Mert a Csoda és Kósza tulajdonképpen annyi különböző előadás, ahány néző ül a nézőtéren. Hiszen minden egyes érdeklődő fantáziája másként eleveníti meg a színpadról hallható történetet. Igen, hallható – ezúttal csak hallható: a színészek hangban (helyesebben hangjátékban, és a szóösszetétel mindkét tagja fontos) jelenítik meg Czigány Zoltán két meséjét a két lovacskáról, akik egy Pest melletti tanyán, egy pajtában élik a szokásostól némileg eltérő intenzitású hétköznapjaikat. Ez mégsem igaz teljesen: a színészek mimikával, testbeszéddel nagyon is vizualizálnak, piciben, éppen hogy serkentve, lökve, segítve az egyszeri néző lelki szemei előtt látványban is megformálódó történetet.
A hangszínek, effektek, ritmusok és hangsúlyok adják a sztori kulisszáját, az elmondott dialógus maga a történet, szóval sok szinten működik a rendszer, és ettől érvényes színház is ez a mese. Különösen az első fele, amely – Fekete Ádám e.h. dramaturg munkája által – alaposan meg van dolgozva kiszólásokkal, reflexiókkal, közbeiktatott mellékszálakkal, emígyen egy mértékkel izgalmasabbnak hat, mint a második, amelyre mintha kevesebb ilyen ötlet jutott volna. Talán a legnagyobb sikert az aratja, amikor a miniszter pizzáját, amelyet Csodának kell megsütnie, a gyerekekkel együtt rakja össze: elképesztő tárgyakat sorolnak, és Gálffi László kelekótya, széllelbélelt lovacskája lelkesen asszisztál a vibráló gyerekközönség boldogságához, majd a pizzát a Debreczeny Csaba által játszott miniszter (mint a buta médiapolitikus prototípusa, akinek fogalma sincs arról, mit tesz, csak tesz) készséges pofavágások között elfogyasztja, a nézők legnagyobb örömére.
Gálffi-Csoda párját, Kószát, a racionális, logikusan érvelő lovat Znamenák István alakítja. Utóbbi próbálja rendszerint a helyes irányba terelni a világra nagy szemmel rácsodálkozó előbbit, de valahogy sosem a ráció az irányadó a mesében, így juthat el a két lovacska a pizzériába az első mesében, illetve a Marsra a másodikban. A mese számtalan egyéb szereplőjét a társulat további tagjai adják, a lovasgazda házaspártól a pizzaevő miniszteren, a pizzasütő asszonyságon, a pincéren, a marslakókon át a folyamatosan változó mesélőig. Utóbbit kézből kézbe adják egymásnak a színészek, ahogy a helyes kifejezések használatának és a színházi értelmezés fortélyainak tárházába is felváltva avatnak be. Hiába több szerep, a gyerekek kétség nélkül képesek követni, éppen ki kicsoda. Ficza István, Pogány Judit, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Kerekes Viktória és Vajda Milán, valamint (SPOILER!) a második mesében meglepetésszerűen felbukkanó Kákonyi Árpád nem gügyögnek, nem hercigeskednek, hanem elő- és átadnak valamit, és láthatóan élvezetüket is lelik ebben a dologban. Ami pillanatok alatt ragad át a nézőtérre, nem véletlen, hogy a gyerekek kiabálva kérik a folytatást. A mértéktartás mindenre érvényes: az előadás pontosan addig tart, ameddig kitart.
És nem csak 12 éves korig ajánlott, hanem mindenkinek, aki szeret játszani és akinek van fantáziája. Vagy akár csak szeretné, hogy legyen.
_(2013. november 24.)_
