Poénból egyébként nem csak a darab végére jut, közben is pukkannak, robbannak szép számmal, és ha van is szórás a minőségben, nagyobbrészt frissek, szellemesek. A nézőtéri nevetésben ezúttal a férfiak járnak elől, hiába, emancipáció ide vagy oda, ezen a terepen még mindig felülreprezentáltak. Sőt, ezen az előadáson, lehet, hogy a kocsmaszínházi hívószó hatására, de határozottan úgy tűnt, hogy a színházakban megszokott nézőnői túlsúly sem érvényesült. De a Sárkánytivornyát akár egy kocsmában is el lehetne játszani, hiszen a díszlet néhány asztalból és székből, nagyon sok pohárból, meg egy falunévtáblából áll.

A darab nem mentes a közéleti áthallásoktól sem: a kocsmáros halmozza a pozíciókat, egy személyben boltos és polgármester is, ráadásul volt valami ügye a vak komondorával, és időnként a keze is eljár. Így aztán nem csoda, hogy ő az, aki írja és átírja a helyi szabályokat: ha kiteszi a táblát, akkor nem lehet káromkodni, ha meg leveszi, akkor szabad, a kocsmalátogatók pedig hiába követelik a pozíciók szétválasztását, arra nem sok esély mutatkozik. Addig nem jut el az előadás, hogy Gyirmótatelepből valamiféle országmetafora váljék, de azért, főleg a végén, ahogy a Jézus Krisztus Szupersztár dallamaira a helyi erők kínálgatják a külvilágnak sárkányhagymázas álmukat, közelebbről a nagy semmit, amitől a felemelkedést remélik, mert mást nem tudnak kínálni, még ez a lehetőség is felvetődik.

Hány szereplője lehet egy sárkányokról szóló darabnak? – tesszük fel a költői kérdést. Természetesen hét. Deák Tamás rendező maga is színpadra lép, és esetében a lépéseknek valóban nagyobb szerepe van a beszédnél. Az ő karaktere ugyanis állandóan részeg, szólni nem sokat szól, tántorogni azonban úgy tántorog, hogy azzal már szinte a mozgásszínház irányába indul el. Stubnya Béla kocsmaköltőjét nem véletlenül hívják Sanyikának: ő a helyi Petőfi-epigon, idéz és (át)költ rendületlenül, és többnyire csendesen ábrándozik a pincérlányról vagy elmélkedik a rímek természetéről, míg csak ki nem tör belőle néhány verssor. (Bár a többiektől is elhangzik egypár ki-befordított idézet.) Urmai Gábor vehemens lapát nélkül maradt pékje a kocsmai élet egyik főszereplője, akinek mindenhez van valami hozzáfűznivalója. A másik főszereplő a filozofikus hajlamú Dzsordzsi, Felhőfi Kiss László alakításában, aki napról napra teszi a világrengető (újra)felfedezéseket. A mindent kézben tartó, a falu és a saját érdekei között ügyesen lavírozó polgármester-kocsmárost Robin László játssza, a sárkányvadászatba kicsit beleőrült, amúgy merev-kimért Szilárdot Pintér Gábor. Kovács Annamária az a mindenkihez kedves, véletlenül idekeveredett, művészi ambíciókat dédelgető kocsmatündér, akinek Gyirmótatelep Petőfije jut ideálnak, de ő ezt sem bánja. A jelmezek (tervezőt a színlap nem tüntet fel) nagyon jól passzolnak a karakterekhez.

A látható kedvvel folyó, hangulatos, a közönséget gyakran megnevettető játék során Petőfi már csak azért is gyakran eszünkbe jut, mert ő azt is megírta, hogy „de a kocsma bezzeg hangos”, mégis, néha azt kívánjuk, hogy ennyire azért ne legyen az. Időnként ugyanis úgy tűnik, hogy ez a nagy hangzavar egy kicsit túl van kalibrálva, a csendesebb részek jobban működnek. Nem teljesen egyenletes a játék egyébként sem, van szórás a már említett poénokban és a színészi teljesítményekben egyaránt, összességében mégis jóízű, szórakoztató, sőt, a puszta szórakoztatáson fél lábbal túl is lépő este ez még azoknak is, akik sem a sárkányokat, sem a tivornyákat nem szeretik.

_(Vidor Fesztivál, 2013. szeptember 1.)_