Jobban mondva: itt megáll a színház, és a Kolibri gyakorlott társulata mindössze elmesél egy igen vékonykán megírt történetet Miráról, a kacskalábú lányról, akit nem egyszerűen kiközösítenek, hanem igen komolyan zaklatják egyik osztálytársa, a fentebb említett Cédric hangadásával. Jan Sobrie sztorija gyakorlatilag a bulvárújságírók kézikönyvéből, valamint a Miért sajnáljunk hátrányos helyzetű gyerekeket című előítéletipari jegyzetből táplálkozna, ha létezne ilyen, de nem létezik, így a szerzői fantáziátlanságot gyaníthatjuk a háttérben. Ugyanis az író technikája abban merül ki, hogy motiválatlanul ráereszti a negatív szereplőket (=Cédric + az iskolából korábban kicsapott bunkó haverjai) Mirára, akit valami félreértésből adódóan az előadás ellenszenves emósra maszkírozva mutat be (=mizantrópia), és ezzel a rászállással a felnőtt társadalom (=tehetetlen rendőr + teljesen meghatározhatatlan jellemű tanár) nem tud mit kezdeni, be is következik a tragédia, ami után Cédric jól elszégyelli magát, a sötét tahók sötét tahók maradnak, de Mira legalább megszabadul tőlük.

Persze ehhez van egy csomó dialógus, meg sok-sok rendezési ötlet, vadnyugati pisztolypárbajtól idegességből kifejtett biciklizésig, felettébb változatos színvonalon, csak ahhoz nincs gondolat, hogy hogyan lehet ebből épkézláb előadást csinálni. Németh Ákos rendezése sajnos atomjaira hull széjjel menet közben, pedig ő maga is érzi, hogy a darab nincs erősen körbebástyázva, saját drámájából vesz kölcsön jelenetet, hogy legalább el lehessen a "bandát" helyezni valahol, de mivel azon túl, hogy ezeknek a túlkoros óvodásoknak az a heppjük, hogy egy mozgássérült lányt cseszegessenek, nincsenek motiválva a szereplők, minden erősítő törekvés elhal. A levezetetlen energiától kicsattanó Cédricet játszó Fehér Dánielnek klisék felvonultatása jut osztályrészről, de ebből nem tudja levezetni a _szégyent_ (amely alternatív személyiség kitalálására sarkallja őt!), amit korábbi tettei miatt érez. Alexics Rita (Mira) egyetlen feladata, hogy áldozat legyen, amit a folyamatos rémült nézéssel és az emóssággal még alá is húz a rendező, a színésznő legalább méltósággal adja meg magát sorsának. Jobban is működik, amikor maszk nélkül kell egyszerűen embernek lennie a színpadon. Kőszegi Máriának sértődöttnek kell lennie Cédric külcsínvezérelt barátnőjeként (pedig hát milyen érdekes kérdés, hogy Cédricnek honnan van ez a rettenetes mennyiségű kitombolnivalója, de erre nem reflektál az előadás), Mészáros Tamás és Szanitter Dávid a bandatagokat ötletes, de nem szervülő színészi megoldásokkal ábrázolják (úgy tippelem, a közönség számára az ő megmozdulásaik okozzák majd a maradandó emléket a lényeg helyett), előbbi Mira művészetpártoló tanárára csak gesztusokat talál, figurát, jellemet, embert nem, utóbbi a rendőrt ugyancsak skiccfiguraként rajzolja meg.

Az előadás színházi és irodalmi nyelvezete egyaránt igen egyenetlennek mutatkozik. Az egyik pillanatban mikszáthi irodalmiassággal beszélő szereplő néhány perc múlva minden átmenet nélkül kültelki argóba vált és vica verza. Nem szerettem azt sem, hogy a közismert dal Magyarország szövegű refrénjét Belgiumra változtatták, de ez legalább lehet poén, ellentétben azzal, hogy a vallon-flamand ellentétet Nagy-Belgium és Kis-Belgium problémára "trianonosították" az alkotók. Érteni vélem, hogy a párhuzam jelzése ("ez akár itt is történhetne") volt a cél, de hát jaj. Nem azért, mert ez ne lehetne érvényes, hanem azért, mert ez nem az az előadás.

Igaz, az sem derül ki a mintegy nyolcvan perc alatt, hogy ez végtére is melyik előadás. A Kolibri az utóbbi években nemigen nyúlt mellé, és a problémafelvetésben megragadható jó szándék ezúttal sem kérdéses. Talán a színházpedagógiai fogalkozás sem marad kérdés nélkül (noha nem hinném, hogy a felsőbb korosztály fenntartások nélkül viselné az előadás egyes részeit). A valóban korszakalkotó bemutatók mellett a kevésbé jó darabokat is működtette egy igazán jól megcsinált előadás, esetleg egy kevésbé jól sikerült rendezést kiegyensúlyozott a remek és bátor darabválasztás. Most viszont az egyenlet egyik oldala sem adja ki a másikat.