Mundruczó ugyanis színészeivel – ellentétben akár a Nehéz istennek lenniben akár a Szégyenben látottakkal – most nem keresi a színpadi naturalizmus határait, holott a téma és a sztori is gazdag terepet szolgáltatna ennek. Egy magánklinikán vagyunk, ahol gyógyíthatatlan betegeknek segítenek átevickélni a túlvilágra, teszik mindezt legálisan, precíz adminisztrációval, otthonos környezetben. Az alapvető szürreális hangulatot már a miliőteremtés prológjaként funkcionáló, stroboszkóppal kísért haláljelenet is kellőképpen aládúcolja – a fel-fel villanó meztelen halott hátborzongatóan botorkál a vakító fehér térben, eközben rázendíteni egy operettre: hangulati alapnak igencsak megteszi. Ágh Márton díszlete ezután játszi könnyedséggel vált át kisreálba, amelyben a kórházi rekvizítumok teljesen magától értetődően keverednek az otthon meghitt kellékeivel a frigótól a fikuszon át a kanapéig. És így máris ott vagyunk nagyjából, ahova Lars von Trier viszi nézőit a Birodalomban, részleteiben minden hétköznapi, egészében viszont teljesen valószerűtlen. De nem megyünk tovább ezen az úton, ez inkább csak egy _tér_, amiben az előadás a továbbiakban bolyongani fog.
Ezt a teret pedig nagyon hatásos karakterek töltik meg transzparens problémákkal, amelyek egészen konkrét és morálisan teljesen adekvát kérdésre koncentrálnak: van-e az embernek joga a saját, vagy épp embertársa haláláról dönteni? Ez merül fel, amikor az idős karmester még az előtt szeretne meghalni, hogy teljesen lebénulna, és már ha akarna sem tudna efelől dönteni; amikor a karmester felesége ál-panaszokkal kacsint össze az orvossal, aki engedve a nő akaratának és a kapzsiságnak, igazolja a halálos betegséget, hogy együtt haljanak meg férjével; amikor a nővér rájön, hogy nem mindenki volt halálos beteg, akit az évek során megölt; amikor a szeretet belép a praktikus érvek helyére, és az hívja elő a mit is? Együttérzést? Szánalmat? Könyörületet?
Ha játszhatunk istent, amikor gyógyítunk, akkor miért nem játszhatunk, amikor eutanáziát követünk el? Hát igen, tényleg _nehéz istennek lenni_.
És ez nem jog kérdése, hiszen mindegyik szereplőnek van joga dönteni, és a döntését legálisan végre is hajthatja. A kérdés csak és kizárólag morális, ennek ellenére Mundruczó egy pillanatig sem moralizál, csak a sztorikat futtatja, miközben folyamatosan elmossa a határt a nézőtér és a színpad között akár monitorokkal, akár kiszólásokkal, akár azzal, hogy a zenészeket és a karmestert lezserül beülteti a játéktér elé. Kellenek is ezek a jelzések, amelyek végig tudatják velünk, hogy színházban vagyunk és hogy közünk van mindahhoz, ami a színpadon zajlik, de igazán húsba vágó mégsem lesz az este. Ez a formai nyelv ugyanis, úgy tűnik, akkor működik igazán jól, amikor valami drasztikusat kell ellenpontozni, és most a halál maga, vagy a fizikailag részletgazdagon ábrázolt neurológiai végállapotok, a kétségbeesett magatehetetlenség nem erős annyira, hogy úgy várjuk már a kizökkentő effekteket, mint egy falat kenyeret. A személyes sorsokat pedig lehet, hogy a szürreális közeg szippantja magába, mert láthatóan egyik színész sem archetípust, hanem személyiséget formál – teszik ezt remek, valóban társulati összjátékkal –, de személyessé mégsem válnak.
Talán emiatt sem ül annyira az interaktivitás a végén, amikor a halálos adag nyugtatót a nézőtérre kiosztott tablettákból szeretnék a szereplők összegyűjteni, mert bár fontos elvi kérdésről kéne ott helyben döntenünk, de megmarad elvi síkon a döntés, az érzelmi receptorok nincsenek igazán komolyan megbolygatva. Ellentétben a fináléval, amely voltaképpen a halált választó súlyosan fogyatékos srác hattyúdala, éppen ezért végre aztán az érzelmek is kapnak egy jó adag stimulust: a profi popgiccs egyik remeke, a Ti amo című dal csakhamar közös dalolászássá, igazi, felszabadult közösségi élménnyé válik, és ez már elemi, összetett, lírai paradoxon.
Nincs menekvés, lehet, hogy túlnyúlt időtartamban az előadás önmagán, lehet, hogy aki vad naturalizmust vár, annak ez kevés, de _erről_ hazafelé menet nem lehet nem beszélgetni.
_(a TR Warszawa előadása, 2013. szeptember 29.)_
