
Ezt sem tudja
A független színházak sorát Zrínyi Gál Vince a KoMa társulat vezetője kezdte: „Miután tavaly egy drámapedagógia-konferencián elmondtam, hogy nem tudom, mi a drámapedagógia, itt el szeretném mondani, hogy nem tudom mi a színházi nevelés”. Ezután beszámolt a KoMa modelljéről. Véleménye szerint nem a nézők megnyerése a cél hanem az, hogy nyitottan gondolkodó embereket neveljenek. Ezután részletezte, hogy a KoMa társulata hogyan próbál szorosabb kapcsolatot létesíteni a színházuk számára otthont adó kerülettel. Majd azt is elmondta, hogy több független színházzal közösen egy nevelési programon dolgoznak, ami gondolkodásra próbálja serkenteni a résztvevőket.
Társadalmi felelősségtudat
Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője elmondta, hogy a társulat 2009-ben kezdett el komplex színházi beavató foglalkozásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy ez kétirányú dolog, aminek fontos része a megmérettetés, a közös gondolkodás. A programjaik során a leglényegesebbnek azt tartják, hogy a fiatalok találkozzanak és megismerkedjenek a mozgás és a tánc nyelvével, a cél pedig az, hogy megnyissák a gyerekek figyelmét, és lebontsák a kommunikációs falaikat. Szabó szerint fontos, hogy a társulatoknak legyen társadalmi felelősségtudata, és az is, hogy ennek támogatása évekkel ezelőtt beépült a pályáztatási rendszerbe. Hangsúlyozta: ennek meg is kell maradnia, amihez szükséges, hogy a kurátorok ismerjék a társulatok munkáit.
Nevelés helyett demokráciára tanítás
Lipták Ildikó a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ képviseletében szólt. Mindenekelőtt megemlékezett a társaság 1992-es alapításáról, majd megemlítette, hogy évadonként 120-150 gyerekeknek szóló programot tartanak, és kizárólag erre a területre specializálódtak. „Megpróbálunk egymásra kölcsönösen hatni a színház eszközein keresztül” – így foglalta össze a Kerekasztal tevékenységét Lipták, kiemelve, hogy nem próbálnak meg nevelni.
Takács Gábor a Káva Kulturális Műhely, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség színházpedagógiai szekciójának vezetője a definíciók megfogalmazása helyett azt tartja fontosnak, hogy komoly szakemberek dolgozzanak a színházi nevelés területén. A saját tevékenységüket "a résztvevő színháza" kifejezéssel írta le, utalva a közös játékra. Hangsúlyozta, hogy ezeken az alkalmakon valamilyen fontos problémának kell középpontba kerülnie. Takács szerint a színházi nevelésnek nagyon sok köze van a demokrácia tanításához: „ebben az értelemben ez egy politikai műfaj”. A továbbiakban beavatkozásnak is nevezte ezeket az alkalmakat. Sorolta a kőszínházakkal nehezen kialakuló, de kialakuló kapcsolatokat, amiknek szerinte akkor van értelme, ha a kőszínházak képesek túllépni a vendégjáték-típusú együttműködésen. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a színházi nevelés valójában egy interdiszciplinális, szakmákon átívelő terület, és felvetette azt a kérdést is, hogy ez valójában szakma-e, vagy mindenki ért a gyerekekhez, és bármit lehet velük csinálni.
Van hatás
A színházak után Czibolya Ádám, a DICE Nemzetközi Kutatási Projekt projektvezetője ismertette a brüsszeli, központi támogatású, Magyarországról irányított nemzetközi kutatást. 12 országban dolgoztak, 111 különböző drámaprogramot vontak be a kutatásba, 4500 gyerek vett részt a kutatásban, amiben a színházi nevelési programok hatásait vizsgálták. Egyebek mellett – amik között Czibolya megemlítette, hogy több helyen a tanterv kötelező részévé vált a drámapedagógia – a kutatás eredményeként kiadtak két könyvet, és 12 nemzetközi konferenciát tartottak, ami 30-40 ezer emberhez jutott el. Részletezte, hogyan válik a diákok előnyére a drámapedagógiai program. Mint fogalmazott: „nem arról van szó, hogy csodaszer, de változtat dolgokon”.
Németh Mónika, egy VIII. kerületi, kötelező felvételű szakiskola tanára az együttműködési tapasztalatokat mutatta be, kiemelve, hogy diákjaik ezeken az alkalmakon találkoztak először a színházzal. „Olyan ez, mint a Shakespeare-színház” – idézte Németh Scherer Péter szavait. Majd kitért a nehézségekre, hogy problémás gyerekek esetében sokkal nehezebb felkelteni a színház iránti érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy a leginkább bevált módszernek a tantermi színház mutatkozott, és ismertette az ebből adódó tapasztalatokat, előnyöket és hátrányokat egyaránt. Elmondta, hogy ezek más színházi élményt nyújtanak, kiemelten foglalkoznak egy-egy problémával, továbbá megemlítette a foglalkozások szükségességét is.
Szakmai szempontok
Rácz Attila, az esemény moderátora felvetette azt a kérdést: milyen szerepe van a színházi nevelésnek a színházi működésben, illetve arra ösztönözte a résztvevőket, hogy vitassák meg a színházi nevelés definícióit, formáit és a kutatási eredmények tanulságait. Erre reagálva Czibolya felolvasta, hogy hogyan definiálja a törvény a színházi nevelést. Takács szerint továbbra sem fontos a definíció, lévén nagyon tág területről van szó, a színházi nevelés gyűjtőfogalom, amiben a szakmai szempontok a lényegesek. Szabó Rékával ennek ellenőrizhetőségét vitatták meg, a Káva vezetője a színházi nevelési képzés fontosságát nevezte meg. Madák cáfolta, hogy a kőszínház számára a színházi nevelés nem a nézőbevonzásról szól – amihez Vidovszky hozzátette, hogy nyilván más kapcsolatot ápolnak a közönséggel, mint egy független színház. A továbbiakban a résztvevők megállapították, hogy fontos, hogy az alkotókat érdekelje a drámafoglalkozás, és az visszahasson az előadásra is. Vidovszky, utalva a Zrínyi Gál Vince által elmondottakra, megemlítette, hogy fontos megismerni a különböző a módszereket, amire a KoMa vezetője azt reagálta, hogy akart jelentkezni a képzésre, de a tanárok beszélték le róla. Végezetül Tarda Orsolya a finanszírozási pályázatok elbírálását ismertette, kiemelve az elbírálások szempontrendszerét, illetve azt, hogy törekednek ennek a létrehozására. „A kiszámíthatóság és a biztonság veszélye nem fenyeget minket” – zárta Rácz a beszélgetést.
_Kapcsolódó:_
>>> Nem kell a nulláról kezdeni – Konferencia a színházpedagógiáról >>> Színház a gödörben - Kísérlet a szakmaiságra >>> Kreditpontot adna a színházlátogatásért a Magyar Teátrumi Társaság >>> Hogyan képviselhetik érdekeiket a színházművészek?