A nyíregyházi színház előadása ennek forrását elsősorban a burleszkben kívánja megtalálni, ami teljesen adekvát lehet, hiszen hőseink egy áramszünet kellős közepén szerencsétlenkednek a vaksötétben, úgyhogy bőven van mód elesni a székben/asztalban/lépcsőben; nekimenni a korlátnak/berendezésnek/ajtófélfának; letapizni a lányokat _ott_, a fiúkat _amott_, illetve furcsa pozitúrákba szerencsétlenkedni magukat a szereplőknek. A sötétben való esetlenkedés motivációját pedig több bonyodalom is biztosítja. 1) a főhős, Brindsley ezen a napon szeretné megkérni barátnője kezét egy nem túl barátságos apukától, 2) Brindsley egy feltörekvő szobrászművész, és egy milliomos műgyűjtőt várnak estére, 3) azért, hogy jobb benyomást keltsen az ifjú pár, _kölcsönvette_ a vakáción lévő szomszéd ízléses és értékes berendezési tárgyait, aki váratlanul haza toppan, 4) a főhős exe nem tud a készülő frigyről, és épp a lakás felé tart, 5) az elektromos művek kiérkező munkása ugyanolyan akcentussal beszél, mint a milliomos... Még folytathatnánk, a lényeg, hogy van miért mozgásban maradniuk a szereplőknek. Főhősünk mindemellett nagy hantagép, Hantaland pedig ingoványos talaj, nem nagyon lehet rá várat építeni.

Lendvai Zoltán rendezőt ez a hazugságépítmény kevésbé foglalkoztatta – igazából, hogy tartalmilag miért került elő a Black Comedy, nem derül ki –, inkább a jelenetek koreográfiáján van a hangsúly, és azon, hogy ne üljön le az előadás egy percig sem. Ettől egyfelől jó svungja lesz a látottaknak, másfelől nem enged magának pihenőt ott sem, ahol ennek helye lenne, így a poénok egy jó része csupán elhangzik, de nem üt. A gegek amplitúdója is igen nagy, van amelyik jól ül, de a pörgő burleszk helyett inkább csak tempós túlzásözön születik meg a színpadon, amelyet egyébként szerethetővé tesz a színészi játék.

Fridrik Noémi elkényeztetett Carol Melkettje például a kedves picsogás mellett megkapó rendületlenséggel fejeli le mindig ugyanazt az oszlopot, Puskás Tivadar karót nyelt Melkett ezredesének kemény szigorúságát összekacsintós hangsúlyai gyúrhatóvá puhítják. Tóth Zoltán László a szomszéd Harold Gorringe szerepében megmarad a jól kipróbált meleg-klisék könnyű, de kétségtelenül hatást keltő felrajzolásával és Horváth Margit sem aknázza ki igazából a zugivó vénkisasszony Miss Furnivalban rejlő finomabb humort, de delíriumos monológja legalább egy pillanatra ki tudja zökkenteni az előadást a nagy rohanásból. A Schuppanzingh-ot alakító Fellinger Domonkos az akcentusban keresi leginkább karakterét, Georg Bamberger szerepében Kameniczky László villámjelenése pedig csak arra elég, hogy lássunk egy milliomost.

Úgyhogy az este gyorsan elszalad. A végén megint jön a szemkisütés, és nem kérdés, hogy a történetben felgyulladó világosság Brindsley alapos elagyabugyálásával fog folytatódni, bár az is valószínűleg gyorsan és nagyobb következmények nélkül fog bekövetkezni, ahogy ez a meleg nyári este is így múlik el, de legalább jó hangulatban.

Hantalandról meg majd máshol, máskor beszélgetünk. Pedig lenne bőven átrágnivaló.

_(Városmajori Szabadtéri Színpad, 2013. június 15.)_