7óra7

Évadot zárt a kolozsvári színház és ismertették a jövő évi terveket

Évadot zárt a kolozsvári színház és ismertették a jövő évi terveket

2013. 07. 13. | 7óra7

középen: Tompa Gábor

A szerda délelőtti évadzáró gyűlésen köszönte meg Tompa Gábor igazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának munkáját a 2012/2013-as évadban. „Sok eseménnyel dús, sűrű évadot tudunk magunk mögött, amikor a remek művészi teljesítményekkel teli bemutató előadások mellett az elmúlt fesztiválokhoz képest a legsikerültebb Interferenciák fesztivált is megszerveztük. Ez utóbbi jóval egységesebb programja, a meghívott előadások magasabb színvonala, az előadások utáni beszélgetéseken a közönség megszólítása, a jól sikerült járulékos programok, a fesztivál körül kialakult csapat szelleme és a médiában való aktívabb jelenlét rendkívül előre lendítette a rendezvényt” – hangsúlyozta az évad pozitívumait az igazgató. „Ugyanakkor a vendégszerepléseket is hatalmas siker övezte, mindenütt úgy tekintenek a társulatra, mint egy erős, összeforrott csapatra” – folytatta Tompa Gábor, aki az idei UNITER-díjazottaknak is gratulált, és elmondta, „minden előadásunknak megvan az értéke, látszik, hogy komoly, szakszerű munka folyik, ám ennek minél több megnyilvánulása kell legyen a külvilág felé”.

Az igazgató ismertette továbbá a 2013/2014-as évad tervezett bemutató előadásait. Az első bemutató Johannes von Tepl nyomán A földműves és a halál című előadás lesz, amelyet Mihai Măniuțiu rendez, és még augusztusban elkezdődnek az Őfelsége pincére voltam próbái Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház művészeti igazgatója rendezésében. Demény Péter Bolero című drámáját Albu István rendezésében október végén mutatja be a társulat a stúdióteremben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház is részt vesz a Szputnyik Hajózási Társaság nemzetközi projektjében, amelynek írója-rendezője Bodó Viktor. A Social Error – Utolsó ember... című „társadalmi túlélő-show”-t egy workshop keretében adaptálják, amelybe a társulat öt színésze csatlakozik. Decemberre várható Roger Vitrac Viktor avagy a gyermekuralom című önéletrajzi ihletésű családi drámájának színre vitele, amellyel Silviu Purcărete tér vissza a színházba. A Sweeney Todd musicalt Dragoş Galgoţiu állítja színpadra, és az évadtervben szerepel Miroslav Krleža klasszikus horvát drámaíró Léda című darabja, Robert Raponja rendezésében, Robert Woodruff rendező egy Caravaggio-variációval, Albu István pedig a Serena X című zenés produkcióval jelentkezik.

A társulat egyperces néma csenddel adózott Lohinszky Loránd színművész emlékének, illetve a montenegrói tragédia áldozatainak.

A Leonce és Léna című előadást ötvenedik alkalommal játszotta májusban a társulat, a Suttogások és sikolyok pedig a 75. előadásához közeledik, a Ványa bácsi júniusban elérkezett a 100. alkalomhoz. „Ritkán fordul elő egy színház életében, hogy valamely produkciója megéri a századik előadást. Az elmúlt 25 évben viszont két alkalommal is volt példa erre a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, az 1992-ben bemutatott A kopasz énekesnő után a Ványa bácsi esetében is. Hat évadon át műsoron tartani egy Csehov-remekművet telt házzal – ritka. A siker annak az ihletett pillanatnak köszönhető, amikor Andrei Şerban rendező és a társulat művészei találkoztak és magas színvonalon hozták létre, illetve tartották életben a produkciót. Nem szórakoztató, könnyű műfajú előadásokkal, hanem a világ drámairodalmának két fontos alkotásával sikerült ezt elérniük. Egyetlen szék sem maradt üresen az előadásokon, amint meghirdették az előadást a színház honlapján, tíz perc múlva gyakorlatilag már nem lehetett rá jegyet kapni: két hónapra előre elfogyott az összes hely” – részletezte Tompa Gábor igazgató, aki az ünnepi pillanatokban megköszönte a Ványa bácsiban résztvevő alkotóknak, hogy sikerült ezt az előadást beírniuk a színjátszás aranykönyvébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217998157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása