A Napsugár fiúk az ilyesfajta ambivalens összenőttség minősített esetéről szól, hiszen itt két komikusról van szó, akik közel fél évszázadon keresztül együtt léptek színpadra. Két, egymástól nagyon is eltérő személyiségről, akiket a közös munka és a közös emlékek kötnek össze – igaz, az utóbbiak csak akkor, ha legalább egyikük emlékszik rájuk. Neil Simon komédiája rendkívül ökonomikusan használja fel ezt az egyszerű alapötletet, és nem is bajlódik a cselekmény különösebb bonyolításával: a haraggal elvált páros 11 év után kap egy ígéretes felkérést, a kérdés csak az, hogyan boldogulnak vele, de főleg egymással. Egy egyszerű ötlet a színház háza tájáról, két jutalomjátéknak is remek szerep és egy jó cím – ennyi elég is volt a világsikerhez.
Szirtes Tamás 1974-ben már megrendezte a darabot, akkor a Feleki Kamill–Balázs Samu párossal. Nem is lehet kétséges, hogy A Napsugár fiúkat akkor érdemes színpadra állítani, ha van két olyan, karakterében egymástól eltérő színészegyéniség, akik ki tudják tölteni a soványka cselekményt, és jó párost alkotva a vállukra veszik a darabot. Ebben az előadásban ez sikerül. A Gálvölgyi János játszotta Willie Clark egy egoista és sértődött vén medve a maga (szállodai) barlangjában. A világra azért van megsértődve, mert nem kap már szerepeket, az unokaöccsére azért, mert családja van, és nem kizárólag vele foglalkozik. De legfőképpen és elsősorban a másik Napsugár fiúra haragszik, mert az se szó, se beszéd, 11 évvel ezelőtt kiszállt híres kettősükből és visszavonult. Le is kaparta valamennyi páros fotóról a galád árulót – ahogy az a Szlávik István tervezte, hangulatos, aprólékos gonddal berendezett szállodai szoba falain több példányban is látható. Vén medvéhez méltóan sokat beszél és sokat morog, de különben a jópofa morgó medvék családjába tartozik. Gálvölgyi János természetes könnyedséggel, felszabadultan, de mértéket tartva hozza a figurát, jótékonyan kerülve a kabaréműsorokból ismert túlzásokat, modorosságokat. Egyedül a második felvonásnak abban a jelenetébe úszhatnak be hasonló emlékeink, amelyben a páros híres, régi jelenetét elevenítik fel egy tévéfelvétel kedvéért. Ezt egy kicsit Gálvölgyi show-sra vették, valószínűleg szándékoltan, de nem biztos, hogy szerencsésen.
Benedek Miklós Al Lewis szerepében éppen az ellentettje Willie-nek: kimért és szögletes. A sétabotja és a kalapja valósággal hozzánőtt. Ő nem saját magáról, hanem a lányáról beszél a legtöbbet, bár összességében feleannyit sem, mint a másik. Érthetetlen türelemmel viseli Willie gonoszkodásait. Sőt, ragaszkodik hozzá. Egyszóval jó párost alkotnak, és néha még a darab bulvárkönnyedségén túl is megcsillantanak valamit az öregség elveszettségéből és kiszolgáltatottságából.
Willie unokaöccsét Nagy Sándor játssza, jófiús lelkesedéssel rohangál a többször kibírhatatlan, mint kedves és joviális nagybácsi körül. Mellette még Dobos Juditnak jut epizódnyi szerep, Willie-nek masszívan ellenálló ápolónője az egyetlen, akiben – ha csak időlegesen is – a morgó medve emberére akad.
Ízléssel és mértékkel megrendezett, jól működő, profi előadást láthat, aki jegyet vált A Napsugár fiúkra. Azt pedig, hogy Szirtes Tamás ismét jól választott főszereplőket, visszaigazolta az a lelkesedés is, amellyel a Vidor Fesztiválon a közönség Gálvölgyi Jánost és Benedek Miklóst ünnepelte.
_(Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, 2013. szeptember 3.)_
