Igazából azt érzem, nekem valami ilyesmi kell. Hogy nincs is itt másról szó, mint vígjátékról: a pasi három stewardesszel érzi jól magát, hol egyikkel, hol másikkal, és persze meg van ez tervezve, nagy ember az építész. Már az elején gondolhatjuk, egyszer összefutnak, és ebből lesz baj. Persze még van házvezetőnő és régi barát, meglegyenek a bohózati alapkellékek. Valójában láttunk már hasonlót, mit hasonlót, majdnem ugyanezt, a Boeing, Boeing csak mellékes dolog, nem emelkedünk az égbe.

Maradunk a földön: van expozíció, és bonyodalom, aztán ezt persze kibontják bonyodalommal, és még több bonyodalommal. Utóbbiak tömkelege az előadás, és Réthly Attila rendezése végig ezen tartja a szemét. Mindig beállít egy újabb nő, majd a másik, és persze nem habostorta az élet, az ember esendő, fordulhat a kocka, csalhat a nő, csal is. Réthly pedig nem állítja ezt be ukáznak, nem akarja megmondani: tessék, így jártál, gonosz vagy. A moralizálást kerüli, ítéletei finomak, hogy például erkölcstanon súgott a szerencsétlen barát az akkor is nagymenő, most még nagyobb menő fickónak.

És nevetni is lehet. Az első felvonásban olyan igaziakat, már alakulnak a jellemek, megvan a karakter, aki persze változik. Vele együtt a helyzetek is. Hallunk visszautalásokat, tartva a mértéket, hogy éppen elég legyen. Csak azt hiányolja az ember, hogy nem kerül hangsúly a bürokrácia útvesztőiről szóló mondatokra. És bár bírja az előadás az időtartamát, a második felvonásban veszi észre az ember, kezdik fárasztani a kaptafára épülő poénok. Néhol már túlhúzott egy jelenet, és a Czielgler Balázs tervezte garzonlakás kanapéján sok a hemperegés. Fordulnak, dörgölődznek, henyélnek, sakkban tartanak, mattot adnak. És ahogy az építész hallját, szobáit folyamatosan használja az előadás, a hátulra beállított lift inkább csak látványos marad, nézi az ember, és smucigoskodik, hogy mehetett volna másra a pénz, szaladhatnának a szereplők az ajtókon keresztül. Valahogy így vagyok Varga Vince animációjával, ami egy földgömböt mutat, repülnek rajta a nők, önmaga pedig definíciót ad az értelmetlenségre.

Amikor kezdene fáradni az ember, tekint a színészekre. Molnár Piroska kis epizódszerepet visz. Zsörtölődő házvezetőnő, állandóan méltatlankodó kollaboráns, a főzést szenvedésnek beállító konyhaművész. Neki már nem kell futnia, ha sürgetik, elég a céltudatos menetelés. Mindig tartja a mértéket, ha fiatal legényre mászik, ha óvatosan kikacsint. Láttatja az évek kínját, és emeli felül ezen karakterét, mosolyog a fizetésemelésre. Schell Judit, Gubás Gabi és Tóth Eszter butuska légikisasszonyt alakít, karakterüket folyamatosan ébresztve rá helyzetükre. Vida Péter túlzással indítja halottnak nyilvánított barátját, majd hamar visszavesz, örök vesztest hoz, aki ha nyer is, valami árán. Pindroch Csaba végig tartja a mértéket a jólétben fészkelődő tervező szerepében.

Amikor ők ketten ott ülnek a fotelben, és helyére állt az idő, hiába zökkent ki egy pillanatra, érezni, nem akartak világot hódítani, Kína a helyén maradt, az építész tornya nem dőlt le, csak a politikus zsebébe került a tíz százalék.