► Mesélj egy kicsit a Résztvevő Színházáról. Mit jelent számotokra ez a megnevezés?
*Takács Gábor (TG):* A mából nézve, ennyi év után viszonylag logikus, hogy
► Mesélj egy kicsit a Résztvevő Színházáról. Mit jelent számotokra ez a megnevezés?
*Takács Gábor (TG):* A mából nézve, ennyi év után viszonylag logikus, hogy
A középiskolásokat megszólító produkció mellett, a pedagógusok a Káva Kulturális Műhely: Tengerpart című drámaóráján, a SZEM Fesztivál résztvevői a Közép-Európa
► Ti a résztvevő színházaként határozzátok meg magatokat, és az olyan programjaitokat is, amilyen a Horda 2 Mi a különbség a TIE és a között, amit mondjuk abban az
► Ha jól tudom, a Horda 2 az első alkalom, ahol egy színházi-nevelési előadásban a kortárs tánc főszerephez jut.
*Takács Gábor:* Én is úgy tudom, hogy ilyen típusú,
*Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor - Vígszínház, Vígszínház, Budapest, rendező: Bodó
A program középpontjában az emlékezés, mint társadalmi cselekvés állt, és többek között arra kereste a választ, hogy létrehozható-e a felejtésnek és az emlékezésnek egy
Egy kép erejéig mindenképpen csatlakozom az előttem szólóhoz az emberek most már napok óta megzavarodott és/vagy mutáns napraforgókként a falakra tapadva keresik az árnyékot
A nevelési blokkokat június 7. és 12. között rendezik meg a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón, az eseményen moderátál Novák Péter.
A legtöbb program ingyenes és
|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. “Nem akarok olyan népmesét vagy tündérmesét, ami úgy magyarázza meg az életet, hogy leegyszerűsíti. A fiatalok nem
Mi a színházi nevelés? – erre a kérdésre kereste a válaszokat a Színház a Gödörben II. rendezvény keretében létrejött beszélgetés, amelynek felkért előadói voltak: