Dehogynem. Éppen ezért nagyszerű előadás a nyíregyházi Énekes madár. Tamási Áron műve a Gondos lányokról szól, két bévül s kívül egyaránt rút vénkisasszonyról, meg az egyaránt szép Magdóról. Mivel előbbi kettő nem képes elviselni, hogy befogadott fiatal rokonuk előbb menjen férjhez, mint ők, részeges és mindenre kapható vőlegényeikkel megöletik a Magdónak szelet csapó Kömény Mókát. Ám a szerelem nem halhat meg, még ha nem is a valóságban: az mindennél erősebb. Ha a túlvilágon, akkor ott kelnek egybe azok, akik egymásnak teremtettek. Koltai M. Gábor rendezése kiemeli: nem az a kérdés, Magdó miért előbb kapna férjet, hanem az, hogy a két vénlány miért nem kapott eddig. A képmutató testvérpárból ugyanis hiányzik minden szépség, minden érték, hiányzik mindaz, amit emberi lényegnek nevezhető. Az első felvonás már-már csehovi aprólékossággal – és humorral – mutatja meg a kiüresedett kulipintyót: Füzér Anni grandiózus faháza betölti a teljes nagyszínpadot és – kifejezetten hatásosan – agyonnyomja a benne életüket tengető Gondos nővéreket. Ugyan a színpadon sül a hagyma, mégis ezt garantáltan nem kívánja meg senki. A tetszést a tetszeni akarás, a vágyat a féltékenység, a szerelmet a birtoklás helyettesíti ebben a faházban. Széles Zita (Regina) és Szabó Márta (Eszter) kortalan banyák, két, fiatalsága romjait tatarozó, elhervadt kóróként uralják a terepet. Eleganciájuk otromba, nőiségük konstruált, kielégületlenségük hét határra szóló. Érdekes ellenpont Lukács, Eszter vőlegénye: Horváth László Attila játékában összetett, ám ismerős figurát látunk, aki tisztában van a lányok szörnyűségével, önmaga besavanyodásával, el tudjuk hinni, hogy őszinte pillanataiban ki tud látni a négy robusztus fal közül, hogy talán neki nem itt lenne a helye, és kifejezetten tragikus kép, ahogy meredten nézi a hordozható kistévén az adásszünetet, miközben az alumíniumláboskából hörpöli a pörköltöt. De kiút nincsen: be kell teljesítenie a végzetet.
Az előadásban a tiszta gyűlöletből származó értékveszteség áll a központban. A szereplők nem keresnek különösebb motivációt az érzelem elpusztítására (már azon túl, hogy az egymásra is féltékeny két banyának is Mókára fáj a foga, de a fiú egyértelművé teszi, neki csak Magdó kell), ám a rendező több szinten is jelzi az elkerülhetetlent, például kiemeli a szerző sajátos névadását (a gyilkosok a Lukács és Máté, az áldozat a Mózes nevet viseli), továbbá nép- és népies műdalokkal (Kiss Tibor, Csík János, Szabó Attila és Lovasi András szerzeményeivel) sűríti az atmoszférát. A zenei válogatás (zenei vezető: Márkos Albert) is jelzi, amit az előadás tárgyi formavilága egyértelműsít: a történet nem a távoli múltban játszódik, ekként nem is meseként kezelendő, hanem afféle példabeszédként. A határvonal az első felvonás végén dől le, amikor a szeretet képes megnyitni a masszív falat is. És a második felvonás második felére (a Sediánszky Nóra dramaturg által jócskán meghúzott darab eredetileg harmadik felvonása) a halott és az élők, a túlvilág és az evilág között elmosódnak a határok, a látomásos lezárás csendes-zenés fájdalma kifejezetten megrendítő élmény.
Kosik Anita (talán túlságosan meseien) finom és szelíd Magdója és Lakatos Máté ami-a-szívén-az-a-száján Mókája (aki az autentikus népi viselet mellett először Mickey-pólóban – Móka Mickey, ugye –, majd supermanes felsőben jelenik meg) kifejezetten összeillő pár a színpadon, még ha ez az előadás nem is a szerelemről szól: itt már az emberi vonások, az érzelmek egyszerű megléte egyértelműen egymáshoz rendeli őket. Fellinger Domokos Préda Mátéja titkok nélküli ösztönlény, Pregitzer Fruzsina fájdalmában is sugárzó szemű édesanya.
"Maradj otthon, nézzél tévét" – szól a dal, és látjuk magunk előtt, ahogy nézzük az adásszünetet. Adás-szünet és kapás-szünet. Ez van.
_(2013. november 9.)_