Ez bátorságra utal, hiszen talán soha nem volt nagyobb divatja az utóbbi pár évtizedben a hamis és könnyű, sokszor ájtatos pátosznak, mint mostanság. Noha a történetben van csoda és van önfeláldozás is, az előadás szerencsésen nélkülözi a fenti attribútumokat. Összességében nem történik más, mint hogy egy lecsupaszított színházi térben létrák, ajtók, fény és füst segítségével az előadás alkotói – Tóth András Ernő rendező irányításával – elmesélik a történetet a boldogságát szakadatlan elszántsággal kereső Csongorról (Zakariás Máté éppen olyan, mint amilyennek _a szomszéd fiút_ elképzeli az ember, talán csak egy cseppet szomorúbb általában, mint kellene), aki keres és talál, de elveszít, aztán tovább keres, aztán még tovább keres, és már majdnem ott van, szinte már ott van... és mégsem. És ez a tisztességes és energikus, átgondolt mesélés maga a színház.

Az előadás szerencsésen nem erőlteti a valósággal való párhuzamot, az itt és most jelzésére éppen elég, hogy a szereplők nem csak a színpadot, hanem a színháznak a Zsolnay negyedben helyet adó épületnek a közeli részeit is bejátsszák. És persze a kellékek, motívumok is maiak, érzékletesen jelzik a szövegben előírtakat. Talán csak az nem világos, a zenei választék miért ragad le a nyolcvanas évek undergroundjánál, amely amúgy meglehetősen jól teremt atmoszférát, mégis talán érdemes lett volna ezen a síkon is eljönni a naptárig.

Ezt azonban feledteti, hogy a kétszer egyórásra húzott előadásban mindenre és mindenkire van ötlet. Nincs üresjárat, az elhangzó mondatok okkal és céllal vannak jelen, ahogy egyik karakter sem öncélú. A szereplők a mi életünket élik: vágy és csalódottság, szemfényvesztés és valódi varázslat, társaságot kívánó magány, magányos társaság, örök szövetség és örök ellenség szegélyezi a boldogságkeresés, vagyis az élet (mint olyan) rögös útját.

Lehet egy-egy motívum nem túl eredeti, egy-egy mondat humora túl vaskos vagy egy-egy alakítás átéltsége túlfűtött: van ilyen, de nem igazán számít, mert a Csongor és Tünde egészében hiteles előadás. Frissítő produkció, és egyáltalán nem bánta meg az ember, hogy odahagyta a POSZT túlfújt főutcáját miatta. Sőt.

_(2013. június 13.)_