7óra7


Bűnök és bűnhődések

Bűnök és bűnhődések

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Vígszínház

2016. 10. 21. | SoósAndrás

Az alkotók olyasmit találtak meg a Bűn és bűnhődésben, amit nem is ebben a műben kellett volna keresni.

Kezdődik az évad a Vígszínházban – 12 bemutató a szezonban

Kezdődik az évad a Vígszínházban – 12 bemutató a szezonban

2014. 09. 12. | 7óra7

Eszenyi Enikő igazgató a színház pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szeptember-októberben hat bemutatóval indul az évad, amelyben csupa remekművet tűznek műsorra. A

Eszenyi: kiemelkedően sikeres évadot zárt a Vígszínház

Eszenyi: kiemelkedően sikeres évadot zárt a Vígszínház

2014. 06. 16. | 7óra7

Eszenyi Enikő tájékoztatása szerint a színháznak az idei évadban 581 előadása és 352 ezer nézője volt, 20 ezerrel több a tavalyinál. A társulat 11 bemutatót tartott,

Évadot zárt a kolozsvári színház és ismertették a jövő évi terveket

Évadot zárt a kolozsvári színház és ismertették a jövő évi terveket

2013. 07. 13. | 7óra7

középen: Tompa Gábor

A szerda délelőtti évadzáró gyűlésen köszönte meg Tompa Gábor igazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának munkáját a 2012/2013-as évadban. „Sok

POSZT-győztesek: Jóembert keresünk, Szégyen, Eszenyi Enikő, Polgár Csaba

POSZT-győztesek: Jóembert keresünk, Szégyen, Eszenyi Enikő, Polgár Csaba

2013. 07. 06. | 7óra7

A szakmai zsűri díjai

*Legjobb előadás*

*Bertolt Brecht:* *Jóembert keresünk* (rendező: Michal Dočekal | Vígszínház, Budapest)

Jóembert keresünk - elöl: Eszenyi Enikő

*Legjobb rendezés*

*Mundruczó

süti beállítások módosítása