Ez az igényesség már a felkért művészek névsorából is prognosztizálható, Esterházytól Erdős Virágon át Dragomán Györgyig, illetve Kulka Jánostól Szikszai Rémuszon át Hay Annáig tart a koncepció résztvevői íve, ami meglehetősen világos szerkesztést feltételez: különböző generációk hiteles alakjai találkozzanak itt este, sokszínű lenyomatát adva annak, hogy milyen alkotók tudják reprezentálni ma a kortárs művészetet. Valószínűleg ezért is van telt ház az este, hiszen a széles spektrumú szerkesztés széles spektrumú közönséghez ér el, úgy tűnik, sikerrel – ami pedig veszélye a sokszínűségnek, az adottsága is az ötletnek, miszerint színházi értelemben nem tud egységes egészként működni egy ilyen alkalom.
A néző feladata egyszerű: kap egy térképet, hogy hol mi látható, hétkor elkezdődnek az előadások, mi pedig kiválaszthatjuk, hogy éppen hova akarunk menni – a nagy menetelés és megállás fáradalmait tompítva összecsukható székek segítik láb- és derékfájás nélkül átvészelni az estét. A különböző termekben minimálszcenikai eszközökkel, egy-egy kép apropóján mini-monodármákat látunk, jellemzően epikus, irodalmi szövegekkel, mindig világosan reflektálva az adott helységben kiválasztott festményre.
Azt nem lehet mondani, hogy a múzeumi környezet alkalmas lenne színházcsinálásra, a rettenetes visszhang és a hatalmas üres terek olyan akadályok, amit csak kevés színész tud igazán átütni, igaz, ezek az átütések főleg akkor történnek meg, amikor az író és színész találkozása megtörténik, de akkor is kell még valami, ami átviszi a színháziatlan teret. Szikszai Rémusz például izomból üti át a falat, amikor a Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából képre írt Dragomán György-szöveget, amely egy night clubban dogozó kiöregedett testépítő dühöngő monológja, keserű önmarcangoló indulattal interpretálja, a meghasonlott modernkori Herkulesek koránjövő és fájó múlandóságát mutatva meg. Kulka János intim közvetlenséggel beszél a barátságról egy portré előtt, egy barátságról, amelyet kimondatlanul tépett szét valami (talán a politika), és amely mégis múlhatatlan és örök marad, Esterházy és Kulka pedig gondoskodnak arról, hogy ez ne legyen se direkt, se giccses, csak annyira megható és kérdésfelvető, amennyire egy ilyen negyedórás szösszenet alkalmat enged. A falat a test is képes átütni. Thomas Glavinic Meztelenül című írását, amely egy aktmodell zavarba ejtően zavartalan monológja a festőhöz, Hay Anna a témának megfelelő _öltözékkel_ és magabiztos nőiességgel interpretálja, Hans Baldung Grien Éva című festménye apropóján: ez az elem ugyancsak jól működik.
Igazából ez az a három alkalom, ahol a legarányosabban találkozik a képzőművészet az irodalommal és az előadóművészettel, a többi esetben ez az arány gyakran a szerényebb írói gondolatnál csúszik el: Mora Terézia Anthony Van Dyck Házaspár képmás című képénél ugyanúgy a kézenfekvőt választotta, miszerint megírja a képen szereplő emberek monológját, mint Tóth Krisztina Jan Kupezky Művész és családja című képénél, így Udvaros Dorottya és Terhes Sándor sincsen igazán helyzetbe hozva. Igaz, ugyanez történik Szécsi Noémi és A megnyúzott apostol esetében is, de ott olyan erős maga a téma, és olyan jól hozza Dióssy Gábor a kissé flúgos szentet, hogy az ki tudja tölteni a rendelkezésre álló időt. Grecsó Krisztián alapötlete a magánjézusokat illetően a közjézussal szemben izgalmas, és érvényes gondolattal reflektál a Szent József a gyermek Jézussal című képre, de a monológ logikája vagy az írónál vagy az előadó Takátsy Péternél elakad, Szvoren Edina Leo Putz Csónakban című műve kapcsán íródott monológjának apropója pedig talán Székely Rozália túlkoreografált előadásában veszik el, de Bíró Kriszta előadása sem tud igazán célba találni, feltehetően Marek Bienczkyk túlzottan is irodalmias szövegének köszönhetően. Mindezek mellett üdítően hat Erdős Virág játékos lírája Fátyol Hermina előadásában, ami Hendrick Avercamp Téli táj korcsolyázókkal című festményére egy városligeti történettel felel, vagy Gryllus Dorka kislányosra hangolt mesélése Darvasi László Francisco De Goya A korsós lány című festményére írt szövegénél.
Hegedűs D. Géza ezen az estén sajnálatosan elmaradt, úgyhogy helyesbítem a képletet: 11 kép, 11 író, 11 színész, 3 óra alatt 1 múzeumban. Legalábbis november 7-én így volt.
Egy ilyen estének nem is az a feladata, hogy teljes élményt nyújtson, hanem hogy különleges és alkalomjellegű legyen, és ennek a Ganymed goes Europe teljesen megfelel, bár pont valami nagyon elemit kénytelen ezáltal feladni a művészet: a megrendítést, az elmélyülést, a felszabadultságot, a megélést és egyéb nagy szavakat, amelyeket csak tapasztalva lehet komolyan venni. De erre szerencsére megannyi egyéb kulturális helyszín rendelkezésre áll, ilyen sokszínű összművészeti reflexet viszont tényleg csak itt és most lehet látni.
_(2013. november 7.)_
