Robusztus erővel lép elő a függöny mögül, mintegy mutatva, akar ő itt valamit. Magából adni, betölteni a színpadot. Az indítás pedig remek: a számok a küzdelemről, az útról, ami talán nem Othello szerepével indul, de oda érkezik, vagyis érkezne, ha a színész nem mondana nemet. Ezt mondja, mert a szerep a Nemzetibe vinné. Oda meg nem megy. És a hangos kacajon túl itt érződik igazán, Kulka beszélni akar azokról a dolgokról, amik foglalkoztatják. Nem egyszerűen dalolászni. Nem véletlen küld dalt Kerényi Imrének, és a más dolgokat művelők elfogadásáról sem csak viccből énekel. De az este folyamán kezd egyértelművé válni: Kulka nem énekel. Mármint a szó legszorosabb értelmében nem énekesként áll a színpadon, nem a magas és mély hangok megrezegtetésében akar mutatványt végrehajtani. Ő _színészként_ van jelen, aki minden testrészét bevetve beszél, gyakran már prózává fejlesztve a dalt. A dalt, amiben ő maga van benne, a megélt pillanatok, az eltűnt dolgok. Ezeket a kitárulkozásokat ellensúlyozza a humorosabb énjével, gyermeki odaszólásaival. De az _énekjáték_ neki való, a mozdulatok, a gesztusok folyamatosan hirdetik: színház van itt – de nem magára öltött figurák, felvett jellemek.

Amitől igazán színházi előadásról beszélhetünk, azok a prózai szövegek, amiket Kulka a zeneszámok között olvas fel. Meglepő módon pont ezek miatt reked meg az este. Ugyanis az írások önmagukban elgondolkodtatók, és hasonlóan a számokhoz, egyedül megállják a helyüket (Ady Endre 1907-es publicisztikája már értekezik a cigányság helyzetéről, és nem tűnik idegennek), de az első órában nem teremtődik koherencia sem a számok, sem a szövegek között. Előbbi és az adott elbeszélés között ez megvan, felvezetik a dalokat. Azonban nehezen érthető, miért következik akkor a Halleluja, amikor. Emiatt a néző is nehezebben veszi fel a ritmust, nem úgy az est második felében. Itt már végig érezhető az ív, amelynek mentén válogatott a lemezeiről. Ahol a cím, ami egyben egy szám, is értelmet nyer, mert tényleg ez a hely, ahonnan ő tud cselekedni, felszólalni, és ennek tükrében nemcsak csodálatosnak hat a búcsú, a Valahol Európában címadó dala, hanem nagyon komoly jelentéssel is bír. Mert egy ember áll a színpadon, nem színész, nem énekes, egy hibával, gyengeséggel teli ember, és hiába nevetgél, ontja a vicceket, lényegében mezítelenül áll előttünk. Valamit adott. Ehhez hozzájárult Demkó Gergely zongorán és Sipeki Zoltán gitáron, akik végig együttműködnek Kulkával, folyamatosan tartva a mértéket, a háttérből segítve őt.

Érdemes tehát kipróbálni a francia gasztronómiát, lesz egy-két csiga, de a szendvicsre, a friss zöldségeivel együtt sokáig emlékezni fogunk.